Ezt olvasta már?


A Szent Korona történelemformáló erővel bír

A Szent Korona történelemformáló erővel bír, közvetítője azoknak az értékeknek, melyek a magyarokat magyarrá teszik - mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Szent Korona hazatérésének 45. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban.


hirdetés

Az államtitkár úgy fogalmazott: negyvenöt évvel ezelőtt történelmi jelentőségű eseménynek lehettünk tanúi, és még ennyi év után is megdöbbentő, hogy a baloldali diktatúra idején mekkora érdeklődést váltott ki a Szent Korona hazatérése. A kádári rendszerbe beletörődött, 1956 megtorlására még jól emlékező ország reménykedett egy valamikori felszabadulásban - emlékeztetett, hozzátéve: a Szent Korona hazaszállítása korszakos változások előszele volt, ezért "máig hálásak vagyunk az amerikai barátainknak, hogy a Szent Koronát méltó módon oltalmazták és sértetlenül visszaadták Magyarországnak."

A politikus az egyedülálló történelmi ereklye jelentősége kapcsán felidézte, hogy 1527-ig csak az számított legitim királynak Magyarországon, akit Székesfehérváron koronázott meg az esztergomi érsek a Szent Koronával. Hihetetlen szakrális erejét a trónharcok mutatták meg - folytatta, rámutatva: a Szent Koronával való koronázás nélkül senki sem lehetett törvényes király, a trónkövetelők ezért bármit elkövettek a korona megszerzéséért.

Vargha Tamás kijelentette: a Szent Korona jogi személy, a magyar állameszme megtestesítője, államiságunk jelképe, a legbecsesebb nemzeti érték, amely pótolhatatlan.

Kitért arra is, hogy a polgári kormány két adósságot is törlesztett az elmúlt időszakban a Szent Koronával szemben: egyrészt kiemelte a Magyar Nemzeti Múzeumból és méltó helyre tette az Orszáházban, másrészt megalapította a Honvéd Koronaőrséget.

A politikus hangsúlyozta, hogy a honvédségnél hisznek az állandóság és a haladás kettősségében, abban, hogy a hagyomány csak az innovációval együtt képviseli a valódi erőt. Azt mondta, az új magyar honvédség feladata oltalmazni értékeinket, amelyeket a Szent Korona is oltalmaz, különösen most, amikor Európának rég nem látott kihívásokkal kell szembenéznie. "A világnak békére van szüksége, a mi küldetésünk pedig Magyarország békéjének fenntartása" - mondta Vargha Tamás.

David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete beszédében kiemelte: bár kormányaink összecsaptak annak idején, a magyar emberek barátot láttak az Egyesült Államokban. Egy népet láttak, akire rábízhatják az egyik legfontosabb és legjelentőségteljesebb kincsüket.

"Ezt az ezeréves, felbecsülhetetlen értékű, aranyból készített, és ékkövekkel díszített műalkotást egy egyszerű fekete táskába rejtették bátor, hazaszerető magyarok és kicsempészték az országból, majd egy magyar ezredes átadta egy amerikai ezredesnek" - mondta, megjegyezve: az Egyesült Államok megvédte a magyar Szent Koronát, sőt, ezt a felelősséget annyira komolyan vette, hogy a híres Fort Knox katonai erődítmény páncéltermében helyezték el.

David Pressman hangsúlyozta: a koronát nem a Szovjetuniónak, nem egy bábkormánynak, hanem a magyar népnek szolgáltatták annak idején vissza. "Többet szerettünk volna adni, mint egy korona. Azt akartuk visszaadni a magyar embereknek, amit a korona képviselt: a reményt. A reményt, hogy visszatérhetnek ahhoz az élethez, amit a szovjet elnyomók és kegyeltjeik dominanciája előtt éltek" - mondta a nagykövet, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy az Egyesült Államok nagykövetségén abban az irodában dolgozhat, ahol korábban Mindszenty bíboros kapott oltalmat 15 éven át.

A Szent Koronát 1945-ben szállították az Egyesült Államokba, majd 1978. január 6-án Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta vissza az Országgyűlés elnökének a parlamentben.

 







0

hírek innen, onnan

Kőkemény csoportba került a magyar válogatott a foci-Eb-n

Kiderült Szoboszlai Dominikék június 15-én hol kezdik meg szereplésüket.

Örülünk? Megkaptuk a házigazdát, itt a magyar válogatott Eb csoportja

Szombat este Hamburgban rendezték a jövő nyári Eb sorsolását.

A házigazda németekkel került egy csoportba a magyar válogatott

Kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörét.

Újabb botrány: Orbán Viktorral akart találkozni Ukrajna volt elnöke, de a titkosszolgálat közbelépett

Az SZBU azt állítja: jó okkal akadályozták meg azt, hogy Petro Porosenko Magyarországra jöjjön.

Az ukránok szerint Orbánnal próbált találkozni Porosenko volt elnök, ezért ezért nem engedték ki az országból

Az egyeztetés az orosz titkosszolgálat eszköze lehetett volna Ukrajna ellen az SZBU szerint.

