Ezt olvasta már?

Segítik Baján a vállalkozókat

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara bajai kirendeltsége a leendő egyéni vállalkozóknak nyújt segítséget július elsejétől a TEÁOR-szám kiválasztásában.

0

Labdarúgó NB I - Folytatódik a küzdelem a harmadik helyért és a bennmaradásért

A már bajnok Ferencváros és a biztos második Fehérvár rangadójával kezdődik meg a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, utolsó előtti fordulója, melyben a harmadik hely megszerzése és a kiesés elkerülése szempontjából fontos mérkőzésekre kerül sor.


hirdetés

A kedd esti nyitánynak a helyezés szempontjából nincs tétje, de - amint azt mindkét oldalon hangsúlyozzák - így sem mindegy, hogy milyen játékkal, milyen eredmény születik.

Szerhij Rebrov, a fővárosiak vezetőedzője az Újpest felett aratott szombati győzelem után, a Fehérvár, majd a Mezőkövesd elleni mérkőzésre is utalva úgy fogalmazott, örül, hogy nincsenek nyomás alatt, amikor három ilyen nehéz ellenféllel találkoznak.

"Fontos, hogy a bajnoki címtől függetlenül is megnyerjük ezeket a mérkőzéseket, persze sérülések nélkül" - idézte őt a fradi.hu oldal.

A székesfehérváriaknál az utolsó hazai fellépésére készül a csapatkapitány Juhász Roland, aki az idény végén visszavonul.

"Amiatt mindenképpen szomorú vagyok, hogy a bajnokság végeredményét tekintve tét nélküli lesz a mérkőzés, viszont mégiscsak a Ferencváros ellen lépünk pályára, ami mindig kiemelt találkozó, most ráadásul a friss bajnok lesz az ellenfelünk. Szeretnénk a pályán megmutatni, hogy ez a nagy pontkülönbség, ami kialakult az FTC és közöttünk, nem a realitás, be akarjuk bizonyítani, hogy vagyunk olyan jó csapat mint keddi ellenfelünk" - mondta a klub honlapjának nyilatkozva.

A 37. évét július 1-jén betöltő védő, aki 2016 végén búcsúzott el a válogatottól, elárulta, hogy egyre jobban elérzékenyül, ahogy közeledik a mérkőzés.

"Ami persze nem baj, hiszen azért történhet meg, mert rengeteg élmény jut eszembe, de nem lesz egyszerű. A célom az, hogy akár edzőként, akár más pozícióban a futballközegben maradva hasonló sikereket érjek el a jövőben, és ugyanúgy sírhassak majd az örömtől, ahogy most valószínűleg a befejezés miatt fogok" - mondta a molfehervarfc.hu oldalnak.

A két csapat eddigi két idénybeli mérkőzését az FTC nyerte meg, október végén 2-1-re Székesfehérváron, február közepén pedig 1-0-ra otthon.

Az első két hely már korábban eldőlt, de a harmadikért - amely ugyancsak nemzetközi kupaindulást ér - még komoly a küzdelem a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia között. A két együttes azonos ponttal áll, de előbbinek több győzelemmel kedvezőbb a helyzete. A kövesdiek szerdán a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecent fogadják, amely vélhetően mindent belead majd, hogy megkapaszkodjon az élvonalban. A vendégcsapat önbizalmának minden bizonnyal jót tett, hogy vasárnap otthon 4-0-ra verte a DVTK-t, de sikertelen széria után a Mezőkövesd is javított szombaton, amikor saját közönsége előtt egy félidőt emberhátrányban játszva, a ráadásban szerzett góllal kicsikarta a győzelmet a Fehérvárral szemben. Ezzel maga mögött tartotta a Puskás Akadémiát, amely a Paks elleni hazai sikerrel tartotta ugyan a lépést, de előzni nem tudott. A negyedik helyezett ezúttal Kisvárdára látogat, ahol az előző fordulóban szintén három ponttal gazdagodó hazaiak számára a bennmaradás a cél. Utóbbi együttes a nyolcadik és három ponttal előzi meg az utolsó előtti Debrecent, közöttük pedig az Újpest és a Paks várja - veszélyeztetettként - a ZTE, illetve a Diósgyőr elleni hazai mérkőzést.

