Ezt olvasta már?


Földrengés rázta meg Horvátországot, Pécsett is érezni lehetett, anyagi károk is keletkeztek

Horvátországban újabb földrengés volt tapasztalható, az MTI azt írja: ezúttal 6,3-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, sérültek is lehetnek.


hirdetés

Itt volt

A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. Andrej Plenkovic horvát kormányfő elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek.

Magyarországon is érezni lehetett

A katasztrófavédelem információi szerint a földrengést Magyarország nagy területén is érezte a lakosság. A rengés Baranya megyében ezidáig három településen okozott kisebb anyagi károkat, sérülésről nem érkezett bejelentés.

 

Több pécsi is jelezte, hogy érezhető volt földrengés, volt aki azt írta leborultak a könyvek a polcról, a lábos a tűzhelyről. Egy másik olvasónk pedig azt jelezte, hogy az egész karácsonyfa megmozdult, a konyhában az asztalon lévők vizespalackok beremegtek és leestek az asztalról.

Az Időkép információi szerint Pécsett berengett az egyik áruház is, mindenkit kiküldtek. Úgy tudjuk Pécsett a Koksz utcai családi házakból többen kirohantak. Kertvárosban az Etelka utcában a többszintes épületekéből rohantak az utcára a lakók az ijedségtől. Az Aidinger János utcai Szépségsziget fodrászszalonban a széken ülök is megdöbbenve érezték a rengést. Az Aidinger János utcában egy negyedik szintes lakásban fénykép esett a szekrénytetejéről a földre, ami el is tört.

Borzalom volt

Az egyik horvát lap, a Jutarnji információ szerint 13.35-kor újabb rengés volt tapasztalható. A lap információi szerint Petrinja városa teljesen megsemmisült. Mint írják a rengést Horvátország egész területén érezték, de Bosznia-Hercegovinában, Szlovéniában, Szerbiában és még Olaszországban is tapasztalható volt. A lap információi szerint egy gyermek életét vesztette, úgy tudni az áldozat egy 12 éves kislány. Azt írják Andrej Plenkovic horvát kormányfő is elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek, legalább 300 katona igyekszik a helyszínre.

A város polgármestere, Darinko Dumbovic elmondta, hogy általános pánikhangulat van, az emberek a hozzátartozóikat keresik. Azt írják Andrej Plenkovic horvát kormányfő is elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek, legalább 300 katona igyekszik a helyszínre.

Úgy tudni az ország egyes részein nincs áramszolgáltatás, nem működik a telefon és az internet. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy hagyják szabadon a még működő telefonvonalakat. A földrengés Zágrábban is megrongált épületeket, a lakosság egy része elhagyja a fővárost, pánik és rémület lett úrrá köztük. A lap arról ad tájékoztatást, hogy a város központja teljesen megsemmisült, a mentési folyamatok jelenleg is zajlanak. Időközben Zoran Milanović elnök és Andrej Plenković miniszterelnök is megérkeztek Petrinjába. Azt írják a horvát hadsereg segítséget nyújt a pusztító földrengés által okozott károk elhárításában, ezt a Honvédelmi Minisztérium tudatta, akik azt is kiemelték, hogy a honvédelmi miniszter, Mario Banožić is Petrinjában tartózkodik.

A lap beszámolója alapján úgy tudju, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden kijelentette, hogy az EU Horvátországgal van és felkérte Janez Lenarčič válsághelyzetekért felelős biztost, hogy haladéktalanul utazzon Horvátországba.

A lap azt írja 20 sérültet vittek eddig be a sisaki kórházba, közülük ketten súlyosan megsérültek: mindenki Petrinjából származik.

pécsi stop

bővebben itt

videók







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

NHP Hajrá: 1836 milliárd forint forráshoz jutottak a kkv-k

A tavaly áprilisi indulása óta 28 ezer kis és közepes vállalkozást 1836 milliárd forint forráshoz juttatta a Növekedési Hitelprogram...

Újabb érdekes szolgáltatást tesztel a Microsoft az Xbox júzerek számára

A kiszivárgott információk alapján a Microsoft 1080p felbontású streamelési funkcióval láthatja el az xCloud szolgáltatást.

Íme az ember, akinek a vagyona egy nap alatt 25 000 000 000 dollárral nőtt a Reddit-tőzsdecápák miatt

A CNBC szerint megtalálta új célpontját a ?több millió degenerált gyülekezete?.

Meghalt Bunny Wailer, a reggae legendája

Bob Marley egykori zenésztársa 73 éves volt.

