Visszaéltek Karikó Katalin nevével az interneten
Visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas tudós nevével és képmásával az interneten - tudatta a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága pénteken Karikó Katalin közleménye alapján, amelyet az intézmény kutatóprofesszorának, volt hallgatójának kérésére juttattak el az MTI-hez.
hirdetés
Karikó Katalin az egyesült államokbeli Philadelphiában október 26-án keltezett közleményében jelezte, hogy ismét visszaéltek a nevével az online felületeken.
A professzor leszögezte: nem árul és nem reklámoz az interneten semmilyen, gyógyhatásúnak mondott készítményt vagy eljárást.
"Most parazitákkal és vérnyomásproblémákkal kapcsolatban, korábban körömgomba, illetve visszerek és véráramlási zavarok otthoni kezeléséhez kötődően éltek vissza a nevemmel és a képmásommal a rám hivatkozó álinterjúban, álhírben" - írta, kitérve arra, hogy a személyét érintő legújabb jogsértésre, a fogyasztók megtévesztésére is alkalmas szövegre és fotókra a barátai és ismerősei hívták fel a figyelmét a napokban.
Karikó Katalin hangsúlyozta, hogy az említett álinterjúban és álhírben olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket ő soha nem mondott, nem állított.
A Nobel-díjas magyar tudós úgy véli, az ilyen magatartás polgári és személyiségi jogai megsértése, továbbá a személyes adatai jogosulatlan, visszaélésszerű kezelése, emellett a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése is.
"Mindez a büntetőjog hatálya alá is tartozhat. Ezért is bízom abban, hogy az illetékes hatóságok, hivatalok, szervek haladéktalanul intézkednek, megteszik a szükséges lépéseket!" - írta.
Karikó Katalin a közleményében mindenkit arra kért, hogy az interneten és a közösségi fórumokon megjelent és megjelenő hirdetésekben neki tulajdonított mondatokat, állításokat semmilyen körülmények között se azonosítsák a személyével, a reklámozott terméket hozzá ne kössék.
"A kutatómunkámon, szabadalmaimon alapuló fejlesztésekről és készítményekről megbízható forrásból, például az orvosoktól és a gyógyszerészektől érdeklődjenek!" - zárta sorait Karikó Katalin.
MTI
hírek innen, onnan
Állítólag azért nem engedték ki Ukrajnából a volt elnököt, mert Orbán Viktorral találkozott volna
Az Ukrán Biztonsági Szolgálatra (SZBU) szerint Petro Porosenko Orbán Viktorral tervezett találkozója az orosz titkosszolgálat eszköze lett...
Ötöslottó: országos lottóláz tört ki a 3,1 milliárdos főnyeremény miatt, mutatjuk a nyerőszámokat
December 2-án ezeket a számokat húzták ki az Ötöslottó sorsoláson. Vajon a te számaid is köztük vannak?
Marco Rossi: Vannak álmaink, de hangsúlyozni kell, ezek álmok, nem pedig célok
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi természetesen a helyszínen követte végig az Európa-bajnokság...
Mutatjuk, hol és mikor játszik a magyar válogatott az Eb-n
Hamburgban kisorsolták a 2024-es labdarúgó-Eb csoportjait. A magyar válogatott június 15-én Svájc ellen, Kölnben kezdi meg a tornát, a...
Három ki-ki mérkőzés vár ránk Lang Ádám az Eb-sorsolásról
A magyar válogatott és az Omonia védője szerint apróságokon múlik majd, hogy melyik irányba billen a mérleg nyelve a magyar válogatott...
Élő eredménykövető: keleti rangadót játszik a Debrecen
A labdarúgó NB I 15. fordulójának szombati záró mérkőzésén a Kisvárda a Debrecent fogadja a Várkerti Stadionban. Élő...
Csányi Sándor elmondta, hogy mi a minimális cél az Európa-bajnokságon
Az MLSZ elnöke magasra tette a lécet a csapatnak.
Elkeserítő bejelentés a Hamásztól: a háború végéig nem lehet további fogolycseréről tárgyalni
Nem lehet további fogolycseréről tárgyalni, amíg Izrael nem fejezi be a Gázai övezet ellen indított háborúját - jelentette ki szombaton...
Új határozat: felfüggesztették a gödi Samsung-gyár éjszakai működését
Egy új határozat következtében felfüggesztették a gödi Samsung-gyár éjszakai működését a határértéket túllépő zajszint miatt....
Heidi Klum 19 éves lánya áttetsző ruhában lépett a vörös szőnyegre: Leni egyre merészebb
A világhírű modell nagyobbik lánya feltűnő szépség, nem csoda, hogy ő is mesés karrier elébe néz.
Megszólalt Kabát Peti az EB-sorolásról, ez a véleménye
Mint arról a Metropol beszámolt, szombat este rendezték meg Hamburgban az EB-sorsolását. A jövő évi, németországi Európa-bajnokság...
Nagy Ádám: a legjobbak legjobbjai vannak az Európa-bajnokságon
A sorsolás után nyilatkozott a magyar válogatott játékosa, aki szerint a csoportelsőség is meglehet.
Sport
Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában
Még a világ egyik leggazdagabb országában sem lehet mindent megcsinálni a szurkolókkal. Hatalmas a felháborodás.