 

A 32. forduló programja:

kedd:

MOL Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 18.55

Újpest FC-ZTE FC 21.05

szerda:

Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 16.55

Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.00

Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 19.00

Paksi FC-Diósgyőri VTK 21.05

 

A tabella:

1. Ferencváros 31 22 7 2 57-23 73 pont - már bajnok

2. MOL Fehérvár FC 31 17 8 6 54-28 59

3. Mezőkövesd Zsóry FC 31 14 8 9 42-29 50

4. Puskás Akadémia FC 31 13 11 7 49-39 50

5. ZTE FC 31 11 9 11 49-41 42

6. Diósgyőri VTK 31 12 5 14 38-46 41

7. Budapest Honvéd 31 11 8 12 31-40 41

8. Kisvárda Master Good 31 11 5 15 39-42 38

9. Újpest FC 31 10 7 14 38-44 37

10. Paksi FC 31 10 7 14 41-50 37

11. Debreceni VSC 31 10 5 16 46-56 35

12. Kaposvári Rákóczi FC 31 4 2 25 25-71 14 - biztos kieső







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

5 rúzs és körömlakk párosítás a forró nyári napokra

Biztos, hogy nyáron még több kedved van a körömlakkozáshoz és a sminkeléshez, hiszen vibrálóbbnál-vibrálóbb színek közül...

A munkahelyi étkezést is fenekestül felfordította a járvány

Az éttermek bezárása és csökkentett üzemű újranyitása nem hagyta érintetlenül a munkahelyi étkezési lehetőségeket sem ez derült ki...

Orbán Viktor a portugál miniszterelnököt fogadta

A Karmelita kolostorban tárgyaltak.

19,1 százalékkal zuhant a brit GDP a koronavírus miatt

Március elejétől május végéig.

Visszahívta termékét a Bonduelle: arra kérik a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el a konzervet

A Bonduelle Central Europe Kft. visszahívta a Bon Menu Curry 425 grammos fehérbab konzervét, mivel a cég belső ellenőrzéskor a...

Ezekkel a gyógynövényekkel veheted fel a harcot az allergia ellen.

Ha nyár, akkor pollen. Ha pollen, akkor allergia. Szerencsére van természetes segítség!

Vakáció otthon: így lehet élmény a szünidő a gyereknek nyaralás vagy tábor nélkül

Az idei nyár sokak számára máshogy alakul, mint ahogy eredetileg tervezték.

Villanypásztorral tartják távol a brit kocsmában a pulttól az embereket

Egy cornwalli kocsmában úgy tűnik, az üzemeltetőknek nagyon elegük lett abból, hogy a vendégek fütyülnek a social distancing szabályira,...

A digitalizáció megállíthatatlan folyamatokat indított el a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi szektor digitális átalakulása (DX) elfogadott és megállíthatatlan folyamat a Fujitsu új globális vizsgálatának ma...

Már tesztelik az Apple-okosszemüveg lencséit

A félig átlátszó lencséket a hírek szerint már próbálgatja a Foxconn, hogy a sorozatgyártásra minden tökéletesen működjön.

Papírpalackos whiskyvel rukkolt elő a skót italóriás

A mintegy 200 éves múltra visszatekintő Johnnie Walker hamarosan piacra dobja a papírpalackos whiskyjét.

Hódi Pamela az újságírókat és a kommentelőket osztotta ki, Berki Krisztián pedig Hódi Pamelát

Hódi Pamelának elege van abból, hogy a közönség kevesebb reklámot és több magánéleti betekintést követel tőle, Berki Krisztián pedig...