Keresik a rendőrök a fegyveres rablás elkövetőjét

A lakosság segítségét kérik a Bács-Kiskun megyei rendőrök egy súlyos bűncselekmény gyanúsítottjának felkutatása érdekében.

Nem vicc: tényleg hatásos a migrén ellen, ha ágyba bújunk a partnerünkkel

Nem lehet indok a fejfájás arra, hogy miért nem akarunk partnerünkkel ágyba bújni. A német Munster Egyetem kutatói egy felmérés alapján...

450 új munkahelyet hoz létre a Vitesco Technologies debreceni üzeme

Megkezdte működését Debrecenben a Vitesco Technologies 100 millió eurós (körülbelül 36 milliárd forintos) beruházással épült üzeme,...

Nem kell állandóan a tisztítóba vinni: így lesz szagtalan a szőnyeg!

Gyakran előfordul, hogy hiába tisztítjuk rendszeresen a szőnyeget, mégis egyre kellemetlenebb szaga lesz. Nem kell emiatt azonban tisztítóba...

Óvni kell a szemünk világát: így csökkentsük a digitális oktatás negatív hatásait

Míg korábban a kütyüzés leginkább az órák közötti vagy a délutáni kikapcsolódást jelentette, a digitális oktatásra való átállás...

Joe Biden nagy bejelentést tett, hamarabb olthatják be magukat az amerikai felnőttek

Az Egyesült Államok elnöke egy igen fontos bejelentéssel állt elő, aminek sok millió amerikai örülhet, hiszen hamarabb juthatnak hozzá az...

Pep Guardiola újabb rekordja: megvan a 21. győzelem zsinórban

Már csak a Real Madrid és a Bayern München van a Manchester City előtt, de mindkét széria veszélyben van.

Kinevették az udvarolni próbáló csapattársukat az exatlonos lányok

Több lánynak is bókolt a Kihívók egyik tagja.

Sport

Súlyos büntetést kapott a Covid-szabályok megszegéséért egy magas rangú kézilabda-tisztviselő

Az egyiptomi szövetség elnöke magatartásával veszélyeztette a januári férfi világbajnokság megrendezését.

Jövőre már hiába keressük azt, ami nélkül 27 éven át elképzelhetetlen volt az olasz sztárcsapat

Egy szinte példátlanul hosszú kapcsolat ér véget az idei szezon utolsó mérkőzésével.

Meztelenre vetkőzött Floyd Mayweather hatalmas mellű barátnője - képek

A szexi brit sztriptízes nő az arubai nyaralásra is elkísérte a bokszlegendát.

A Juventus sztárja tátott szájjal bámulta a szexi olasz riporternőt - kép

A 22 éves amerikai focista nem bánta, hogy a kispadon kezdte a meccset.

Mi lesz a Balaton Sound sorsa? Zamárdiban köszönik, de nem kérnek a fesztiválból ? Már csak egy évre kötnének ...

Zamárdi már csak egyéves szerződést kíván kötni a Balaton Sound szervezőivel, ugyanakkor megállapodást írt alá arról, hogy a Balaton-átevezés idén nyártól Zamárdiba költözik - közölte Csákovics Gyula (füg

Egy gusztustalan fotó vethet véget a világ egyik legjobb edzője karrierjének

Egy évekkel ezelőtt készült kép miatt sorra fordítanak neki hátat eddigi tanítványai.

Guardiola gyakorlatilag bejelentette, hogy a Man. City védője a Barcelonához igazol

Már egy ideje sejthető volt, de most Guardiola szinte teljesen hivatalossá tette.

Fucsovics hatalmas küzdelemben győzte le a 211 centis szervakirályt Rotterdamban

A világranglista 58. helyén álló Fucsovics Márton három szettben, mindháromban rövidítéssel, két óra 50 perc alatt 7:6 (2), 6:7 (4), 7:6 (4)-re verte a 38. helyen álló amerikai Raily Opelkát, aki 211 centis magassá

A Juventus futballistája eléggé látványosan bámulta a legszexibb olasz riporternő fenekét

Weston McKennie úgy veselkedett, ahogy a legtöbb 22 éves srác viselkedett volna hasonló helyzetben.

Véres tömegverekedés robbant ki egy cselgáncsversenyen - videó

Nem kímélték egymást a felek, pedig senki sem tudta, kit és miért üt.

Íme a Mercedes idei Forma-1-es versenyautója

A konstruktőrök között sorozatban hét világbajnoki trófeát gyűjtő, címvédő Mercedes kedden bemutatta az idei Forma-1-es versenyautóját.