A Hamburg kapusa megrúgta az év egyik legbizarrabb öngólját
Daniel Heuer Fernandes felszabadítani akart, de pechjére öngólt rúgott.
Hatalmas meglepetés a kézilabda-világbajnokságon, a magyaroknak jól jöhet a horvát botlás
Végig hátrányban játszott a horvát csapat.
Bemutatjuk az újdonsült kedvenc strandkézilabdázónkat, a bájos Gisellát
Nem állítjuk, hogy a strandkézilabda az a sportág, amiben a leginkább képben vagyunk. De ha sokkal több versenyzőt ismernénk, Gisella Bonomi akkor is az egyik kedvencünk lenne.
Óriási meglepetés a kézi vb-n, ez jó lehet a magyaroknak
Stockholmban egészen váratlan és hihetetlen dolog történt.
A szakportál szerint a magyar válogatott tehetsége a leggyengébb játékos csapatában
Nyáron érkezett az angol élvonalba, de kiszorult a kezdőcsapatból.
Szoboszlai Dominikról beszélt az olasz sztáredző
Úgy gondolja, a Serie A-ban még jobb lehetne.
Sós Csaba szinte esélytelennek tartja Hosszút az olimpián, Milák kinyomja neki a telefont
A magyar úszóválogatott kapitánya elmondta: Milák komoly pénzt kap a felkészülésre, mégsem ugrott még medencébe.
El kellett halasztani a Bayern München szombati bajnokiját
Schäfer Andrásék csapata már Münchenben volt, amikor jött a hír.
A házigazda németekkel került egy csoportba a magyar válogatott
Kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság csoportkörét.
A Fradi legyőzte az Újpestet az év utolsó derbijén
A Ferencváros így újabb egy évre megszerezte a Vígh Balázs Vándorkupát.
Az erős havazás miatt kaotikus a helyzet, elmarad Schäfer Andrásék bajnoki mérkőzése
A müncheni repülőtér hosszú órák óta nem fogad és nem indít járatokat.
Bulvár
Iváncsai akkugyárépítés: három halott, egy mérgezés, 14 sérült, egy figyelmeztetés, kis bírságok
Szerettük volna azt is megtudni, hogy a balesetben érintettek kaptak-e kártérítést, ám a dél-koreai cég eltolta magától ezt a kérdést.
Furcsa zajokat hallott a nő az új kanapéjából: mikor kinyitotta, nem hitt a szemének
Teljesen megváltozott a nő élete a felfedezés után.
Figyelem, jön a nagy hó ezeken a településeken - Mutatjuk, melyik országrész készülhet
Az ország bizonyos régióiban komoly havazás várható, máshol viszont 18 fok is lehet.
Azt írja a szemérmetlen kormánylap, hogy „Orbán Viktor hóesésben sütötte el a hatlövetűt”
Foci, ninja, tank, holland, pénzromlás, hóesés – ezt mind a kormányfő lőtte szép ruhában.
Mindenkit megbabonázott: ő volt minden idők egyik legszebb színésznője
Jeanne Moreau a francia filmművészet egyik legikonikusabb alakja volt, akit nemcsak tehetsége, hanem szépsége miatt is dicsértek. Mindenkit magába bolondított a vásznon, kisugárzása pedig az idő múlásával sem válto
Újraszámítják az összes nyugdíjat 2024 január 1-től.
Újraszámítják a hazai nyugdíjakat 2024 januárjától, mert a törvény úgy rendelkezik, hogy a nyugdíjakat emelni kell: a megállapított társadalombiztosítási nyugellátást a megállapítás naptári évét követően
Ezekről a területekről akár le is mondana Ukrajna a békekötésért
Vannak olyan területek, melyek lakossága nem akar visszatérni Ukrajnához, ezt most Volodimir Zelenszkij is elismerte. Ezekről valószínűleg a legjobb lemondani, és ez akár egy leendő béke alapját is képezheti, akár e
Változik az ügyintézés a kormányablakoknál
Jó híreket kaptak azok, akik a kormányablakokhoz készülnek, mert még egyszerűbb lesz az ügyintézés.
Megérezte a kutya leheletét a macska: a reakcióján pusztul a világ - Videó
Kíváncsi volt rá, milyen lehet, de a jelek szerint ez az egy alkalom elég is volt neki belőle.
Ezért tilos ébredés után egyből kávézni - többet árt, mint gondolnád
Sokan hiszik, hogy a kávéban található éltető koffeinre reggel, ébredés után van a legnagyobb szükségünk ám ez távol áll az igazságtól.
Az Európai Tanács elnöke nem hagyta szó nélkül Orbán Viktor kijelentését
Feszült uniós csúcs várható december közepén.
Megállították az ukrán elnököt a határon, nem engedték, hogy elhagyja az országot - Videó
A határőröket nem hatották meg a hivatalos iratok sem.
blogmorzsák
Ez lesz életed legjobb gombapörköltje
A gombapörköltet egyszerű ételként, menzakosztként tartja számon a közvélemény. De lehet belőle fejedelmi fogás is!
Agydaganat: hogyan kezdődött?
Derült égből a villámcsapásként ért a diagnózis.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat