Ezt olvasta már?

Megnyitott Kecskemét első csomagolásmentes boltja

Kecskemét első csomagolásmentes boltja, a Vágó utcai Zöld Misszió mögött egy zero waste életmódot követő fiatal, Zubor Melissza áll.

0

Európa-liga - A versenyben maradás a tét az FTC számára

A Ferencváros számára a versenyben maradás lesz a tét csütörtökön az Espanyol elleni hazai mérkőzésen, a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában. A spanyol csapat már továbbjutott.


hirdetés

A magyar bajnok egy ponttal van lemaradva a második helyen álló Ludogorectől, azaz ha kikap, a bolgárok pedig nyernek a sereghajtó CSZKA Moszkva vendégeként a négyes másik találkozóján, akkor már nem kerülhet a legjobb 32 közé.

Az FTC számára a győzelem adna valós esélyt a továbbjutásra, mivel ha "csak" egy pontot szerez és a bolgárok hárommal távoznak Moszkvából - az egymás elleni eredmények miatt - a második helyhez a zárókörben legalább háromgólos diadalt kellene aratnia a Ludogorec vendégeként.

Szerhij Rebrov vezetőedző csapata ugyanakkor egy csütörtöki sikerrel meg is előzheti a Ludogorecet, amennyiben az orosz fővárosban nem tudnak nyerni a bolgárok. Mindez azt jelentené, hogy a Ferencvárosnak két hét múlva, Razgradban a döntetlen is elég lenne a jövő évi folytatás kiharcolásához.

A magyar együttes játékosai mindenesetre bizakodva várhatják az újabb nemzetközi megméretést, ugyanis október 3. óta veretlenek, azóta kilenc tétmérkőzésen hat győzelem és három döntetlen a mérlegük, ráadásul a bajnokságban rangadók sorozata is - Honvéd, Újpest, Fehérvár és Mezőkövesd - benne volt a nagy menetelésben.

Az FTC korábban nagyrészt szervezett védekezésének köszönhette sikereit, az elmúlt két hétben viszont már a gólokkal sem maradt adós, Debrecenben 6-1-re, hazai pályán a Zalaegerszeg ellen pedig 3-2-re diadalmaskodott, aminek köszönhetően az OTP Bank Ligában is átvette a vezetést.

"Gólszerzésben még fejlődnünk kell. Több találatot kell szereznünk ahhoz, hogy nyerjünk az Európa-ligában, viszont érzem magunkon, hogy egyre jobban, tudatosabban kezdünk játszani. Fontos összecsapás elé nézünk most is, a három pontért szállunk harcba az Espanyol ellen" - mondta a klub honlapján Isael, arra utalva, hogy az El előző négy csoportmeccsén mindössze kétszer volt eredményes a Ferencváros, hazai pályán pedig még egyszer sem. A brazil támadó hozzátette, úgy vágnak neki a soron következő két nemzetközi meccsnek, hogy mindkettőt szeretnék megnyerni, mert azzal biztosan meglenne az egyenes kieséses szakasz.

Az Espanyol esetében nagy kérdés, hogy a továbbjutás birtokában a legjobb csapatát küldi-e pályára az október 7-én kinevezett új vezetőedző, Pablo Machin. A kulcsjátékosok pihentetése logikus lépés lenne, tekintve hogy a spanyol bajnokságban a kiesést jelentő 19. helyen áll az együttese, amely a trénercsere ellenére négy meccse nyeretlen a La Ligában, ezeken a találkozókon ráadásul 3-9 volt a gólkülönbsége.

A két gárda Barcelonában 1-1-es döntetlent játszott az első fordulóban.

A Groupama Arénában 18.55-kor kezdődő találkozóra érkező magyar szurkolóknak ötvenszázalékos kedvezményt biztosít a MÁV-START és a GYSEV. A drukkereknek a stadion B, C és D szektorainál a beléptető kapukhoz közel egy-egy MÁV-START-os pultnál kell lebélyegeztetniük aznapi vonatjegyüket, így a visszaútra már nem kell újabbat váltaniuk.