Három NB I-es meccs is lesz kedden, pályán a Juventus és a Manchester City is

A címvédő Ferencváros a Diósgyőr csapatát fogadja.

0

Bulvár

Ekkor jelenthetik be Fülöp herceg halálát a protokoll szerint

Komoly forgatókönyv szerint kell eljárni, ha megtörténik a legrosszabb a brit királyi családban.

Iszonyatos a káosz: ebben a vidéki kórházban felmondott az összes közalkalmazott orvos

A tatabányai megyei kórházban így gyakorlatilag működésképtelenné vált. Felmondott ugyanis az összes közalkalmazott orvos munkavállaló a sürgősségi osztályon, többen távoztak a radiológiáról, többek közöt

?Könyörögtünk neki, hogy ne menjen emberek közé? ? Bűntudat gyötri Balázs Fecó barátait a legenda halála óta

Ma lenne hetvenesztendős a legendás zenész, aki a koronavírus áldozata lett.

Ha nem enyhül a járvány, ezeket a szigorításokat vezethetik be itthon

A miniszter úgy véli, hogy a járványhelyzet súlyosbodása miatt hamarosan az élelmiszerüzletek és gyógyszertárak nyitva tartását is szigoríthatják a döntéshozók.

Így tüntesd el a wc-ben a szagot egy szál gyufával.

Környezetbarát, egyperces trükk, amivel eltüntetheted a kellemetlen szagokat magad után a WC-ben és még spórolhatsz is vele.

Többen így menekültek el az egészség-ügyből a felmondás helyett - sokan fordultak a TASZ-hoz

Véget ért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hétvégi jogsegély-kampánya, amelyet az egészségügyi dolgozók számára tartott annak érdekében, hogy tisztábban lássanak az új munkaszerződésük aláírása el

Átverés a koronavírus? 5 dolog, ami meg fog győzni

A tagadás természetes reakció, mikor valami megijeszt bennünket, így nem csoda, hogy nem szeretnének szembenézni a veszéllyel.

7-ből hányat tudsz? Okostelefon trükkök, amit csak a profik ismernek

Az okostelefonoknak kétségtelenül vannak hátulütői is, de tény, hogy ésszel használva őket sok dolgot megkönnyíthetnek a mindennapokban.

Egyhetes razziát indít a rendőrség az utakon, erre vadásznak majd

Az egész országra kiterjed az ellenőrzés.

blogmorzsák

Quincy Jones, a 20. század élő zenelegendája

89 évesen vall életéről a pop-rock egy­ik legmeghatározóbb producere, aki a zeneszerzőként és a filmművé­szetben is letette a névjegyét.

Elhunyt Bob Marley zenekarának alapító tagja

Bunny Wailer a reggae egyik legendája volt. 73 évesen hunyt el.

Kisebbségi ügyek

„Hónapló marosvásárhelyi szerzője úgy véli, hogy három olyan ügy van napirenden, amelye­ket nehéz elválasztani egymástól. Az őshonos kisebbségeké, a romáké és a menekülteké.“

Ferrarival fognak pezsgőzni az F1-es dobogón

Így vagy úgy, de a következő három évben minden futam után lesz Ferrari a dobogón.

Jézus megérkezett a Netflixre!

„A Messiás jelenleg a legnagyobb BOOM or BUST sorozat a Netflix kínálatában, de az én látókörömben mindenképpen.“

Sokkoló színészhalálok - KVÍZ!

Váratlan és megrázó esetek a villámkvízben!

Nyelvtanulás paradicsom­mal - A pomodoro technika

Hogyan használd ki jobban a tanulásra szánt időt? A pomodoro technika 5 lépése.

A stroke 10 tünete, amihez azonnal segítséget kell hívni

Azonnal hívja a mentőket, ha va­laki dadogva, akadozva, nehezen kezd beszélni!

Véleménybüszkeség

„Ha már harcolunk a véleményünkért, csata előtt egyet nézzünk meg. Azt, hogy biztosan a miénk-e.“

6 érdekesség az idén 60 éves Bambi presszóról

Mi az az izé a falán? Kik ittak ott? Hogyan lett filmsztár az egyik vendégből? Mit takart a Bambi-könyvdiszkó program?

3+1 tipp az otthonos indusztriál stílusú lakáshoz

Rövid, de jól használható ötle­tek, hogy könnyedén otthonossá tedd ezt a férfias enteriőr stílust.

„Nem zavar, ha nem veszem fel”

Nem tudjuk, mi a hatása a saját magunkon hordott jeltovábbító kütyüknek.

0