Ezt olvasta már?

Megnyitott Kecskemét első csomagolásmentes boltja

Kecskemét első csomagolásmentes boltja, a Vágó utcai Zöld Misszió mögött egy zero waste életmódot követő fiatal, Zubor Melissza áll.

0

Első alkalommal adták át a Nemzeti Művelődési Intézet közművelődési díjait

Első alkalommal adták át a Nemzeti Művelődési Intézet közművelődési díjait, amelyet magas szakmai színvonalú közösségépítő, értékfeltáró tevékenységet végző személyek, szervezetek és közösségek elismerésére idén alapítottak.


hirdetés

A közösségi művelődés országos módszertani háttérszervezeteként tevékenykedő Nemzeti Művelődési Intézet Illyés Gyula közművelődési életműdíjat alapított azoknak a szakembereknek az elismeréséül, akik kiemelkedő tevékenységükkel meghatározóan hozzájárulnak a helyi társadalom életerejének erősödéséhez, valamint a szakmai utánpótlás fejlesztéséhez.

A díjat első alkalommal Halász Péter csángókutató vehette át. Az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalom és a Honismereti Szövetség egykori elnöke csaknem huszonöt évig szerkesztette a Honismeret folyóiratot. A Magyar Művelődési Intézet volt igazgatója szorosabbra fűzte az anyaországi és a külhoni magyarok közötti szakmai kapcsolatokat, rendszeressé tette a találkozási alkalmakat. A Duna Televízió műhelyvezetőjeként, főszerkesztőjeként elvállalta a közművelődési és honismereti jellegű műsorok rendszerének kialakítását. Halász Péter húsz éven át volt titkára a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesületnek.

A Beke Pál-díjat azoknak a helyi értékek feltárásával, a helyi közösségek megerősítésével foglalkozó szakemberek elismerésére hozták létre, akik kiemelkedően hozzájárulnak a helyi és nemzeti öntudat erősítéséhez, valamint a szakmai utánpótlás fejlesztéséhez. Az elismerést először Molnár Lajos Milánnak, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának ítélték, aki tíz éve kreatív ipari projektek elindításával, támogatásával, közművelődési módszerek alkalmazásával segíti a helyi képző-, előadó- és iparművészet fenntartását, éltetését. Kezdeményezője a területi szakmai feladatok ellátásának, a régió településeinek összefogásának, melynek leghíresebb kezdeményezése a Vándorló bográcsok program.

Varga Dalma, a bogyiszlói Petőfi Sándor Művelődési Ház Közösségi Tér közművelődési szakembere Karácsony Sándor-díjban részesült. Az elismerés olyan fiatal szakemberek díjazásra szolgál, akik kiemelkedő eredményekkel alkalmassá teszik fejlesztő tevékenységük adaptálását, elterjesztését.

Közösségeket Támogató Önkormányzat Díjban részesült Kaposvár mellett, két község, Petőfiszállás és Rozsály.

Közösségépítő Önkéntes Díjat alapított a Nemzeti Művelődési Intézet azoknak a közösségi művelődésben tevékenykedő, aktív önkénteseknek, akik példaértékű, alulról jövő kezdeményezéseket generálnak, mentorálnak, előremozdítva a társadalmi aktivitást és megerősítve a helyi identitástudatot. Az elismerést először Fekete Sándorné, Bojt település tájházának önkéntes vezetője és Mátyus Aliz író, szociológus, falukutató, a Nemzeti Művelődési Intézet Szín - Közösségi Művelődés című szakmai folyóiratának alapítója, felelős szerkesztője és a pápai Szélesvíz című folyóirat lapszerkesztője, a Pápai Művelődéstörténeti Társaság alelnöke, a népfőiskolai kezdeményezés elindítója vehette át.

A díjak részét képezi egy emlékérem, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom vagy egy szabadon választott közösségépítő projekt finanszírozása.

Az elismeréseket a Nemzeti Művelődési Intézet tizenkettedik alkalommal megrendezett stratégiai konferenciája keretében adták át. A csaknem 240 szakember részvételével zajló találkozón egyebek mellett a közművelődési intézményrendszert megelőző civil egyleti mozgalomról, a nemzetközösség aktuális kérdéseiről, a biztonság és közösség összefüggéseiről ejtettek szót.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Áder tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét a Tisza- és Szamos-szennyezésről

A korábbi ígéretek ellenére az elmúlt időszak áradásai ismét nagy mennyiségű hulladékot sodortak át Magyarországra.

