Ezt olvasta már?


K&H: családi költségvetés okosan

Az év vége közeledtével a családoknak érdemes a gyerekekkel közösen számvetést végezni az idei évről, és elkészíteni a jövő év “költségvetését”. Megnézni, sikerültek-e a kitűzött tervek, összejött-e a pénz a kiszemelt “célpontokra”.


hirdetés

A szülőknek érdemes tisztázniuk a fiatalokkal azt is, hogy egy-egy nagyobb értékű eszköz - például számítógép - mennyibe kerül és azért az összegért mennyit kell dolgozni. Az idei számvetés mellett ugyanilyen fontos, hogy a következő évre is tervekkel, felkészülten vágjanak neki a fiatalok.

Az ünneplés, ajándékozás mellett az év végi időszak a számvetés és a jövőtervezés időszaka a legtöbb családban. Érdemes ebbe a gyerekeket is bevonni, mégpedig úgy, hogy első körben a szülők és a gyerekek átnézik az idei kiadásokat, ha esetleg készültek a 2022-es évre valamilyen tervek, akkor abból mik valósultak meg. Például sikerült-e összegyűjteni a zsebpénzből, családtagoktól, rokonoktól kapott támogatásból az idén a kiszemelt laptopra, táblagépre, biciklire, elektromos rollerre vagy éppen bármely más nagyobb értékű dologra a szükséges összeget.

mégis mennyibe kerül?

A szülők szerepe nagyon fontos, érdemes elmagyarázni a gyerekeknek, hogy a zsebpénzért, amit minden hónapban kapnak vagy a már említett komolyabb értékű ajándékokért valójában mennyit kell dolgozni. Így a gyerekek is tisztában lesznek a pénz értékével és sokkal jobban megbecsülik az eszközeiket, másik oldalról pedig ösztönözve lesznek a takarékoskodásra.

Ha az idei év ki van pipálva, akkor jöhet a következő évre való tervezés. Ezt is tanácsos közösen elvégezni. Egyrészt tisztázni kell, hogy az infláció miatt nagyon sok termék, köztük az élelmiszerek, az elektronikai eszközök is drágábbak, mint korábban. Ha belefér a családi költségvetésbe, akkor a zsebpénz megemelése is szóba kerülhet. Az NRC által a Regio Játékkereskedelmi Kft. megbízásából nemrégiben készült kutatásból kiderült: minden harmadik családban bevett szokás a zsebpénz, a 14 év alattiak leggyakrabban 500-1000 forintból, az idősebbek 2000-5000 forintból gazdálkodhatnak havonta. Ezt érdemes legalább az infláció átlagos mértékével (22 százalék) emelni, egyben meghatározni, hogy 2023-ban milyen célokat szeretne elérni a gyermek. Itt megint napirendre kerülhetnek a jelentősebb kiadással járó dolgokra, például sílécre, fesztiválbelépőre való takarékoskodás. Amennyiben a gyerekek már annyi idősek, hogy nyáron diákmunkát vállalhatnak, akkor érdemes már most eldönteni, hogy milyen típusú munka érdekli őket és mikor tudnának dolgozni a vakáció alatt.

A mindennapi pénzügyek megfelelő kezeléséhez pedig a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője nagy segítséget nyújt. Mind a verseny során elvégzendő feladatok, valamint a vetélkedőhöz készült oktatási anyag is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek tisztában legyenek azzal, miként lehet valaki tudatos “pénzügyes”. A versenyről itt olvashat részletesen:  https://www.kh-vigyazzkeszpenz.hu/.

 

 







0

hírek innen, onnan

Rávetették magukat az orosz uránra az EU-s országok

Az EU 2023-ban növelte az Oroszországból származó nukleáris üzemanyag és szolgáltatások behozatalát, annak ellenére, hogy célja a...

A házigazda németekkel, a skótokkal és svájciakkal játszik Magyarország a jövő évi Eb-n

A 2024 németországi labdarúgó Európa-bajnokságra veretlenül, egyenes ágon kijutott magyar válogatott az A csoportban küzdhet a jövő...

Van 5 dolog, amiben teljesen más a szerelem 30 éves kor felett

A vízválasztó harmadik X az élet számos területén, a szerelemben is nagy változásokat hoz mindannyiunknak.

Már teljes a Forma-1 pilóták névsora a 2024-es szezonra

Logan Sargeant jövőre is a Forma-1-es Williams pilótája lesz. A brit istálló pénteken közölte, hogy szerződést hosszabbított a 22...

Fontos dolgokat tisztázott a magánegészségügyről Ficzere Andrea

A Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány elnöke szerint van jó megoldás arra, hogy szimbiózisban működjön a két rendszer.

