Jó kedvvel, bőséggel
A magyar himnusz körül az utóbbi időben több botrány is kipattant. Nemzeti imádságunkat ugyanis sokan szeretnék felhasználni, hogy a segítségével hírnévre tegyenek szert. Ez eddig csak két Ferencnek, Kölcseynek és Erkelnek sikerült. Hallgassunk meg néhány próbálkozást!
Hazánkban az új esztendőt a himnusszal szokás kezdeni. Az új alaptörvény is közli, hogy Kölcsey Ferenc költeménye Erkel Ferenc megzenésítésével jelenti a hivatalos magyar himnuszt. Az egyik televízió híradója azonban kiderítette, hogy nincs pontosan megfogalmazva, melyik hangszerelés a hivatalos.
Az eredeti Erkel művet ugyanis Dohnányi Ernő lassabbra, romantikusabbra írta át, s ezt játsszuk immár közel kilencven éve. Trianon után ugyanis a közhangulat igazán világvégi volt, ehhez igazították tehát az ország himnuszát. Sajnos sehol nem találtam az Erkel féle hangszerelést, álljon itt tehát az újévkor megszokott!
A rengeteg feldolgozás közül először egy igazán jól sikerültet érdemes meghallgatni. Ez basszusgitárra készült, az előadója Lőrincz Viktor. Le a kalappal előtte, új hangzás, a régi emelkedettség!
Az Anima Sound System néhány éve többeknél felháborodást okozott, mert feldolgozta a himnuszt. Itt már eltűnik az ima jelleg, a műfaj szabályai alapján torzul a megszokott dallam. Mindezek ellenére még itt sem érzem a rosszindulatot, inkább csak egy kis feltűnési vágy dominál.
Az amatőr feldolgozások egyik legrosszabbika egy névtelen szerző remixe. Ez meg annyira rossz, hogy már nem tudok rá haragudni. Ráadásul Ady Endre képét tette alá illusztrációnak, feltehetően nem figyelt eléggé irodalom órán.
Az utolsó számot viszont csak erős idegzetűeknek ajánlom, hiszen DopeMan botrányos B…d meg! című feldolgozásáról van szó. Sokat gondolkodtam azon, népszerűsítsem-e azzal, hogy felteszem ide. Végül kompromisszumos megoldásként egy linkkel oldom meg a helyzetet.
Aki ide kattint, az csak magára vessen, felelősséget a következményekért nem tudunk vállalni.
***
Végül jöjjön egy különlegesség, Uruguay himnusza! Úgy szól, mint egy operett nyitány. Ez nem véletlen, ugyanis a magyar Debály Ferenc József alkotta, és ő jegyzi Paraguay himnuszának zenéjét is. Mi, magyarok, operettben nagyok vagyunk. Össze lehet tehát hasonlítani, milyen himnuszt tud írni két magyar. Teljesen különbözőt.
Nácsa J.
hírek innen, onnan
Meglepő magyar inflációs adat jött, hirtelen át kell írni a hazai előrejelzéseket
Májusban a várakozásokkal ellentétben nem gyorsult, hanem 1,8 százalékra mérséklődött az infláció Magyarországon, ami minden piaci...
Tankönyvreform indulhat, bővítik a választható kiadványok körét
A szabad tankönyvválasztás bevezetése hosszabb folyamat, addig is a tankönyvkínálat bővítésén dolgozik az oktatási tárca.
Az Omega zenészének 8 órás szívműtétje volt: így él azóta
Molnár György Elefánt két hónapig volt mesterséges kómában, újra kellett tanulnia járni is.
Felfüggesztett fogházat kértek a fiatalra, aki egy 16 éves lány halálát okozta Zalában
Két másik utas súlyos, a sofőr könnyű sérülést szenvedett.
Vádat emeltek Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével szemben, letöltendő szabadságvesztést kértek rá
A vádirat szerint összesen több mint 140 millió forintos vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak. Elkajált 1,5 millió forint,...
Két magyar család mosta tisztára egy nemzetközi maffiahálózat drogpénzét – videón az elfogások
A magyar futárok eurómilliókat csempésztek Ciprusra és Törökországba.
A pénztárcádban lapuló fillérek akár 100 ezret is érhetnek: egyetlen apróságot kell csak megnézned rajta
Egy 1946-os kétforintos érméért akár 50 ezer forintot is fizethetnek a gyűjtők. Az értéket szinte kizárólag az határozza meg, hogy...
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok...
„Bibi, jobb ha óvatos vagy, mert nagyon hamar magadra maradsz” - Trump így tette helyre Netanjahut
Ezzel a nyers üzenettel győzte meg Donald Trump az izraeli miniszterelnököt, hogy függessze fel az Irán elleni katonai műveleteket. Az...
Találkozási lehetőség a Vidéki prókátorral
Exkluzív könyvbemutató keretében mutatjuk be a Fülöp Botond könyvét június 13-án, szombat délután Budapesten. E-könyként már most...
Ezek a legjobban fizetett diákmunkák 2026 nyarán - Akár 1 milliót is félre lehet tenni
Diákként már nem csak a strandbüfében és árufeltöltőként lehet dolgozni nyáron.
„Orbán Viktor érettségi zakójába bújt bele Gulyás Geri” – Molnár Áronék az év viccét sütötték el
Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora kedden sem fogta vissza magát, durván beleálltak az ellenzékbe.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


