3 éves IMF-elővigyázatossági csomag, 15 milliárd euró körüli összegben
Nagyjából a piaci várakozásoknak megfelelő, 3 éves elővigyázatossági, körülbelül 15 milliárd euró összegű megállapodást kellene kötnie Magyarországnak a Nemzetközi Valutalappal (IMF) - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában hétfőn.
Hozzátette, az IMF-tárgyalások most azért halasztódnak, mert az IMF-nek és az Európai Bizottságnak egyeztetni kell arról, hogy pontosan milyen feltételekkel induljanak a tárgyalások. Magyarország kész arra, hogy holnap elkezdje a tárgyalásokat, s bízik abban, hogy egy sokkal gyorsabb szakasz kezdődik majd - tette hozzá.
Az államtitkár a tranzakciós adóról elmondta, nincs végső változat, a kormányzati javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálja, s elemzi, hogy pontosan kire, milyen határok között, milyen nagyságrendben, milyen keretek között lehet kivetni.
Kifejtette, több felvetés is van arról, kinek kell beszednie és átutalnia a költségvetésnek, s hogy milyen területre terjedjen ki. Az biztos, hogy a pénzforgalomhoz kötődik majd, s aki kevesebb utalást hajt végre, az kevesebbet fizet - mondta.
Hozzátette, ilyen jellegű bevétele most is van a bankoknak, hiszen most is számolnak el a forgalom után bizonyos összeget, amit az ügyfelek láthatnak is bankszámlájukon.
Varga Mihály biztos volt abban, hogy a magánszemélyek nem fizetnek közvetlenül ilyen adót, ezt technikailag sem lehet megoldani. A bankoknak kell majd összesíteni és átutalni a tranzakciós adót a költségvetésbe.
Az adó mértékéről elmondta, a tranzakciós összeg 1 ezreléke lenne, de ezt még szintén vizsgálja minisztérium.
A befolyó összegről elmondta, bár pontos adatai még nincsenek a kormánynak, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete információi alapján 150 milliárd forint feletti összeggel számolnak.
Az államtitkár a telefonadóról azt mondta: van olyan elképzelés, miszerint legyen egy összeghatár, ami fölött nem kell fizetni, és legyen elkülönítve, hogy magánszemély vagy vállalkozás fizeti-e. Vannak ugyanis olyan ügyfelek, akik vállalaton belüli forgalmazásért nem fizetnek, s így a nulla forintos forgalom után beszedni ezt az adót indokolatlanul nagy teher lenne a szolgáltatóknak.
Hozzátette, az adó várható összege nem áll távol a sajtóban megjelentektől, azaz a magánszemélyek estében 700 forint, a vállalatok esetében pedig 2.500 forint körüli lenne.
Arra kérdésre, hogy 2012-ben a telefonadóból 30 milliárd forint, jövőre pedig 52 milliárd forint bevételt várnak, elmondta: az összegek akkor lesznek reálisak, ha a növekedési prognózisok megvalósulnak. Most az lehet mondani, hogy jövőre a mostanihoz nagyjából hasonló helyzetben leszünk - tette hozzá.
Az adóra azért van szükség az államtitkár szerint, mert Magyarország nem járhatja azt az utat, hogy nyugdíjat és fizetést csökkent. Ezért kitaláltak egy olyan megoldást, ami az adóbevételeket a fogyasztáshoz köti, s így aki többet telefonál, vagy több pénzt utal át, az nagyobb mértékben veszi ki a részét az adófizetésből is.
A változásokról elmondta, az idén 100-120 milliárdot, jövőre pedig mintegy 400 milliárdot kell megspórolni ahhoz, hogy a lehetőségek szerint az uniós támogatásokat ne veszítsük el.
Kifejtette, Európa tartósabb recesszióba csúszik bele, mint ahogyan egy évvel ezelőtt bárki megjósolta. Ez hat a magyar gazdaságra is, hiszen 2011 szeptemberében még az IMF is 1,8 százalékos növekedést jósolt Magyarországnak 2012-re. Ehhez képest jóval szerényebb lesz a növekedés, kevesebb adó folyik be, miközben a kiadási szerkezet merevebb, mivel a pénzt az oktatásra, az egészségügyre és a közbiztonságra ki kell fizetni - mondta. Ebből következően Magyarország is keresi azokat lehetőségeket, amelyekkel a költségvetést egyensúlyba lehet tartani - jegyezte meg Varga Mihály.
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pozíciójának átvételéről azt mondta, egyelőre ez csak sajtótalálgatás.
mti
hírek innen, onnan
Elgázolt egy embert a vonat Rákoscsabánál
A baleset miatt több vonat kimaradt.
Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
A védett ár természetesen még marad.
Rekord árbevételt ért el a Wallis Csoport
Főként a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhetően újabb árbevételi rekordot döntött a Wallis Csoport, olvasható a...
Trumpék miatt marad le a vb-ről Afrika egyik legjobb bírója
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar...
Török Gábor a parlament mai ülését nézve jött rá a Fidesz egyik legnagyobb hibájára a kampányban
Rétvári Bence ugyanis emlékeztette Magyar Pétert, hogy fideszes volt.
EIB-alelnök: Ha a kormány tudja, hogy mire költené az uniós forrásokat, velünk bővíthető a projektek listája
Az elmúlt 16 évben nem használtuk ki jól az unió fejlesztési segítségét, vagyis buktunk forrásokat és kedvező hiteleket. Mindez most...
Nem csitulnak az indulatok: Lovász László ismét nekiment Bochkor Gábornak
Bochkor is visszavágott, nem kímélte egykori kollégáját.
A Fidesz szerint Magyar Péter beismerte bűnösségét azzal, hogy menesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Havasi Bertalan szerint Gaál „bűne” az volt, hogy felderítette a miniszterelnök zavaros ügyeit.
Hidroterápiás gyógymódok - Mikor alkalmazható és mikor tilos?
A hidroterápia olyan fizioterápiás kezelések összessége, amelyekben a víz fizikai hatásait alkalmazzák különféle panaszok...
Vádat emeltek az Integritás Hatóság vezetője ellen
Bíró Ferencet 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrány okozásával vádolják
A korrupcióellenőrzés élére keresnek vezetőt, pályázatot hirdettek a KEHI elnöki tisztségére
A Miniszterelnökség pályázatot írt ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnöki tisztségének betöltésére, a jelentkezéseket...
Magyar Péter: Az Orbán-rendszernek az egész ország az áldozata volt
Elkezdtük helyreállítani a békét, a normális hétköznapokat és az emberséget, amire olyan nagy szüksége volt és van ennek az országnak...
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


