Ezt olvasta már?


A Fővárosi Bíróság elrendelte a légitársaság felszámolását

A Fővárosi Bíróság elrendelte a Malév Zrt. felszámolását - közölte a gazdasag.hu üzleti hírügynökség kedden. A rendkívüli moratóriumot 90 nappal meghosszabbították.

Az erről szóló végzés kedden jelent meg a Cégközlönyben. E szerint a bíróság 2012. február 14.-én jogerőre emelkedett végzésével a Malév Magyar Légiközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság adós felszámolását főeljárásként elrendelte.

Mint írták, a felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelmet február elsején nyújtották be. A felszámolás kezdő időpontja a végzés Cégközlönyben való közzétételének napja.

Ugyanakkor az adóst a kormány rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek nyilvánította, amelynek esetében a bíróság az adóst megillető rendkívüli moratóriumot e végzés Cégközlönyben történő közzétételétől számított 90 napos időtartamra meghosszabbítja.

A bíróság által kijelölt felszámoló: Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. Felszámoló biztosként pedig Varga Jenőt, a cég rendkívüli vagyonfelügyelőjét nevezték meg.

A Cégközlönyben az szerepel, hogy mindazok akik az adóssal szemben fennálló ismert követeléseiket - kivéve a felszámolási eljárást közvetlenül megelőző csődeljárásban már bejelentett és nyilvántartásba vett követeléseket - a felszámolás során hitelezőként érvényesíteni kívánják, ismert követeléseiket e végzés közzétételétől számított 40 napon belül kell bejelenteniük a felszámolónak, vagyis Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-nek.

A felszámoló csak azt a bejelentést veszi nyilvántartásba, amely után az igénybejelentő a követelés 1 százalékát, de legalább 5 ezer forintot, legfeljebb 200 ezer forintot a végzésben megjelölt számlára - a bírósági ügyszámra (végzés számra) hivatkozással - 40 napon belül befizetett és ezt a felszámoló részére igazolta - olvasható a cégközlönyben.

A Malév február 3-án reggel hat órakor szüntette be működését, törölve valamennyi járatát. Limburger Lóránt vezérigazgató akkor úgy fogalmazott: a korábbi napok beszámolóinak hatására ugyanis a cég partnerei elvesztették bizalmukat, és előre kérték az általuk nyújtott szolgáltatások ellentételezését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete.

Mint Varga Jenő, a cég rendkívüli vagyonfelügyelője korábban elmondta: a Malév összes kötelezettsége február elsején meghaladta a 120 milliárd forintot, beleértve a kisebbségi tulajdonos, az orosz Vnyesekonombank 120 millió euró követelését. A kötelezettségekből összesen 25 millió euró a lejárt szállítói tartozás, ebből a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airportnak 14 millió euróval tartozik a Malév.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hírportálján keresztül jelezte, hogy az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra. Az ÁSZ már a tartósan veszteségesen működő állami tulajdonú gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzéséről szóló, 2006-os jelentésében felhívta a figyelmet a Malév működési kockázataira.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos múlt szerdán azt mondta: közel 1.000 milliárd forint az az állami teher, amit a Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásra kerül.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutatott szerződés arra az esetre szab terheket a magyar állam számára, ha a Malév felszámolása megkezdődik.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra

Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.

Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók

Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...

Új fejezet jön a bérlakásszektorban?

A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...

Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain

Ilyenre évek óta nem volt példa.

Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt

A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.

Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...

A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron

Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0