Ezt olvasta már?


A pedagógusokat érintő rendeletmódosítás a gyermekek érdekéből indul ki

A pedagógusokat érintő rendeletmódosítás a gyermekek érdekéből indul ki - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV péntek esti műsorában.


hirdetés

Rétvári Bence hangsúlyozta: a tiltakozásnak vannak törvényes formái, ilyen a demonstráció és a sztrájk. Emlékeztetett: régebben a bejelentés után egy hosszú procedúrát követően lehetett sztrájkolni, de ma öt nappal korábban elég bejelenteni a sztrájkot. Azonban vannak, akik mégsem ezt a törvényes módot választják - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a gyermekeknek az a jó, ha biztosak az oktatási körülmények, a gyermekfelügyelet is biztosított és az órák felét megtartják, ha valamilyen munkabeszüntetés van.

A kormány a gyermekek érdekéből indul ki - emelte ki a politikus, aki a rendeletmódosítás lényegét magyarázva elmondta: a munkáltatónak nem 15 napon belül kell döntést hoznia, hanem hosszabban mérlegelheti, hogy él-e a munka törvénykönyve által biztosított lehetőségekkel.

A hosszabb mérlegelési idő elsősorban a gyermekek érdeke, hiszen a tanév a maga módján tovább tud menni, a tanárok is tudnak dolgozni - jelezte.

Közölte: az elmúlt 30 év legnagyobb pedagógusbér-emelése előtt állunk; a kormány célja, hogy minél hamarabb minél nagyobb értékben emelje a pedagógusok bérét.

Rétvári Bence reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb megérkezik az első utalás Brüsszelből a Magyarországnak járó forrásokból, amelyek már tavaly is jártak volna. Így az idei 10 százalékos béremelés 21 százalékos lesz, amelyet a következő években 25, majd 29 százalékos követ.

Ez azt jelenti, hogy a kormány 25 hónap alatt 75 százalékkal, 777 ezer forintra emeli a pedagógusok bérét - hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány azt szeretné, ha minél nagyobb lenne a tanárok megbecsülése anyagilag és társadalmilag is - mondta, megjegyezve: csak annyit kérnek, hogy mindenki tartsa be a törvényeket, és a tiltakozás törvényes formáit válassza.

Rétvári Bence közölte: felelőtlenség a baloldali politikusok és a szakszervezetek részéről, ha törvénytelen munkabeszüntetésekre biztatják a pedagógusokat, hiszen az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a mostani sztrájkszabályozás arányos és alkotmányos.







0

hírek innen, onnan

Ezt mondta Gelencsér Timi a Dancing with the Stars leendő győzteséről

Szombat este véget ér a TV2 népszerű táncos show-ja.

A megnyomorított érzékenység fájdalma

Kedvenc művészeimet már régóta nem gyászolom. Tudomásul vettem, hogy távozóban vannak, akik ezüstpapírral szórták be életem, olykor...

Palesztin elnök: vizsgálja ki a Nemzetközi Büntetőbíróság, mit csinál most Izrael.

Izrael a Gázai övezetben és Ciszjordániában végrehajtott műveleteinek kivizsgálására szólította fel szombaton Mahmúd Abbász palesztin...

Fontos változás élesedett a napelemesek díjszámításánál: itt a közműhivatal bejelentése

Átláthatóbb lett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csatlakozási díjszámítása a háztartásit meghaladó...

Életveszély az M1-esen: mi a fenét művel ez az autós?.

Nem találunk szavakat a felháborodástól.

Foci-Eb: kisorsolták, Magyarország melyik csoportban fog játszani

Többek közt a házigazda németekkel kell majd a hazai válogatottnak megmérkőzni.

Nyert az Arsenal, növelték az előnyüket a Manchester City előtt

Arsenal megpróbál meglógnia riválisok elől, miközben hozták a kötelezőt a Wolverhampton ellen szombat délután.

Földrengés után cunaimra figyelmeztetnek a Fülöp-szigeteknél, Japánt is elérik a hullámok

Egy 7,5-ös erősségű földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek déli részét. A földrengés miatt kiadták a figyelmeztetést cunami...

