Ezt olvasta már?

A magyar dráma napját ünnepeljük

Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget.

0

Nyolc új bemutatóval készül új évadára a kecskeméti Ciróka Bábszínház

Nyolc új bemutatóval és a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozójával készül az új évadra a kecskeméti Ciróka Bábszínház - közölte a teátrum igazgatója a csütörtöki, zenés-bábos évadnyitó rendezvényen.


hirdetés

Kiszely Ágnes az MTI-nek elmondta: az új évad első eseményeként, augusztus 22-én, a 20. Ljubjanai Mini Fesztiválon mutatkozott be társulatuk a Hogyan fogjunk csillagot? című darabbal. Theo, a földre szállt kisangyal égi-földi kalandjait és egy kisfiúval kötött barátságát Gimesi Dóra írta és Kuthy Ágnes vitte színre. A fesztiválszereplést követően két új előadásuk próbái már el kezdődtek a bábszínházban. Kolozsi Angéla japán, korjak, angolai, norvég, skót és magyar népmesékből szőtt Macskablöff című előadását Szörényi Júlia állítja színpadra. A három rövid, szórakoztató, ám tanulságos történetet egybefűző, az óvodás korosztály számára készülő, egyszemélyes előadást Fülöp József játssza. A zöld madár tolla vándormese, amelynek motívumai a dél-amerikai indiánok mondái között éppúgy megtalálhatók, mint az európai népek meséiben. Szász Ilona produkcióját Rumi László rendezésében láthatja majd az iskolás közönség. A dupla bemutatót szeptember 29-én tartják. A szintén óvodásoknak készülő Babaróka című előadás főhőse a hároméves kis róka először megy kölyökőrzőbe, ahol nem lehet vele a Mamaróka. Az előadást Ellinger Edina rendezi. Jankovics Péter rendezi az Eddmegleves című előadást, amelynek kislány főhőse nagyon szeretne már felnőtt lenni. A történet arra keresi a választ, hogy találkozhat-e a gyermekek és a felnőttek világa, abban bízva, hogy létezik egy olyan "dimenzió", amelyben megszületik közöttük az összhang. Az iskolásoknak a svéd Sven Nordqvist történeteiből már jól ismert Pettson és Findusz történetét is műsorra tűzte a kecskeméti teátrum. A kissé bogaras barkácsoló mester, Pettson és az örökké nyüzsgő macska, Findusz egymásra találásának története valójában egy szülő-gyermek viszony. Életük köré a szerző varázslatos mesevilágot teremt, tudatosan keverve a valóságost a képzeletbelivel. Az igazgató kiemelte, megújul a Ciróka Bábszínház Mikuláskuckója is. Látogatói idén karácsony előtt egy izgalmas időutazáson vehetnek részt, hiszen visszarepülhetnek több száz évet, például hogy megtudják, honnan kapta nevét Kecskemét. A gyermekekre most feladatok is várnak, hiszen nélkülük nem lehet sikeres ez a nem mindennapi vállalkozás - mondta Kiszely Ágnes. A kecskeméti bábszínház a korábbi előadásaiból újra műsorára tűzi a Hogyan fogjunk csillagot?, az Almafácskát, a Rigócsőr királyt és A lepkeoroszlánt. A Bertie és egy fehér oroszlánkölyök életre szóló barátságának története tavasszal a kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé fődíjas előadása lett gyermekszínházi előadás kategóriában. A Ciróka Bábszínház idei évadában is lesz új babaelőadás, folytatódnak a nagysikerű kórházi előadások és az osztálytermi bemutatók is. Az idei évadban a Címzett: Anyegin, az Egymás és az Így volt darabok után Ivanics Tamás ezúttal egy Shakespeare-darabot vesz alapul. Hamlet történetét arra használja fel, hogy a felnőtté válás témáját és annak nehézségeit dolgozza fel a fiataloknak. Kiszely Ágnes emlékeztetett, a teátrum Pestiek a Budai utczában című sorozatát 2004-ben azért hívta életre, hogy színesítse a város felnőtteknek szóló programkínálatát. Az idei, 15. évadát szeptember 15-én este, a színházak éjszakáján a Hírös Gasztroszínház Food Tourist című darabjával kezdi meg. Az előadásban keveredik egymással íz, illat, hang és mozdulat, miközben testközelből élvezhetjük a színész jelenlétét, a jelenetek közt pedig egy-egy finom falat ízét és a kiváló borok zamatát - tette hozzá. Az igazgató kiemelte, hogy szeptember 20-án Szófiába utaznak vendégszereplésre, ahol a Szófiai Nemzetközi Bábfesztiválon a Csigaház című babaelőadást mutatják be. A fogadtatását kíváncsian várják, mivel a négy éven aluliaknak szóló előadások Bulgáriában még kevésbé ismertek. Vendégszereplésre hívták továbbá a társulatot a budapesti Thália Színházba is, ahol A lepkeoroszlánt játsszák majd. Kolozsi Angéla Michael Morpurgo azonos című gyermekregényéből írt meséjét Vidovszky György vitte színre. Kiszely Ágnes, a Ciróka Bábszínház igazgatója elmondta: a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóját szervezésükben október 3. és 6. között rendezik meg Kecskeméten, a Nemzeti Kulturális Alap fennállásának 25. évfordulóját ünneplő eseménysorozat részeként. A találkozóra meghívást kapnak a műfaj intézményes formában működő hazai és határon túli magyar képviselői mellett a független társulatok is.







