Először rendeznek Magyar Cirkuszfesztivált
Első alkalommal rendezik meg a Magyar Cirkuszfesztivált a Fővárosi Nagycirkuszban; az eseményen bemutatkoznak a legjobb fiatal magyar artisták, az Artistaképző jelenlegi és volt növendékei is.
A fesztiválon a legszínvonalasabb, új fejlesztésű hazai produkciókat láthatja a közönség január 21-22-én és 28-29-én - tájékoztatta az MTI-t közleményben az intézmény.
Az itt bemutatkozó produkciók közül öt helyet kap majd a február 2-án kezdődő 9. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál versenyén is, ahol hazai és nemzetközi közönség előtt mérhetik össze tudásukat a magyar művészek 17 ország artistáinak produkciójával.
Az ötnapos Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált hagyományosan kétévente rendezik meg.
"Budapest igazi cirkuszvárossá nőtte ki magát az elmúlt évek során, a fesztivál népszerűbb, mint valaha, és a magyar fővárosba vonzza a cirkuszt értő és szerető közönséget" - tájékoztatott a Nagycirkusz.
Az eseményre Kolumbiából, Örményországból, az Egyesült Államokból, Kubából, Kanadából és Európa több országából is érkeznek artisták. A közönség 30 produkciót láthat kétféle műsorban, amelyben a cirkuszművészet legjobb akrobatái, zsonglőrjei, légtornászai, bohócai és bűvészei, valamint az elmaradhatatlan állatidomárok különleges mutatványai is szerepet kapnak.
Kilenctagú zsűri értékeli majd a produkciókat, amelyeket A és B műsorrendben tekintenek meg. A nyerteseket a Díjkiosztó Gála keretében jutalmazzák, amelynek díszvendége a Németországból érkező Semen Shuster bohóc (Hush Ma Hush) lesz.
Sok artista karrierje kötődik ehhez a porondhoz, hiszen a világ minden tájáról érkező cirkuszigazgatók és ügynökök folyamatosan új tehetségek után kutatnak.
Akik lemaradnak a programról, február 11. és március 11. között a Fesztivál Plussz műsorban tekinthetik meg a fesztivál legjobbjait.
mti

- Victor Bailey koncertje a Budapest Jazz Clubban
- Gesztenyeünnepre készülnek a Vas megyei Velemben
- Életmódfesztivál Szolnokon
- Ismét lesz kolbászfesztivál Békéscsabán
- Liszt-év/A zene világnapja - Fesztivál a Régi Zeneakadémián
- Kreatív gyerekváros nyílik október végén a Nyugati téren
- Kutatók éjszakája - Különleges helyszínek és programok
- Yorki Fesztivál kutyáknak és gazdáknak
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Felhívás nevelőszülőkhöz
- Felhívás önkéntes jogvédő szolgáltatás nyújtására
- Bűnelkövetők is takarítják a falfirkákat
- Összefogás a rászorulók karácsonyának megszépítéséért
- Magyarországra érkezett a lappföldi Mikulás