A cseresznye 6 nagyszerű hatása, amiről csak kevesen tudnak

Június második felétől már érik sokunk nagy kedvence, a cseresznye. Sokan szeretjük süteményben vagy akár nyersen is, hiszen annyira...

Képregény készült a Mátyás-templom történetéről

A képregény egy időutazást átélő fiú kalandján keresztül mutatja be a várban található templom történetét

Elhunyt Tass Olga olimpiai bajnok tornász

Budapest - Kilencvenegy esztendős korában elhunyt Tass Olga, a melbourne-i olimpián aranyérmes női kéziszercsapat tagja.

Horváth Éva a vízimentők angyalaként tűnt fel Balaton partján

Ahol az egykori szépségkirálynő feltűnik, ott még az úszóbajnokok is fuldokolni kezdenek. Az egygyermekes anyuka bokáig érő ruhában a...

Teszten az Év Autója - Peugeot 208 Active teszt

Amikor nálam járt a Peugeot 208, még nem tudtam, hogy hamarosan megválasztják Európa Év Autójának. Hogy mennyire érdemli meg ezt a nemes...

5 titkos, természetes strand Magyarországon: olcsó és kevés a turista

Ezeken a partszakaszokon elbújhatsz a tömeg elől.

Egyre több helyen érhető el a kedvelt szolgáltatás: már ezeken a településeken is használhatjuk

A DIGI ütemezett hálózatépítési stratégiájának köszönhetően hétről hétre bővül a lefedett területek listája. Most újabb 32...

Indul a 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási csomag második üteme

Hétfőn, július 13-ától indul a kormány által a Gazdaságvédelmi Alapból az agrártárca részére rendelkezésre bocsátott,...

Csúszhat az időmérő edzés a Stájer Nagydíjon - Frissítés.

Hatalmas esőzés miatt nem tudták megtartani a harmadik szabadedzést.

Sport

Újabb magyar úszó folytatja Amerikában

A junior Európa-bajnok előbb itthon készül a tokiói olimpiára, aztán jöhet a nagy álom valóra váltása.

A Barcelona és az Arsenal is sorban áll Szoboszlai Dominikért

Meg a Lipcse, a Lazio és a Milan is. Két héten belül eldőlhet, hol folytatja a legnagyobb magyar futballtehetség.

Meghalt a világbajnok fiatal holland rövidpályás gyorskorcsolyázó

Lara van Ruijven egy edzőtáborból került kórházba, kritikus állapotban.

Nem illik Klopp liverpooli szisztémájába a Bayern BL-győztes spanyol középpályása?

Christian Ziege, a Bayern és a Liverpool egykori játékosa nagy rajongója Thiagónak, de nem biztos benne, hogy a spanyol fejlődne az angol futball közegében.

Elhunyt az angolok világbajnok labdarúgója

Jack Charlton 85 éves volt.

Elhunyt a világbajnok gyorskorcsolyázó

Huszonhét éves korában elhunyt Lara van Ruijven, a hollandok világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázója.

Európai játékos-ügynökök őrülnek meg a 17 éves csoda-futballistáért

Most még a Birmingham City-ben játszik, de feltételezhetően már nem sokáig.

Meghalt Tass Olga, olimpiai bajnok tornász

A melbourne-i olimpián a kéziszercsapattal nyert aranyérmet.

Megsérült a Real Madrid kulcsembere, kihagyhatja az utolsó fordulókat

Az augusztus eleji, Manchester City elleni BL-mérkőzésen rá is szükség lenne.

Múmiát csinált magából az iszonyatos fogyasztást vállaló UFC-sztár - fotó

Jorge Masvidalról tudni lehet, hogy az egyik legkeményebb harcos, de ez talán még neki is sok lesz.

0

Bulvár

Koronavírus: ősszel olyan jön, amit még nem élt át az emberiség - Nem tudni, mikor lesz vakcina

A WHO sem tudja, hogy elkezdődött-e már a koronavírus második hulláma, vagy még mindig az első tart, és erősödött fel bizonyos országokban. Az mindenesetre várható, hogy ősszel egyszerre lesz jelen az influenza- és a koronavírus-járvány.