Európa-liga, csoportkör, H csoport, 5. forduló:

Ferencváros-Espanyol (spanyol) 18.55

CSZKA Moszkva (orosz)-Ludogorec (bolgár) 18.55

 

A csoport állása:

1. Espanyol (spanyol) 4 3 1 - 10-1 10 pont - már továbbjutott

2. Ludogorec (bolgár) 4 2 - 2 8-8 6

3. FERENCVÁROS 4 1 2 1 2-4 5

4. CSZKA Moszkva (orosz) 4 - 1 3 1-8 1

 

Korábbi eredmények:

1. forduló (szeptember 19.):

Espanyol-Ferencváros 1-1

Ludogorec-CSZKA Moszkva 5-1

2. forduló (október 3.):

Ferencváros-Ludogorec 0-3

CSZKA Moszkva-Espanyol 0-2

3. forduló (október 24.):

CSZKA Moszkva-Ferencváros 0-1

Ludogorec-Espanyol 0-1

4. forduló (november 7.):

Ferencváros-CSZKA Moszkva 0-0

Espanyol-Ludogorec 6-0

További program:

6. (utolsó) forduló (december 12.):

Ludogorec-Ferenváros 21.00

Espanyol-CSZKA Moszkva 21.00







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Nem tudták megtartani a Stájer Nagydíj harmadik szabadedzését

Leszakadt az ég, egy betétfutamot is félbe kellett szakítani. Kérdés, hogy lesz-e időmérő.

Mike Tyson: "Ugyanúgy érzem magam, mint régen"

A legendára azt mondta, a háború istenei azt akarják, hogy újra ringbe lépjen. A Sport365 e heti legnépszerűbb írásai közül...

Egy japán baseballcsapat robotokra cserélte a vezérszurkolóit

A szurkolók még nem mehetnek be a stadionba, de a Softbanknak támadt egy mentő ötlete. A japán technológiai konszern 2017-ben vásárolta...

Mi van a motorosokkal, Budapesten ma is szörnyethalt valaki

Ma hajnalban balesetet szenvedett és meghalt egy motoros Budapesten a Hungária körút és a Kerepesi út sarkán. Az ütközés során az autó...

Szabad banánt enni, ha fogyni szeretnék? Eloszlatjuk a tévhiteket.

Annyi rosszat hallani szegény banánról, hogy nagyon sokan nem is merik fogyasztani, ha éppen figyelnek az alakjukra pedig valójában nem...

Meghalt Tass Olga

Tass Olga, olimpiai bajnok tornász súlyos betegség után, 91 évesen hunyt el. Forrás: Nők Lapja Café: Meghalt Tass Olga

Rendőrök élesztették újra az utcán összeeső férfit

A személyes adatait még el tudta mondani, majd néhány pillanat múlva leállt a légzése, életjelet nem mutatott.

Elhunyt Tass Olga, olimpiai bajnok tornász

Kilencvenegy esztendős korában elhunyt Tass Olga, a melbourne-i olimpián aranyérmes női kéziszercsapat tagja.

Köllő Babett a cipők szerelmese: Amerikában vásárol a Feleségek luxuskivitelben sztárja - Lessen be a gardróbjába - Fotók

Budapest Köllő Babett (41) büszke lehet gardróbjára, gyönyörű ruhák, táskák és kiegészítők sorakoznak a polcokon, vállfákon. Sok...

Koronavírus - Montenegró korlátozta a belépést, Koszovó is szigorítást fontolgat

A legújabb szabályozás értelmében szerb, észak-macedón, orosz és moldáv állampolgárok nem utazhatnak be Montenegróba, míg a...

Sport

Újabb magyar úszó folytatja Amerikában

A junior Európa-bajnok előbb itthon készül a tokiói olimpiára, aztán jöhet a nagy álom valóra váltása.

A Barcelona és az Arsenal is sorban áll Szoboszlai Dominikért

Meg a Lipcse, a Lazio és a Milan is. Két héten belül eldőlhet, hol folytatja a legnagyobb magyar futballtehetség.

Meghalt a világbajnok fiatal holland rövidpályás gyorskorcsolyázó

Lara van Ruijven egy edzőtáborból került kórházba, kritikus állapotban.

Nem illik Klopp liverpooli szisztémájába a Bayern BL-győztes spanyol középpályása?

Christian Ziege, a Bayern és a Liverpool egykori játékosa nagy rajongója Thiagónak, de nem biztos benne, hogy a spanyol fejlődne az angol futball közegében.

Elhunyt a világbajnok gyorskorcsolyázó

Huszonhét éves korában elhunyt Lara van Ruijven, a hollandok világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázója.

Európai játékos-ügynökök őrülnek meg a 17 éves csoda-futballistáért

Most még a Birmingham City-ben játszik, de feltételezhetően már nem sokáig.

Elhunyt az angolok világbajnok labdarúgója

Jack Charlton 85 éves volt.

Megsérült a Real Madrid kulcsembere, kihagyhatja az utolsó fordulókat

Az augusztus eleji, Manchester City elleni BL-mérkőzésen rá is szükség lenne.

Meghalt Tass Olga, olimpiai bajnok tornász

A melbourne-i olimpián a kéziszercsapattal nyert aranyérmet.

Vettelt senki nem akarja befogadni

A Red Bull és a Racin Point is nemet mondott a németnek.

0

Bulvár

Koronavírus: ősszel olyan jön, amit még nem élt át az emberiség - Nem tudni, mikor lesz vakcina

A WHO sem tudja, hogy elkezdődött-e már a koronavírus második hulláma, vagy még mindig az első tart, és erősödött fel bizonyos országokban. Az mindenesetre várható, hogy ősszel egyszerre lesz jelen az influenza- és a koronavírus-járvány.

Itt szombattól kötelező a maszk viselése - még büntetnek is

Belgiumban a szövetségi kormány döntése szerint szombattól kötelező a maszk viselése üzletekben és olyan beltéri helyiségekben, mint a mozik, színházak és koncerttermek, konferenciatermek, múzeumok, könyvtárak és imahelyek - írta pénteken a helyi sajtó.

Bepillanthatsz Farkasházi Réka gyönyörű kertjébe: olyan, akár egy képeslap

Farkasházi Rékáék mesebeli udvara magában rejti emlékeiket is.

Bozontos fanszőrzetvillantás a vörös szőnyegen

A NewFest meleg és leszbikus filmfesztivál vörös szőnyegén történt az eset, ami még a sokat látott fotósokat is megdöbbentette.

Nyom nélkül tűntek el a család holmijai: 40 év után fedezték fel, hogy hová lettek

Furcsa helyről kerültek elő a negyven év alatt eltűnt holmik.

Több mint tízezer éves, víz alatti időkapszulára bukkantak

Ez lehet a világ egyik legrégebbi bányája - videóval.

Barta Sylvia bikiniben mutatta meg magát a Mokka nézőinek

Képei mellett az extrém hőségre is figyelmeztet.

Koronavírus - jövő hétre várhatók újra a szigorítások?

A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba - hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken a közmédiának nyilatkozva.

Barta Sylvi bikiniben jelentkezett be a Mokkába - 50 évesen bombasztikus az alakja

Barta Sylvia a Csillaghegyi Strandfürdőből jelentkezett be a Mokkába.

Hihetetlen, mit szúrtak ki a Balatonban a NASA műholdfelvételei

Az űrhivatal a ritka kivételek közé sorolja a magyar tengert.

blogmorzsák

Ahol a német fegyvereket tesztelik

A meppeni WTD91 egységnél tesztelik a német hadsereg tűzfegyvereit, rakétáit, lőszereit. Beszámoló rengeteg fotóval.

A mindent átható versenyszellem

Az élet valóban egy nagy verseny, amiben mindenképp győznünk kell?

Továbbra is muszáj torrenteznünk?

Már bőven van opció a kiváltására.

Karbonsemlegesség 2025-re - a koppenhágai mintaprojekt

Koppenhága 2025-ig tűzte ki célul a karbonsemlegesség megvalósítását. Videó a mintaprojekt fő elemeiről, lépéseiről.

Sherlock Holmes alternatív kalandjai

Új felfogású Sherlock Holmes történet, némileg PC elveket követve, Hasfelmetszővel ízesítve.

"Én sem akarok sokáig futni egy olyan busz után, ami nem fog megállni"

A barátnőjelölt nem csap le azonnal a nála jóval fiatalabb pasira, inkább csak húzza az agyát.

David Bowie az ördögöt kereste a medencében

A rock kaméleonja és a Deep Purple basszusgitáros-énekese együtt vetkőztek ki magukból Los Angelesben.

A 5 legnagyobb hadvezér a történelemben

A világtörténelem 5 legsikere­sebb, legnagyobb hadvezére bi­rodalmakat teremtett, vagy szol­gált, több tucat csatát nyerve.

"Gazduram, Orbán Viktor"

"Az a benyomásom, hogy Orbán nem keresztény, hanem keresztyén politikus."

Részvételi költségvetést a megyei önkormányzatokba!

Döntsenek a lakosok az einstandolt adóbevételekről.

A Varacskos Disznó jelene és jövője

Az A-10 meg nem valósult változatai, és a típus helyzete, jövője, például az F-35-össel összevetve.

Van még ott pusztító erő bőven, ahonnan a koronavírus jött

Ha nem hagyunk fel az állatvilág kihasználásával és a természet pusztításával, tönkretesszük az emberiséget.

0