Továbbra is fantasztikus formában az Arsenal

Mikel Arteta csapata megerősítette vezető helyét a Premier League-ben.

"A halál megváltás lenne számára" – két éve szenved a Covidtól a négygyermekes édesanya

A fiatal nő úgy érzi, nincs más kiút, mint ha véget vet az életének.

0

Sport

Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában

Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.

A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját

Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.

Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát

Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.

Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak

Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.

Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző

Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.

El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját

Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.

Sós Csaba szinte esélytelennek tartja Hosszút az olimpián, Milák kinyomja neki a telefont

A magyar úszóválogatott kapitánya elmondta: Milák komoly pénzt kap a felkészülésre, mégsem ugrott még medencébe.

A szakportál szerint a magyar válogatott tehetsége a leggyengébb játékos csapatában

Nyáron érkezett az angol élvonalba, de kiszorult a kezdőcsapatból.

A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén

A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.

Az UEFA négy legszebb gólja közé került Pesic találata

A Fradi nagyot hajrázva egy 98. percben szerzett góllal tudott nyerni a Cukaricki otthonában. És nemcsak fontos, hanem szép is volt ez a lövés.

Az erős havazás miatt kaotikus a helyzet, elmarad Schäfer Andrásék bajnoki mérkőzése

A müncheni repülőtér hosszú órák óta nem fogad és nem indít járatokat.

0

Bulvár

Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok

Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.

Ennyi volt, nincs már bizalom a kormány felé

Elfogadhatatlannak tartja, ezért nem írta alá a Magyar Szakszervezeti Szövetség a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum megállapodást. Ennek pontos hátteréről beszélt Zlati Róbert elnök, aki

Figyelem, jön a nagy hó ezeken a településeken - Mutatjuk, melyik országrész készülhet

Az ország bizonyos régióiban komoly havazás várható, máshol viszont 18 fok is lehet.

Nagy a baj: mérgező anyag került a felhőkbe, mindenkire veszélyes

Az is kiderült, mi lehet a forrása a döbbenetes mennyiségű szennyezésnek.

Azt írja a szemérmetlen kormánylap, hogy „Orbán Viktor hóesésben sütötte el a hatlövetűt”

Foci, ninja, tank, holland, pénzromlás, hóesés – ezt mind a kormányfő lőtte szép ruhában.

Nincs B-oldal. Negyven feletti nő vagyok és még tényleg semmihez nincs késő.

Egy nő 40 felett már a szarkalábakat számolgatja, és kesereg elmúlt fiatalsága felett. Ennek azonban nem kell így lennie!

Mindenkit megbabonázott: ő volt minden idők egyik legszebb színésznője

Jeanne Moreau a francia filmművészet egyik legikonikusabb alakja volt, akit nemcsak tehetsége, hanem szépsége miatt is dicsértek. Mindenkit magába bolondított a vásznon, kisugárzása pedig az idő múlásával sem válto

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2024 január 1-től.

Újraszámítják a hazai nyugdíjakat 2024 januárjától, mert a törvény úgy rendelkezik, hogy a nyugdíjakat emelni kell: a megállapított társadalombiztosítási nyugellátást a megállapítás naptári évét követően

Ezekről a területekről akár le is mondana Ukrajna a békekötésért

Vannak olyan területek, melyek lakossága nem akar visszatérni Ukrajnához, ezt most Volodimir Zelenszkij is elismerte. Ezekről valószínűleg a legjobb lemondani, és ez akár egy leendő béke alapját is képezheti, akár e

Változik az ügyintézés a kormányablakoknál

Jó híreket kaptak azok, akik a kormányablakokhoz készülnek, mert még egyszerűbb lesz az ügyintézés.

Ezért tilos ébredés után egyből kávézni - többet árt, mint gondolnád

Sokan hiszik, hogy a kávéban található éltető koffeinre reggel, ébredés után van a legnagyobb szükségünk ám ez távol áll az igazságtól.

blogmorzsák

Ez lesz életed legjobb gombapörköltje

A gombapörköltet egyszerű ételként, menzakosztként tartja számon a közvélemény. De lehet belőle fejedelmi fogás is!

Agydaganat: hogyan kezdődött?

Derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.

0