Keresztényüldöző diktátorral lapátolt Szijjártó – Fotó

Szijjártó Hegyi Karabahban, bizarr alapkőletételen vett részt – Írta Facebook oldalán Hadházy Ákos. Kép: Facebook/Szijjártó Péter Az...

Megvannak a csoportok az Európa-bajnokságra

Hamburgban elkészítik a 2024-es kontinenstorna csoportbeosztását. Az eseményről rendszeresen frissülő hírfolyamban számol be a Sport365

Nagy Ádám: Akár a csoportelsőségért is mehetünk

A magyar válogatott egyik legrutinosabb játékosa semmiképpen sem akart elbizakodottan nyilatkozni, mert arra már ráfáztak a korábbi...

Mutatjuk a magyar válogatott Eb-menetrendjét

Két városban kell szállást foglalniuk a magyar szurkolóknak.

Dibusz Dénes az Eb-sorsolás után: Nem lehetünk elégedetlenek

A magyar válogatott kapusa elmondta, mire számít a csoport legerősebb csapata ellen.

Visszaszámlálás indul: 6 film, ami ráhangol az ünnepi időszakra

A december minden túlzás nélkül az ünnepekről szól, ideje hangolódni!

0

Sport

Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában

Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.

A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját

Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.

Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát

Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.

Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak

Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.

Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző

Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.

A szakportál szerint a magyar válogatott tehetsége a leggyengébb játékos csapatában

Nyáron érkezett az angol élvonalba, de kiszorult a kezdőcsapatból.

Sós Csaba szinte esélytelennek tartja Hosszút az olimpián, Milák kinyomja neki a telefont

A magyar úszóválogatott kapitánya elmondta: Milák komoly pénzt kap a felkészülésre, mégsem ugrott még medencébe.

El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját

Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.

A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén

A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.

Az UEFA négy legszebb gólja közé került Pesic találata

A Fradi nagyot hajrázva egy 98. percben szerzett góllal tudott nyerni a Cukaricki otthonában. És nemcsak fontos, hanem szép is volt ez a lövés.

Az erős havazás miatt kaotikus a helyzet, elmarad Schäfer Andrásék bajnoki mérkőzése

A müncheni repülőtér hosszú órák óta nem fogad és nem indít járatokat.

0

Bulvár

Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok

Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.

Figyelem, jön a nagy hó ezeken a településeken - Mutatjuk, melyik országrész készülhet

Az ország bizonyos régióiban komoly havazás várható, máshol viszont 18 fok is lehet.

Azt írja a szemérmetlen kormánylap, hogy „Orbán Viktor hóesésben sütötte el a hatlövetűt”

Foci, ninja, tank, holland, pénzromlás, hóesés – ezt mind a kormányfő lőtte szép ruhában.

Mindenkit megbabonázott: ő volt minden idők egyik legszebb színésznője

Jeanne Moreau a francia filmművészet egyik legikonikusabb alakja volt, akit nemcsak tehetsége, hanem szépsége miatt is dicsértek. Mindenkit magába bolondított a vásznon, kisugárzása pedig az idő múlásával sem válto

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2024 január 1-től.

Újraszámítják a hazai nyugdíjakat 2024 januárjától, mert a törvény úgy rendelkezik, hogy a nyugdíjakat emelni kell: a megállapított társadalombiztosítási nyugellátást a megállapítás naptári évét követően

Ezekről a területekről akár le is mondana Ukrajna a békekötésért

Vannak olyan területek, melyek lakossága nem akar visszatérni Ukrajnához, ezt most Volodimir Zelenszkij is elismerte. Ezekről valószínűleg a legjobb lemondani, és ez akár egy leendő béke alapját is képezheti, akár e

Változik az ügyintézés a kormányablakoknál

Jó híreket kaptak azok, akik a kormányablakokhoz készülnek, mert még egyszerűbb lesz az ügyintézés.

Ezért tilos ébredés után egyből kávézni - többet árt, mint gondolnád

Sokan hiszik, hogy a kávéban található éltető koffeinre reggel, ébredés után van a legnagyobb szükségünk ám ez távol áll az igazságtól.

Megérezte a kutya leheletét a macska: a reakcióján pusztul a világ - Videó

Kíváncsi volt rá, milyen lehet, de a jelek szerint ez az egy alkalom elég is volt neki belőle.

Az Európai Tanács elnöke nem hagyta szó nélkül Orbán Viktor kijelentését

Feszült uniós csúcs várható december közepén.

blogmorzsák

Ez lesz életed legjobb gombapörköltje

A gombapörköltet egyszerű ételként, menzakosztként tartja számon a közvélemény. De lehet belőle fejedelmi fogás is!

Agydaganat: hogyan kezdődött?

Derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.

0