Itt szombattól kötelező a maszk viselése - még büntetnek is

Belgiumban a szövetségi kormány döntése szerint szombattól kötelező a maszk viselése üzletekben és olyan beltéri helyiségekben, mint a mozik, színházak és koncerttermek, konferenciatermek, múzeumok, könyvtárak és imahelyek - írta pénteken a helyi sajtó.

Nyom nélkül tűntek el a család holmijai: 40 év után fedezték fel, hogy hová lettek

Furcsa helyről kerültek elő a negyven év alatt eltűnt holmik.

Bozontos fanszőrzetvillantás a vörös szőnyegen

A NewFest meleg és leszbikus filmfesztivál vörös szőnyegén történt az eset, ami még a sokat látott fotósokat is megdöbbentette.

Több mint tízezer éves, víz alatti időkapszulára bukkantak

Ez lehet a világ egyik legrégebbi bányája - videóval.

Barta Sylvia bikiniben mutatta meg magát a Mokka nézőinek

Képei mellett az extrém hőségre is figyelmeztet.

Koronavírus ? jövő hétre várhatók újra a szigorítások?

A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba - hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken a közmédiának nyilatkozva.

Barta Sylvi bikiniben jelentkezett be a Mokkába - 50 évesen bombasztikus az alakja

Barta Sylvia a Csillaghegyi Strandfürdőből jelentkezett be a Mokkába.

Hivatalos: Megfulladt a 33 éves színésznő, és videón, ahogy beszáll a hajóba a kisfiával

A hatóságok megosztották azt a felvételt, amit a hajók előtt lévő térfigyelő kamera rögzített.

Hihetetlen, mit szúrtak ki a Balatonban a NASA műholdfelvételei

Az űrhivatal a ritka kivételek közé sorolja a magyar tengert.

Élet egy aranyszívű bűnözővel, avagy hogyan éget le rendszeresen a kutyám?

Nálatok laknak állatok? Esetleg vannak hasonló tapasztalataitok, mint Marossy Krisztának, akire nem lehet eléggé odafigyelni?

blogmorzsák

Ahol a német fegyvereket tesztelik

A meppeni WTD91 egységnél tesztelik a német hadsereg tűzfegyvereit, rakétáit, lőszereit. Beszámoló rengeteg fotóval.

A mindent átható versenyszellem

Az élet valóban egy nagy verseny, amiben mindenképp győznünk kell?

Továbbra is muszáj torrenteznünk?

Már bőven van opció a kiváltására.

Karbonsemlegesség 2025-re - a koppenhágai mintaprojekt

Koppenhága 2025-ig tűzte ki célul a karbonsemlegesség megvalósítását. Videó a mintaprojekt fő elemeiről, lépéseiről.

Sherlock Holmes alternatív kalandjai

Új felfogású Sherlock Holmes történet, némileg PC elveket követve, Hasfelmetszővel ízesítve.

"Én sem akarok sokáig futni egy olyan busz után, ami nem fog megállni"

A barátnőjelölt nem csap le azonnal a nála jóval fiatalabb pasira, inkább csak húzza az agyát.

David Bowie az ördögöt kereste a medencében

A rock kaméleonja és a Deep Purple basszusgitáros-énekese együtt vetkőztek ki magukból Los Angelesben.

A 5 legnagyobb hadvezér a történelemben

A világtörténelem 5 legsikere­sebb, legnagyobb hadvezére bi­rodalmakat teremtett, vagy szol­gált, több tucat csatát nyerve.

"Gazduram, Orbán Viktor"

"Az a benyomásom, hogy Orbán nem keresztény, hanem keresztyén politikus."

Részvételi költségvetést a megyei önkormányzatokba!

Döntsenek a lakosok az einstandolt adóbevételekről.

A Varacskos Disznó jelene és jövője

Az A-10 meg nem valósult változatai, és a típus helyzete, jövője, például az F-35-össel összevetve.

Van még ott pusztító erő bőven, ahonnan a koronavírus jött

Ha nem hagyunk fel az állatvilág kihasználásával és a természet pusztításával, tönkretesszük az emberiséget.

0