Orbánnal tervezett találkozója miatt nem hagyhatta el Ukrajnát a volt elnök

Oroszország propagandaeszközévé lett volna Petro Porosenko és a Putyin barátjának tartott Orbán találkozója, állítja az Ukrán...

Búgócsiga, karácsonyozó Nagy Imre és hófödte Rákóczi út – 10 képen a régi idők karácsonyai

Kinek vannak hasonló fotói a családi fényképalbumban? Ünnepi pillanatok a múltból:

Itt az első közös kép a Dancing with the Stars döntős sztárjairól

Krausz Gábor, Marics Peti és T. Danny három-három koreográfiával készül a látványos fináléra.

Hátborzongató Harry herceg, mire gondolt Vilmos esküvője napján

Újabb részletre derült fény a sussexi herceg önéletrajzi könyvéből.

Kegyetlen terv: Megint elvágnák a fűtést és az áramot az oroszok

Újabb Ukrajna elleni orosz offenzívára számít Washington a téli hónapokban. A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerint ahogy...

Hétfőn jön a decemberi nyugdíj, utána jöhet az éhkopp

Két, a nyugdíjasokat érintő információ is aktuálissá vált ezekben a napokban. Az egyik, a kormánypropaganda által a...

0

Sport

Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában

Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.

A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját

Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.

Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát

Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.

Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak

Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.

Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző

Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.

A szakportál szerint a magyar válogatott tehetsége a leggyengébb játékos csapatában

Nyáron érkezett az angol élvonalba, de kiszorult a kezdőcsapatból.

El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját

Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.

Sós Csaba szinte esélytelennek tartja Hosszút az olimpián, Milák kinyomja neki a telefont

A magyar úszóválogatott kapitánya elmondta: Milák komoly pénzt kap a felkészülésre, mégsem ugrott még medencébe.

A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén

A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.

Az UEFA négy legszebb gólja közé került Pesic találata

A Fradi nagyot hajrázva egy 98. percben szerzett góllal tudott nyerni a Cukaricki otthonában. És nemcsak fontos, hanem szép is volt ez a lövés.

Az erős havazás miatt kaotikus a helyzet, elmarad Schäfer Andrásék bajnoki mérkőzése

A müncheni repülőtér hosszú órák óta nem fogad és nem indít járatokat.

0

Bulvár

Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok

Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.

Figyelem, jön a nagy hó ezeken a településeken - Mutatjuk, melyik országrész készülhet

Az ország bizonyos régióiban komoly havazás várható, máshol viszont 18 fok is lehet.

Azt írja a szemérmetlen kormánylap, hogy „Orbán Viktor hóesésben sütötte el a hatlövetűt”

Foci, ninja, tank, holland, pénzromlás, hóesés – ezt mind a kormányfő lőtte szép ruhában.

Nincs B-oldal. Negyven feletti nő vagyok és még tényleg semmihez nincs késő.

Egy nő 40 felett már a szarkalábakat számolgatja, és kesereg elmúlt fiatalsága felett. Ennek azonban nem kell így lennie!

Mindenkit megbabonázott: ő volt minden idők egyik legszebb színésznője

Jeanne Moreau a francia filmművészet egyik legikonikusabb alakja volt, akit nemcsak tehetsége, hanem szépsége miatt is dicsértek. Mindenkit magába bolondított a vásznon, kisugárzása pedig az idő múlásával sem válto

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2024 január 1-től.

Újraszámítják a hazai nyugdíjakat 2024 januárjától, mert a törvény úgy rendelkezik, hogy a nyugdíjakat emelni kell: a megállapított társadalombiztosítási nyugellátást a megállapítás naptári évét követően

Ezekről a területekről akár le is mondana Ukrajna a békekötésért

Vannak olyan területek, melyek lakossága nem akar visszatérni Ukrajnához, ezt most Volodimir Zelenszkij is elismerte. Ezekről valószínűleg a legjobb lemondani, és ez akár egy leendő béke alapját is képezheti, akár e

Változik az ügyintézés a kormányablakoknál

Jó híreket kaptak azok, akik a kormányablakokhoz készülnek, mert még egyszerűbb lesz az ügyintézés.

Ezért tilos ébredés után egyből kávézni - többet árt, mint gondolnád

Sokan hiszik, hogy a kávéban található éltető koffeinre reggel, ébredés után van a legnagyobb szükségünk ám ez távol áll az igazságtól.

Megérezte a kutya leheletét a macska: a reakcióján pusztul a világ - Videó

Kíváncsi volt rá, milyen lehet, de a jelek szerint ez az egy alkalom elég is volt neki belőle.

Az Európai Tanács elnöke nem hagyta szó nélkül Orbán Viktor kijelentését

Feszült uniós csúcs várható december közepén.

blogmorzsák

Ez lesz életed legjobb gombapörköltje

A gombapörköltet egyszerű ételként, menzakosztként tartja számon a közvélemény. De lehet belőle fejedelmi fogás is!

Agydaganat: hogyan kezdődött?

Derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.

0