Ezt olvasta már?


Bajnokok Ligája - A kazah Tobol Kosztanaj lesz az FTC első ellenfele a selejtezőben

A kazah Tobol Kosztanaj lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.


hirdetés

Az európai szövetségben (UEFA) kedden sorsolták ki a párosítást, amelyet a magyar bajnoki címvédő az 1. csoport egyik kiemeltjeként várt.

A párharcok első mérkőzését július 5-én vagy 6-án, a visszavágókat egy héttel később játsszák. Az FTC idegenben kezd.

Továbbjutás esetén az első körhöz hasonlóan a második fordulóban is kiemelt lesz az FTC, annak a sorsolását szerdán tartják.

A magyar bajnok a legutóbbi idényben az Európa-ligában, azt megelőzően pedig a Bajnokok Ligájában jutott el a csoportkörig.

MTI







0

hírek innen, onnan

Kész őrület: rekordmennyiségű gigapontyot fogtak ki a Balatonból

Idén a pontyhorgász-szezon kezedétől június végéig 68 darab 20 kg fölötti hal megfogását jelentették be a Balatoni Halgazdálkodási...

Autójuk végleges letétele aggasztja az embereket

A Continental nemrég készült nemzetközi felmérése szerint az emberek mintegy háromnegyede aggódik amiatt, hogy az emelkedő energiaárak...

Hivatalosan is 1,4 milliárd euróval csökkent a Magyarországnak járó vissza nem térítendő EU-s támogatás

Magyarországnak eredetileg 7,2 milliárd euró járt volna az uniós helyreállítási alapból, de ez 5,8 milliárdra csökken.

Halálos cápatámadás történt Egyiptomban, egy hurhgadai strandon - videó

Az áldozat egy fiatal osztrák nő, a parthoz egészen közel kapta el az állat.

Migránsok lövöldöztek a magyar határnál, halottak is lehetnek

Migránsok két csoportja támadt egymásra lőfegyverekkel szombat hajnalban a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben, a helyszíni...

Olaszországban tölti a nyaralását? Rendkívüli hőségre kell készülnie, a riasztást is kiadták

Huszonkét nagyvárosban rendelte el a legmagasabb fokozatú riasztást a rendkívüli hőség miatt az olasz egészségügyi minisztérium...

Elesett az M7-es: öt autó karambolozott Tárnoknál - szinte lehetetlen haladni a sávokban

Már most több kilométeres a torlódás Tárnok előtt, ugyanis öt autó karambolozott.

Visszatérhet a hatalomba Orbán Viktor nemzetközi szövetségese

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének hétvégi bónusz adása. A mai témánk az izraeli...

Megvan a döntés: Gyöngyösi Márton a Jobbik új elnöke

A párt sajtóközleményt adott ki arról, hogy az Európai Parlametni képviselőt választották elnöknek.

A legtöbben lakást vesznek a babaváró hitelből

De viszonylag sokan költik a Babvárót utazásra, autóvásárlásra vagy vállalkozásfejlesztésre is.

Sport

Märcz Tamás lemondását követelik a vízilabda-rajongók – Nyári Dia helyre tette az önkéntes szakértőket

A magyar férfi vízilabda válogatott a tegnap esti mérkőzésen 10-11-re kikapott az olaszoktól az elődöntőbe jutásért. A közösségi oldalakon a hazai drukkerek kiakadtak, többen az edző, Märcz Tamás lemondását k

Egy magyar focibíró miatt felgyújtották Kamerun fővárosát

Az 1998-as Kamerun-Chile vb-meccsen Vágner László kiállított két kamerunit és nem adott meg két kameruni gólt. A FIFA vezetői megvédték, de több meccset nem kapott.

89 ezres nyugdíjból él a Honvéd legendás focistája

Egyszer még a lóversenypályán is csúcsidőt futott. Labdarúgóról ritkán írnak ilyet, de Pintér Sándor ereje, kondíciója olykor emberfelettinek tűnt. A hetvenes években igazi közönségkedvenc volt, s nemcsak Kispe

Eldőlt Dzsudzsák Balázs jövője

A 108-szoros magyar válogatott játékos nyolc gólt lőtt az előző idényben az NB I-ben.

Életbe lépett a záradék – Neymar borzasztó nehézzé tette a PSG dolgát

Ugyan továbbra is nagy az esély rá, hogy elhagyja a klubot, de nehéz helyzetbe hozta magát és munkaadóját a brazil támadó.