Sport

Videón a vasárnapi kerékpárverseny horrorbalesete

Elképesztő felvételek érkeztek az egyik versenyzőtől az amatőr kerékpárverseny karamboljáról.

Eldőlt a Barca edzőjének sorsa

A januárban kinevezett tréner szerződése 2022 nyaráig szól, de a közelmúltbeli spanyol sajtóhírek arról szóltak, hamarosan meneszthetik.

Meghalt a kétszeres vb-ezüstérmes holland focista

Az Ajax legendája az első olyan szélső védő volt, aki az egész pályát bejátszotta.

Guardiola a csapat előtt alázta meg a Bayern csodadoktorát

A játékosok az edző ellen fordultak, Guardiola aztán távozott, az orvos meg visszatért - de most tényleg nyugdíjba ment.

Jakabos Zsuzsanna fotójától mindenki jókedvű lesz

A magyar úszó ezt kívánta a rajongóinak.

A magyar válogatott labdarúgó Újpestre tart?

A 31 éves játékos a negyedik kerületi csapatnál edzett.

A Barcelona elnöke bejelentette, hogy ki lesz a csapat edzője jövőre

A La Liga 2019/2020-as idénye július harmadik hétvégéjén ér véget.

Elhunyt az  Ajax legendás jobbhátvédje

Hetvenöt éves korában elhunyt Wim Suurbier, a 70-es évek meghatározó futballcsapata, az Ajax Amsterdam jobbhátvédje.

Nápolyban csapásként élik meg, hogy Szoboszlai a Milant fogja választani

Nem elég, hogy ott tartunk, hogy egy magyar játékosért harcolnak a neves olasz klubok, a spekuláció eljutott odáig, hogy tényként kezelik, hova megy és miért és a másik klubnál le vannak törve.

Visszatért az NB I-be a magyar válogatott védő

Baráth Botond másfél év után elhagyta az MLS-t.

Jelentős változás várható az NB I-es focicsapat keretében

Supka Attila túl van az első munkanapján az új klubjánál.

0

Bulvár

Koronavírus ? Cseh illetékes: Szlovákiában és Magyarországon is megfertőződtek cseh turisták

Eddig hat országban - köztük Szlovákiában és Magyarországon - kapták meg a koronavírus-fertőzést cseh turisták, akik júliusban tértek vissza nyári külföldi üdülésükről. A cseh külügyminisztérium július elsejétől Svédország kivételével az összes európai országot biztonságos vagy alacsony kockázatú turisztikai célnak minősítette.

Hihetetlen állattal találkozott otthona bejáratánál egy férfi Dunakeszin

A nutria, vagy éppen hódpatkány vagy éppen mocsári hód alapvetően egy Dél-Amerikában őshonos rágcsáló, ám cukisága és könnyű tartása miatt sokáig Magyarországon is tartották házi kedvencként. Emellett rendkívül szapora állat is, így sokáig a tenyésztők nagy kedvence volt, az emberek vették, a tenyésztő pedig egyetlen párral rengeteg utódot volt képes tenyészteni. Aztán 2010-ben betiltották tartását, [...]

8 lefekvés előtti ital, ami égeti a zsírt: a hasi háj csökkentésében segítenek

Felpörgetik az anyagcserét, kihajtják a felesleges vizet a testből, és még az éhséget is csökkentik.

Ő Bujtor István 41 éves lánya, Anna: bátyjával szerepel közös képen

Bujtor István gyerekei, Anna és Balázs is részt vettek a XI. Bujtor István Filmfesztivál sajtótájékoztatóján.

Egy idős nő vidéki házában lapult a 3 milliárdot érő váza

Egy szekrény tetején porosodott több mint 50 éve.

Felbukkant egy ötméteres delfin, hatalmas fogakkal

Évmilliókkal ezelőtt rettegésben tartotta az óceán világát.

