Ezt olvasta már?


Orbán: az egyetemi autonómia fontos dolog

A miniszterelnök szerint bár eltér a tüntető hallgatók és a kormány álláspontja, ő örül annak, hogy a diákok élnek az egyetemi autonómia jogával, és hallatják a hangjukat.

Orbán Viktor csütörtöki rádióinterjújában a felsőoktatásról szólva - utalva a Hallgatói Hálózat szerdai demonstrációjára - fontos dolognak nevezte a diákok megmozdulását: "örülök annak, hogy az egyetemi autonómiával élve saját hangjuk van, és megszervezik a saját véleményük kifejezésének módozatát. Ahhoz képest, ahogy mi csináltuk, tulajdonképpen még nagyon mérsékeltnek is mondhatóak".

A legfontosabb - fogalmazott -, hogy vannak fiataljaink, van véleményük, azt hajlandóak elmondani, és "igaz, hogy nem értünk egyet", de legalább életjeleket adnak, közösségi véleményük van, egyetemi épületet foglalnak el. Az egyetemi autonómia nagyon fontos: rendőr oda nem teheti be a lábát, hatóság ott nem intézkedhet, az a hallgatók világa - hívta fel a figyelmet.

Hozzátette ugyanakkor: "mindig lesz vitánk természetesen, mert az egyetemistáknak - a korból fakadóan is - mindig valamelyest markánsabb véleményük van, mint amilyen intézkedéseket az élet lehetővé tesz. De ezek jó viták, függetlenül attól, hogy éles kérdésekről van szó, például hallgatói keretszámokról".

A kormányfő - mint elmondta - kérte a szakminisztert, arra adjon lehetőséget a diákoknak, hogy megfontolhassák: ha összevetik a mostani felsőoktatási szisztémát az újjal, akkor kiderül, hogy sokkal több fiatal előtt nyílik ki a tanulással való felemelkedés lehetősége, mint korábban. A miniszterelnök szerint korrekt az új rendszer, mert bár sietteti egy új szisztéma bevezetését - amit ő egyébként helyesnek tart, "mert nincs vesztegetnivaló időnk" -, "fair" abból a szempontból, hogy nem vonatkozik azokra, akik most egyetemre, főiskolára járnak, vagyis a kormány menet közben nem támaszt új feltételeket.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a kabinet elképzeléseivel ellentétben mégsem jelentkeznek többen műszaki vagy természettudományi képzésre, az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt válaszolta: akkor majd reagálnak erre a helyzetre, de azt szerinte nem érdemes vitatni, hogy a magyar gazdaság és az emberek boldogulása szempontjából "nem maradhatunk abban a helyzetben, ahol most vagyunk, mert a mostani helyzet változtatásért kiált, ugyanis lemaradunk az európai nemzetek versenyfutásában, ha nem vesszük észre, hogy a jövő a mérnöktársadalom, a műszaki tudományok, az informatika irányában található".

Többek között a felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelte az a több száz tüntető, aki szerdán részt vett a Hallgatói Hálózat budapesti demonstrációján. A tüntetés résztvevői az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. A demonstráció az ELTE Egyetem téri épületében, majd az előtt ért véget.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...

Lehet tisztítani a vesét? Mutatjuk mit egyél, ha valóban támogatnád a szervet

A vesék egészségének megőrzésében a táplálkozás hangsúlyos, nem mindegy, hogy milyen tápanyagokat viszel be a szervezetedbe.

Tisza-kormány: fellélegezhetnek a devizahitelesek, és kiderült, mennyi pénzről mondanak le a képviselők

Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához...

Brutális hőséggel indul a nap, de már a kanyarban a hidegfront – ekkor érkezik

A keddi időjárás továbbra is nyárias arcát mutatja, sok napsütésre és nyári melegre lehet számítani. A nap második felében ugyanakkor...

Generációváltást ígér az új elnök – kik lehetnek az Ökumenikus Segélyszervezet új kampányarcai?

Nagyon fontos, milyen értékeket képviselnek a szervezettel kapcsolatban levő ismert, híres emberek, és azok kompatibilisek-e a szervezet...

A kormány megtette az első lépést a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé

„Szeretnénk, ha a pedagógusok több szakmai lehetőség közül választhatnának” – mondta Lannert Judit oktatási miniszter.

Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

Letarolták a mezőnyt a zalaiak: Molnár Tamás lett az ország legfelkészültebb erdésze

A 2026-os Év Erdésze Verseny országos döntőjét Molnár Tamás, a Zalaerdő Zrt. munkatársa nyerte. A szakmai megmérettetésen az erdészek...

Most érkezett: így változott a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Magyarország első unikornisa nem egy tech cég lett, hanem egy politikai startup

Kövesdi Gábor sorozatvállalkozó, közösségi finanszírozási szakértő írása. Magyar Péter az elmúlt két évben többször is...

Üzent a devizapiac: mutatjuk, hol tart most a forint

Minimálisan mozdult csak a magyar fizetőeszköz kedd reggelre.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0