Nemrég még a római bejelentését tervezték, most új hírek érkeztek CR

Csapat- és honfitársa, Bruno Fernandes elmondta, hogy mit gondol az ötszörös aranylabdás körüli hercehurcáról.

Kézicsoda az U20-as női vb-n: döntőbe jutott a magyar csapat

Farkas Johanna világklasszis teljesítményt nyújtott a svédek elleni elődöntőben.

Őrületes csatában győzött és jutott tovább a vb-selejtezőben a férfi kosárlabda-válogatott

A portugálok szívósan tapadtak az utolsó pillanatokig, de nem tudták megtörni a magyar válogatottat.

Ötméteresekkel kikapott az amerikaiaktól, így a hetedik helyért játszhat a magyar férfi vízilabda-válogatott

Magyarország vasárnap 13 órától Montenegró ellen játszik a hazai rendezésű világbajnokság 7. helyéért.

Leszakadt combizommal is szurkol a vb-döntőn a magyar női vízilabda-válogatott klasszisának nagypapája

A magyar női vízilabda-válogatott kiválóságának családja mindent megtesz azért, hogy kiszurkolja a női vízilabda-válogatott vb-győzelmét!

Sztárcsapatok akarják Dárdai Pál fiát

Alapember volt a Herthában, amíg ki nem rúgták az édesapját.

Újabb klasszisról csúszott le a Real Madrid

A Liverpool pénteken bejelentette, hogy Mohamed Szalah aláírta a szerződése meghosszabbításáról szóló papírokat.

0

Bulvár

Zelenszkijről megszületett a döntés, fél hónap múlva eltűnik szem elől

Az RTL Klub végül csak kivette az ukrán elnök sorozatát a főműsoridőből.

Véletlenül ledobtak egy éles hidrogénbombát Amerikában

Összesen 32 súlyos atombomba baleset volt az Egyesült Államokban. Hat atombomba nyomtalanul eltűnt.

Januártól már fizetnünk kell, ha be akarjuk tenni a lábunkat ebbe a közkedvelt városba

Velencében januártól bevezetik a fizetős belépést a városba.

Beszakadt egy ló alatt a többmilliós beruházás keretein belül épített móló – fotó

Egy többmilliós beruházás részeként építettek mólót, majd egyből beszakadt egy ló alatt.

A szúnyogok ezt a vércsoportot jobban támadják: pont a tiéd az?

Észrevetted, hogy vannak, akiket sosem csípnek meg a szúnyogok, és vannak, akiket szinte felfalnak?

Koronavírus: Ez a hullám nem várja meg a nyár végét. Újra hordani kell a maszkot?

Jelentősen emelkedik az új megbetegedések száma Magyarországon is.

Előbújt az orosz medve a barlangjából: senki nem számított arra, ami most történik - térképen a háború

Kezdetben nem mutatkozott meg Oroszország valódi ereje, de mostanra nagyon megváltozott a helyzet. Szédületes sebességgel törnek előre az orosz csapatok a Donbasszban. Néhány nap alatt vittek véghez egy olyan bekerítő

Kitörték a bent rekedt utasok a meghibásodott, klíma nélküli vonat ablakát a hőség miatt – belső vizsgálatot i...

Vizsgálják, miként fordulhatott elő, hogy utasokkal a fedélzeten tárolóvágányra húzták a meghibásodott kocsit.

Egykori főnöke kitálalt a Királyról: Zámbó Jimmy minden évben zsarolta őket

Budapest — Zámbó Jimmy mítosza huszonegy évvel a halála után is élénken él. Milliók rajongtak érte és varázslatos énekhangjáért, elbűvölő stílusáért. Sokan azonban nem láttak a színfalak mögé, ahol egé

blogmorzsák

Öt durván finom és olcsó római tésztahely

A legtöbben a pizza miatt utaznak, majd a tésztákat siratják...

Így nyújtsd ki a gerinced otthon: napi 2x5 perc kell csak hozzá

Szenzációs módszer a sajgó hátra: kinyújt, kiropogtat és megmasszíroz!

A háború és a próféta

Van, akinek prófétára van szüksége, van, akinek hírekre.

Hőségriadó a kertekben! Hogy öntözzünk? Hogy védjük a növényeinket?

Mit tegyünk, hogyan öntözzünk, hogyan védjük kerti és cserepes növényeinket a nyári kánikulában?

0