Ezt olvasta már?

0

Rossi: fantasztikusak voltak a játékosok!

Marco Rossi szövetségi kapitány első két mérkőzése után elsősorban a labdarúgó-válogatott játékosainak hozzáállását dicsérte.


hirdetés

"Fantasztikusak voltak a játékosok! Az első pillanattól kezdve nagyon odafigyeltek arra, hogy mindent megcsináljanak az edzéseken, amit kérünk tőlük. Az edzőnek nincs annál jobb érzés, mint amikor a játékosaitól azonnal viszontlátja a pályán, amit kért tőlük. Egy szavam sem lehet rájuk, mert egytől egyig mindegyik játékos nagyon profin dolgozott és viselkedett" - jelentette ki az olasz szakember a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának adott szerdai interjúban.

Rossi szerint többek között abban kell fejlődnie a nemzeti együttesnek, hogy jobban bízzon magában és a képességeiben, az ezekből adódó lehetőségeit pedig szervezettebben kell kihasználnia.

"A védelmi vonalunk most még eléggé mélyen volt, ezt szeretném, hogy előrébb hozzuk. Emellett azt is szeretném, hogy agresszívebbek legyünk labdaszerzésben és az ellenfél kapujához közelebb próbáljunk labdát szerezni. Ezekhez azonban időre van szükség, és megfelelő önbizalomra. Ezeken fogunk dolgozni a következő összetartás alatt" - mondta Rossi.

A nemzeti együttes októberi ellenfelei közül az észtekről kifejtette, hogy nagyon nehéz dolguk lesz és "kifejezetten kellemetlen ellenfelek" lesznek, a görögöknek is alaposan meggyűlt a bajuk velük három nappal a magyarok elleni meccsük előtt.

"Ugyan zártkapus mérkőzést játszottunk kedden, a szurkolók mégis hallatták a hangjukat a stadion mellől. A csapat és a szurkolók egymásra találása alighanem újabb lökést adhatna a folytatásra" - mondta Rossi, aki úgy vélte, azért negyedórával a lefújás előtt kezdték bíztatni csapatát a létesítményen kívülről, mert a drukkerek minden bizonnyal látták a tévében, hogy csapata harcol, küzd a győzelemért.

Rossi arról is beszélt, nyilvánvalóvá vált számára, hogy a játékosoknak rendkívül fontos a válogatott. Úgy vélte, sokszor a rajtuk lévő nyomás kicsit megnehezíti a dolgukat, hiszen többségében huszonéves fiatalokról beszélünk, akiknek még meg kell tanulniuk kezelni az ilyenfajta nyomást. Szerinte viszont a győzelem iránti vágyuk, küzdeni akarásuk megkérdőjelezhetetlen. A tréner azt megígérte, hogy a szurkolók a jövőben is olyan csapatot láthatnak, amely küzd és harcol a sikerért.

A szakvezető múlt szombaton 1-0-s vereséggel mutatkozott be a magyar válogatott kispadján Finnországban, majd kedden zárt kapus mérkőzésen a görögök 2-1-es legyőzésével javított hazai pályán a Nemzetek Ligájában. Az októberi dupla fordulóban előbb 12-én Görögország, majd három nappal később Észtország vendége lesz a nemzeti együttes az első alkalommal kiírt sorozatban.

 







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0
0

hírek innen, onnan

Most akkor épp padlógázzal elhúz mellettünk Románia vagy a kanyarban előzünk?

Ki húz el ki mellett? Már leelőztek a románok, vagy majd csak fognak? Tényleg jobb élni ma már a lesajnált Romániában? Egyre gyakrabban...

Tartós, sűrű ködre figyelemeztetnek több megyében

10-17 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

Namaste, rohadékok - itt van a haragjóga

Ezen a jógaórán káromkodni, sörözni és üvöltözni kell.

Megrázó baleset, elgázolt egy teherautó egy gyalogost

Az eset Vácon történt, a gyalogos súlyosan megsérült.

A Suzukinál nem emelik a túlórák számát

A Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250...

Jön a BL egyik slágermeccse, medencében a férfi pólóválogatott

A Liverpool - Bayern München árnyékában a Barcelona is pályára lép.

Tizenkét év után kapott hírt elrabolt lányáról a kétségbeesett anyuka

Leilát jordán édesapja vitte el még 2007 augusztusában.

Nagy verekedés volt a Corvin mozinál hétfő délután

Egy ember súlyosan megsérült, egyet a rendőrök vettek őrizetbe.

Hamvazószerda: mikor lesz, és mi köze a hamuhoz?

Már nagyon várjuk a tél végét. Ez abból is látszik, hogy egyre többet kérdezősködünk a húsvétról és az azt megelőző jeles...

Ez most a magyarok kedvenc befektetése: itt lehet kérni az ingyenes számlavezetést

Sok szó esik arról mostanában, hogy menyire rákaptak a magyar háztartások a lakossági állampapírokra és arról is, hogy milyen újabb...

Csak a jen tudott ellenállni a forintnak

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel: az euróhoz, a dollárhoz és a...

0

Sport

Az megvan, hogy nem is 11 méterről lövik a tizenegyeseket?

Talán most egy világ fog összedőlni benned, de a helyzet az, hogy nem 11 méterről lövik a tizenegyeseket, sőt, a tizenhatos vonala sem 16 méterre van az alapvonaltól, és amúgy az ötös sem öt méterre.

Mutatjuk Liptai Claudia új kocsiját.

A napokban kapott új autót a népszerű színész-műsorvezető

26 másodperc alatt kiütötte ellenfelét a Predator

Francis Ngannou újra jelezte, hogy talán nincs nála erősebb UFC-s.