Csúcson az új koronavírus-fertőzések száma, kötelező a maszk az üdülőszigeteken

Globálisan soha nem regisztráltak még annyi új koronavírus-fertőzöttet, mint tegnap. Az amerikai kontinensen a legsúlyosabb helyzet, de egyes európai országokban is kezd ismét terjedni a vírus. Mallorcán és Ibizán kötelezővé tették a maszkviselést, a sportolást és a strandolást kivéve.

Megtalálták Naya Rivera holttestét

Igazából mindenki tudta, hogy nem lehet jó vége ennek a sztorinak, de most már a remény is eltűnt.

Rengetegen voltak a Balatonnál a hétvégén - képek

A strandolók és a szörfösök is örülhettek.

Öt év múlva kigyulladhat naprendszerünk második Napja, itt a Földön

A fúziós generátorok a klasszikus 20 éven belül lehetséges technológia, csakhogy ez a lehetőség 20 éve épp mindig ugyanolyan távol van tőlünk, mintha csak fel lenne írva a mesebeli szemöldökfára, hogy holnap, amit minden reggel elolvashatunk. Pedig ezek a generátorok hatalmas mennyiségű tiszta és megújuló energiát tudnának előállítani. A több évtizedes munka ellenére a jelentős tervezési kihívások eddig megakadályozták a működőképes kereskedelmi méretű modellek fejlesztését. De talán majd most.

Videón a vasárnapi kerékpárverseny horrorbalesete

Elképesztő felvételek érkeztek az egyik versenyzőtől az amatőr kerékpárverseny karamboljáról.

Ismét beutazási korlátozásokat vezet be a kormány, visszatér a karantén

Vasárnap délelőtt beutazási korlátozások léptek érvénybe Magyarországon, miután egyre több országban ismét rohamosan terjed a koronavírus-járvány. Ez a cikk Ismét beutazási korlátozásokat vezet be a kormány, visszatér a karantén ezen a weboldalon jelent meg először: Drive Me Baby.

blogmorzsák

Miért lett bűnbak Marie Antoinette-ből?

Frivol és költekező volt a francia királyné, vagy a propaganda és a nőgyűlölet áldozata? Okok, amik bukásához vezettek.

A kutyahangok jelentése: melyik, milyen érzelemről árulkodik?

A kutyahangok jelentése sokféle lehet. Kedvenceink ezzel fejezik ki érzelmeiket. De melyik hang pontosan mit jelent?

Még több reklám lesz a Youtube-on

Már rövidebb videók lejátszása közben is jöhet hirdetés.

NAV adó-visszatérítés 2. felvonás

Ezúttal ismét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében kaphattunk adó-visszatérítést ígérő levelet.

Down-szindrómás lány lett a Gucci Beauty új arca

Csak a tökéletes a szép? Ellie Goldstein 18 éves, Down-szindrómával él, és ő reklámozza a Gucci új szempillaspirálját.

A Magyar Honvédség légi-mentő alakulata sajnos nem szolgálatkész

A gyakorlat hiánya olyan veszélyhelyzeteket teremt, mint ami múlt héten történt Vértesszőlősön.

Feketék Amerikában, de hol van Winnetou?

1619-től új időszámítás az Egyesült Államokban?

Amerika leghíresebb nője, akit imádnak gyűlölni

Hét, kevéssé ismert dolog Ivanka Trumpról, az amerikai elnök lányáról. Tényleg modell és Chelsea Clinton barátnője volt?

Baranyi Krisztina féláron adná el a szociális bérlakásokat

Parázs vita végén a ferencvárosi képviselők többsége elutasította Baranyi javaslatát a féláron történő privatizációról.

Feszty-kórkép: a hálás utókor és a mai magyarság nyomai

Dr. Kásler Miklós miniszterkedés helyett nemzeti gyökereinket keresi.

Klíma telepítési buktatók

Ezek a légkondi körül felmerülő kellemetlen kérdések.

Felemás szülés Luxemburgban

Hihetetlen disszonancia a luxus és a sokszor teljesen kényelmetlen és egyáltalán nem gyakorlatias megoldások közt.

0