Szerelemszörnyet dédelget a PASO
Három héttel a teltházas, kilencedik születésnapi koncertje után, március 27-én új, dupla lemezzel jelentkezett a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A Lovemonster című albumon a PASO főként a szerelem témakörét járja körül.
A ska zene magyarországi nagykövetei hamarosan külföldi turnéra indulnak, és májusban tartják a budapesti lemezbemutatót.
A Pannonia Allstars Ska Orchestra március 3-án teltház előtt tartotta meg a 9. születésnapi koncertjét az Akváriumban, rögtön nézőcsúcsot állítva be a februárban nyílt klubban. A PASO a buli után sem tétlenkedik, hiszen március 27-én jelenteti meg új dupla albumát Lovemonster címmel. Az első CD a zenekar negyedik stúdióalbuma lesz, amelyen a rajongók a megszokott táncolós ska, rocksteady és karibi hangulattal találkozhatnak. A 15 dal többsége a szerelemhez kapcsolódik, ami azért különleges, mert ezt a témakört a zenekar korábban még nem dolgozta fel. A PASO szerelemszörnye nemcsak a bulizni vágyóknak, hanem a zenei ínyenceknek is kedvében jár.
- A lemezen lesz karibi szerenád, nagyvárosi swing-ska-jazz, dixielandes rocksteady és rum fűtötte mento is. A dupla album másik CD-jén pedig 8 szerzeménnyel mutatkozik be a pszichedelikus reggae és dub zenét játszó PASO's Roots Rockers, amelyet ugyanúgy a PASO legénysége alkot, csak ebben a formációban más hangvételű dalokat komponál. Ennek a korongnak a különlegessége, hogy a keverési munkálatait a világhírű amerikai hangmérnök, Victor Rice végezte Sao Paulo-i stúdiójában. Az új dalokat elsőként a külföldi közönség hallhatja koncerten, hiszen március végén Horvátországban, Szlovéniában és Svájcban turnézunk. A Lovemonster lemezbemutató turné hazai része áprilisban kezdődik és május 4-én ér Budapestre, a Zöld Pardonba – mondta a PASO frontembere, KRSA.
A türelmetlen rajongók számára jó hír, hogy a Lovemonster március 12-től a pasomerch@gmail.com e-mail címen előrendelhető, és a PASO tagjai kérésre dedikálva juttatják el a tulajdonosoknak a megjelenés napjára. Az új dupla album legelső, aláírt példánya azonban már gazdára talált, hiszen ez a nyereménye a PASO 9. születésnapi koncertjéhez kapcsolódó játék nyertesének. Azt kellett megtippelni, mennyit fut a bulin a PASO frontembere.
- Az Akváriumban lépésszámlálóval álltam színpadra, amely szerint 8210 lépést tettem meg a születésnapi koncert alatt. Ez körülbelül 5-6 kilométernek felel meg, vagyis ha ebben a tempóban haladok, akkor a maratoni távot a lemezbemutató budapesti állomásáig bőven teljesítem – tette hozzá KRSA.
PR Garden
| Ízelítő az új lemezről: PASO: Úszom az árral http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=7mf83wDgX0o PASO: No Love in Town http://www.youtube.com/watch?v=-KWW6Xv8dug |
hírek innen, onnan
Az amerikaiak Iránból hazafelé megállnak Kubánál?
Az Egyesült Államok vádat emelt a volt kubai elnök, Raúl Castro ellen. A helyzet azóta is fokozódik – de vajon lesz-e háború a...
Új hírek érkeztek a székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről kizuhant diákról
A fiú ismerősei elmondták, mit láttak rajta.
Majdnem áthajtottak egy földön fekvő motoroson az M7-es autópályán
Épphogy kikerülték a sérültet, majd továbbhajtottak.
Röpködtek a százmilliók, mintegy 1,6 milliárd forintot osztott szét a választások előtti napokban a Szerencsejáték Zrt. leányvállalata
A választások előtti napokban százmilliós támogatói szerződéseket kötött az állami szerencsejáték szervező, szinte minden kontraktus...
A zseniális felvétel, ami tökéletesen megmutatja, hogyan „billeg” a Föld a Nap körül
Egy fotós három éven át minden nap ugyanabban az időpontban és ugyanarról a helyről készített képet a Napról, a végeredmény pedig...
Rendkívüli bejelentést tett tegnap este Tarr Zoltán – A döntés hosszú időre meghatározhatja a magyar média jövőjét
Tarr Zoltán kulturális miniszter Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy Grósz Juditot bízza meg a közmédia körüli feladatok...
Leváltották a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Igazi veterán távozott: Gaál Szabolcs Barna 16 éve vezette a hivatalt, bár a nyilvánosság előtt alig szólalt meg.
Már kutatják Sulyok Tamás utódját, egy felmérésben Bárándy Péter neve is megjelent
Bárándy Péter neve is megjelent államfő-jelöltként egy közvélemény-kutatásban – vette észre a Népszava. A volt igazságügyi...
Bőség! Egy különleges csillagállásnak köszönhetően ennek a három csillagjegynek szerencsés időszak következik
Készüljön fel, mert 2026. június 9-én valami igazán különleges történik az égen: elérkezik a Vénusz és a Jupiter együttállása! Ez...
A modern európai ember undorodott a neandervölgyiek egyik kedvenc ételétől, és ezt ma is magunkban hordozzuk
A modern emberek és a neandervölgyiek között számos különbség van, nemcsak fizikálisan, hanem táplálkozás szempontjából is, aminek...
Álomfizetésről mondott le Orbán Anita a külügy kedvéért
Leadta vagyonnyilatkozatát Orbán Anita külügyminiszter, amely részletes betekintést nyújt a politikus ingatlanvagyonába, korábbi...
Fillérekbe kerül, mégis aranyat ér: ez az olcsó szobanövény megtisztítja a levegőt és elnyeli a port
Nem minden szobanövény csupán dekoráció: vannak olyan fajták, amelyek a lakás levegőjére is kedvező hatással lehetnek. Az egyik...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Személyesen Orbán támadta, most figyelmezteti a befektetőket: a piac hisz Magyar Péternek, de most már tettekre van szükség
A NER már nincs velünk, Németh Dávid és a K&H viszont nagyon is. A szakértővel a magyar euró, a forint-rali, és az állampapírpiac jövője is terítékre került.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