Videón Hanga Ádám félelmetes blokkja a 220 centis Real-sztár ellen

Nem véletlenül lett anno az Euroliga legjobb védőjátékosa.

Megint Marcelo miatt kapott ki a Real Madrid

Amennyiben a statisztikák nem hazudnának, akkor ez egyértelműen kijelenthető lenne.

A szezon első F1-es tesztjén Vettelt megszorítani sem tudták

A Ferrari versenyzője volt a leggyorsabb a barcelonai teszt első napján.

A magyar fociedző várta a mentősök érkezését a kispadhoz

A tréner infarktus közeli állapotban volt.

Zidane vállalná a Chelsea-t, három feltétellel

Már a fél Premier League-gel összehozták a Reallal mindent megnyerő Zidane-t, főleg az MU akarta, de most a Chelsea-nél lett éles az edzőkérdés.

Eb2020: Wales kapitánya leszólta a magyar válogatottat

A válasz nem lehet más, mint oda-vissza őket is.

Borzalmas körülmények várnak a kajak-kenusokra a 2020-as olimpián

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint Kozák Danuta bebizonyította, ő Magyarország legjobb sportolója.

Ennél sportszerűbb már nem is lehetne Liu Shaoang

A vb-ről lemaradó olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó már csak előre tekint.

0

Bulvár

Te pöcs - ordította a nő, aztán jött csak rá, kinek mondta

Bár valószínűleg akkor is ezt kiáltja, ha tudja, kiről van szó.

Sokkolták Kövér Lászlót a kivonuló ellenzéki képviselők: percről-percre

Először ül ma össze a parlament a december 12-ei botrányos-szirénázós ülés után. Az ellenzéki képviselők szerint tiltakozás ma is lesz, de a pupitusfoglalás, vagy éppen a miniszterelnök arcába fütyülés most sok lenne. Kövesse élőben az eseményeket itt, vagy az ATV Facebook oldalán.

Visszatér a 60-as évek kedvenc ruhafazonja, ami szinte mindenkinek jól áll

Érdemes tavaszra beszerezned egyet, mert szuperül kombinálható!

Húsklopfolóval leütötte, háromszor megerőszakolta a kiskorú lányt egy férfi Komárom-Esztergom megyében

A borzalmas eset még tavaly áprilisban történt, a főügyészség vádat emelt a férfi ellen, 12 év fegyházat kaphat.

Andy Vajnát nem a betegség vitte el - Barátja szerint ebbe halt bele

John McTiernan szerint Andy Vajna sosem tudta feldolgozni fia öngyilkosságát.

Felállították a vonaton a szklerózis multiplexes lányt, mert "nem látszik rajta, hogy beteg"

A 24 éves lányt már többször érte kellemetlenség, amiért ragaszkodik az ülőhelyéhez a tömegközlekedésen.

Panelban laksz? Így lettél milliomos.

Erős kereslettel indult 2019 ingatlanpiaca. A felfutó érdeklődés jellemző a piacra, a vásárolni szándékozók már keresik leendő otthonukat, és egyre aktívabban figyelik a kínálat és az árak alakulását - az ismert ingatlanos barométer szerint.

Durván megdrágul a benzin szerdán

A benzin és a gázolaj ára is jelentősen emelkedik.

Sebestyén Ági mellein csak a szentlélek tartja a textilt - az sem sokáig

A celeb a Való Világ villájából posztolt egy fotót, melyen kis híján kibuggyannak hatalmas mellei a ruhájából.

Figyelmeztetés: Vigyázzon ezzel az olajjal!

Lágyítószer oldódott ki a termék fedeléből.

blogmorzsák

Vesztes szakadárok

Ami sikerült Koszovónak vagy éppen Dél-Oszétiának - azaz elszakadni az anyaországtól -, az már nem jött össze Katangának de Biafrának sem.

Elemezzünk Orbánt!

A kormányfő pszichológiája, az emberi játszmákról szóló elméletén keresztül.

29 éve bűnözők kezében az önkormányzatok?

A világ hét csodái közé tartozhat, hogy a fizetős parkolás veszteséget termel.

Tankokkal őrzi Orbán a néppárti helyét

44 harckocsi vételára csekélységnek tűnhet Orbán számára saját, politikai álmainak megvalósítása érdekében.

Ezt olvasd el, mielőtt lakóházat építenél Magyarországon

„Sikerült ezt a területet (is) szétvernie a harmadik ciklusát töltő rezsimnek.“

Mi az érvényesülés kulcsa?

Így javíthatjuk az együttműködés színvonalát a kapcsolatainkban!

A fotón negyvennek tűnt, élőben hatvannak

Több napos borostával, rendezetlen frizurával érkezett a randevúra és ahogy fogyott az alkohol, úgy lett egyre suttyóbb.

A Langley-osztályú repülőgép- hordozó

Az USA több repülőgép-hordozó­val rendelkezik, mint a világ töb­bi tengeri hatalma egy­üttvéve. Honnan indult ez a sikertörté­net, és ki volt a névadója az USA elsó repülőgép-hordozójának?

A nyomor öl, butít és nyomorba dönt

Libanon idei Oscar-nevezettje, a Kafarnaum - A remény útja félel­metes látlelet Bejrút szegény­negyedeinek legmélyéről.

A meleg háború

A homoszexualitás miatt tört volna ki az első világháború? Vannak, akik tényleg ezt gondolják. És nem azért, mert annyira homofóbok!

Nagy bikini trend előrejelzés

Idén nyáron jöhet majd a csíkos és a pöttyös magas derekú, vagy egyberészes is.

Munkáltató nagy mellénnyel

Különvélemény egy félresiklott nyílt napról.

0