0

hírek innen, onnan

Az átlagsebesség alap lehet a gyorshajtás büntetésére?

Az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetésén dolgozik a rendőrség. A cél az, hogy ne csak a traffipaxok hatókörében tartsák be a...

Az ápolók után az összes altatóorvos is felmondott az ajkai kórházban

A kórház vezetése türelemre kérte őket, amikor problémáikkal előhozakodtak.

Azok a csodálatos nagyszülők!

Kihallgattam a trolin egy csodálatos nagypapát, ahogy a tízhónap körüli kisunokájának beszélt. Tíz percig utaztam velük, addig...

Ezt a kapáslövést a háló is nehezen fogta meg

A Rennes-csatár lövését a kamera is nehezen követte.

Ijesztő figyelmeztetés került a Windows-ba, fellázadtak a felhasználók

Októberben érkezik frissítő csomag a Windows 10-hez.

Vallomás: Tóth Andi "r.bis" korszakáról mesélt

A fiatal énekesnő élete tinédzser kora óta a nyilvánosság előtt zajlik. Két korszakra osztja életét: naturálisra és "ribisre"

Ennyit kaszálhat Dzsudzsák az arab kiscsapatnál: így már érthető?

Durva összegről szólnak a hírek. Ettől megint felizzik a vita a karrierjével kapcsolatban, de kinek mi köze hozzá?

Gyorsabban nő, és erősebb lesz a hajad, ha odafigyelsz erre: 6 egyszerű tipp a dúsabb frizuráért

Évente egyre több nő küzd fokozott hajhullással, ami nem minden esetben írható a vitaminhiány számlájára. Ha az alábbi tanácsokat...

Reggeli egyperces: fontos kérdés az áfás számla kiállításáról

Amennyiben olyan partnernek állítunk ki számlát, aki nem jogosult az ÁFA visszaigénylésére, akkor is kötelező számunkra az online...

A Skoda tovább feszíti a húrt: újabb fotók a 240 lóerős Kodiaq RS-ről

A méretesebb SUV-ok piacán komoly sikert aratott Kodiaqból érkezőben egy mérges sportváltozat.

0

Sport

Meghalt Kulcsár Győző

A négyszeres olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója 77 évet élt.

Ha Ronaldo kiállítása hiba volt, akkor mit mondjunk erre a piros lapra?

Nem volt könnyű szándékosságot feltételezni, de a játékvezetőnek sikerült.

Ronaldo csapattársa úgy kifakadt, hogy utólag elnézést kellett kérnie

Emre Can olyat mondott, amit utólag ő is megbánt.

Dzsudzsák Balázs már az új csapata mezében pózolt - képek

A magyar válogatott szélső segíthet az al-Ittihad Kalbának a bennmaradásban.

Nem tud akkorát hibázni a Ronaldót kiállító bíró, hogy kirúgják

Felix Brychnek már eddig is volt bőven a rovásán, mégis tolják rendületlenül.

Vereséggel kezdett az EL-ben a helyzeteit elpuskázó Vidi

Nem bírt hazai pályán a BATE Boriszovval a magyar bajnok.

A földön fekvő kapust látva, elképesztő dolgot tett meccs közben Francesco Totti fia

Elképesztő sportszerűségről tett tanúbizonyságot Francesco Totti fia, Cristian Totti.

Elhunyt a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Kulcsár Győző

Tanítványai közül Nagy Tímea és Szász Emese is olimpiai bajnok lett.

Sztárcsapathoz kerülhet a Viditől távozó klasszis

Hamar megtalálhatja új állomáshelyét.

Rezzenéstelen arccal fogadta, hogy rákos: barátja közölte a rossz hírt az elhunyt Kulcsár Győzővel

Budapest Legendás pályatársak, ünnepelt tanítványok, barátok, családtagok, szurkolók számára egyaránt fájdalmas a hír: elhunyt Kulcsár Győző (77), a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok, háromszoros vb-győztes párbajtőröző.

Dzsudzsák elmondta, miért megy vissza az Emirátusokba

És azt is, hova mehetett volna még.

Az elmaradt gólok miatt volt feszültség a MOL Vidi játékosaiban

A BATE Boriszov 2-0-ra nyert a labdarúgó Európa-liga csoportkörének első fordulójában. Meccs utáni interjúk.

0

Bulvár

Zseniális rendőrtrükkel szívatják az autósokat az M6-oson

Túl sok a szabálytalankodó, ezt találták ki ellenük.

Földönkívülinek tűnő lényt találtak Új-Zélandon

Egy család a partvidéken sétálva botlott bele a bizarr kreatúrába.

Szemérmes nők, szégyenlős férfiak - Mikortól engedjük be a párunkat a különféle intim szféráinkba?

Közös fürdés? Pisilés nyitott ajtónál? Saját cuccok beköltöztetése? Megvolt már?

Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

Ne gyűjts pénzt jótékonyságra. Csak tölts időt a szeretteiddel, ameddig teheted!

Egy napja dolgozott az autómosóban, az egész net élteti az akciójáért

Ez az első munkanap örökké emlékezetes marad.

Fontos ítéletet hozott a devizahitelek ügyében az Európai Bíróság

Az árfolyamkockázatot a kölcsönfelvevőre telepítő, nem jogszabályi rendelkezéseket tükröző, nem világosan megfogalmazott szerződési feltételek tisztességtelen jellege bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti mondta ki az Európai Bíróság

Az emberek tömegesen hagyják ott munkahelyüket, mutatjuk, miért

Akár 15 százalékkal többet kereshet, ha állást vállt.

Várkonyi Andi csak úgy ragyog Terence Hill oldalán - A színészlegendával szelfizett

Mutatjuk Várkonyi Andrea és Terence Hill közös fotóját - a FEM3 stúdiójában készült.

Érintésre halált okozó kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren

Rendkívül veszélyes, az érintésével is halált okozó méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában

Meredeken zuhan Magyarország külső adóssága

772 millió euró a folyó fizetési mérleg többlete a második negyedévben.

Családi házat szeretnél? Íme egy pofonegyszerű megoldás.

A házépítés egyik legszebb része, amikor az ember álmodozik. Ül otthon a párjával és közösen elképzelik, hol lesz a nappali, a háló (a gyerekeknek kell egy-egy külön, a szülőknek is, és akkor a vendégekről még nem is beszéltünk), aztán ott van még a konyha, a fürdő(k), stb. (x)

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor Salzburgban

Nem várt kérdéssel lepték meg a magyar miniszterelnököt az osztrák városban, ahol az európai uniós állam- és kormányfők informális csúcstalálkozóját tartják.

blogmorzsák

Mi tartotta lázban az embereket a '30‑as években?

Az "arzénes asszonyok" tárgyalása, Horthy bevonulása, és a verseny­autó, amivel meg akarták dönteni a gyor­sasági világrekordot. Kis színesek fekete-fehér fotókon.

Új polgárháború közeleg Amerika láthatárán?

Az American Conservative szerzője a politikailag mélyen megosztott Egyesült Államok lehetséges jövőjéről ír.

Megvédjük Magyarországot

Orbán gondoskodó ölelése napról napra egyre szorosabban fonódik magyarjai köré. A bokánktól a torkunkig.

Súlyos nemzetpolitikai és külpolitikai kudarcok

Érdekes, hogy Orbán Viktor mennyire merev volt a Sargentini-jelentésről szóló EU parlamenti szavazás előtti végjátékban.

Gyurcsány ismét kisegítette Orbánt

Olyan lett ő már az ellenzék számára, mint Thürmer Gyula vagy Schmuck Andor.

Borul a TV ipar az Apple miatt?

Megcsinálja az Apple azt, amit a Netflixnek se sikerült?

Nyaralási emlékek képkeretben

Sok szép emlékkel tértél haza a nyaralásról? Foglald őket kép­keretbe és rakd a faladra, hogy bármikor feltöltődhess belőle!

„Nem értem a nők nyelvét“

„Szeretnék én is valakit, de az, hogy a kapcsolataim nem tartanak pár hónapnál tovább, nem rajtam múlik.“

Kötelező lett a fogmosás az oviban

Nemcsak a hazafias érzületre kell jobban odafigyelni mostantól az óvodákban. Sorra vettük, mi változik.

Az utóbbi idők legjobb Ikeás bútorátalakításai

Amikor nem csak az ötlet, ha­nem a megvalósítás is tökéletes.

0