Ezt olvasta már?


Voks 24 - Deutsch Tamás: összeállt a Fidesz-KDNP EP-listája

A Fidesz országos elnöksége a KDNP-vel egyetértésben döntött a kormánypártok 2024-es európai parlamenti listájának javaslatáról, amelyet a Fidesz választmánya április 15-én fogadhat el - közölte Deutsch Tamás EP-listavezető, aki az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva arról is beszámolt: új jelöltként szerepel a listán mások mellett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke és Szekeres Pál olimpiai bronzérmes vívó, háromszoros paralimpiai bajnok.


hirdetés

 

Deutsch Tamás értékelése szerint az eddigi legkeményebb európai parlamenti ciklus elé néznek, minden korábbinál durvább támadásokkal szemben kell majd megvédeniük Magyarország szuverenitását.

A listavezető úgy fogalmazott: "ehhez, a közös szabadságunkért folytatott küzdelemhez kellett megtalálni a győztes csapatösszeállítást, a régi és új harcosokat", hozzátéve, "ha a listán szereplők felkészültsége alapján a megmérettetés pontozásos sportág lenne", már most nyernének.

Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP 2024-es európai parlamenti (EP) listája a polgári, nemzeti, kereszténydemokrata tábor erejét mutatja. A még erősebb és még hatékonyabb magyar nemzeti érdekképviseletet és a magyar szuverenitás megvédését még keményebb harcokban sikerre vivő csapat állt össze - jelentette ki.

Közölte: a Fidesz-KDNP 2024-es EP-listája továbbra is nemzeti lista, amelyen a vajdasági és kárpátaljai magyar nemzeti közösség új jelöltjei, Vicsek Annamária és Ferenc Viktória is szerepelnek. Hozzátette: mindennek a nyugat-balkáni uniós csatlakozási folyamat felgyorsítása szempontjából, illetve a tragikus orosz-ukrán háború mielőbbi befejezésével, a béke megteremtésével kapcsolatban még különösebb jelentősége van.

Jelezte: Bocskor Andrea és Deli Andor EP-képviselők továbbra is a határon túli magyar nemzeti közösségek érdekében folytatják munkájukat.

Deutsch Tamás arra is kitért: "Brüsszel méregzöld ideológiai nyomásgyakorlása" ellen Nyugat-Európa-szerte fellázadtak a gazdák, a következő évek egyik legfontosabb kérdése a gazdatársadalom érdekeinek eredményes képviselete lesz. Ezért fontos - folytatta - hogy a magyar gazdák képviselete markánsan megjelenik a listán, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnökének személyében.

Elmondta: Orbán Viktor felkérésére Hidvéghi Balázs az európai parlamenti ciklus végeztével a magyar Országgyűlés tagjaként dolgozik majd, a néhány év megszakítással 2004 óta EP-képviselő Járóka Lívia pedig a jövőben az egyetemi-akadémiai életben folytatja szakmai pályafutását.

Hozzátette: Trócsányi László már korábban bejelentette, hogy nem indul újra a 2024-es európai parlamenti választásokon, mert a mandátuma lejártát követően a Károli Gáspár Református Egyetem rektoraként a magyar felsőoktatás sikeréért kíván dolgozni, míg Tóth Edina európai parlamenti tanácsadói és képviselői tapasztalatával környezetvédelmi szakemberként folytatja pályafutását.

A listavezető megtisztelőnek nevezte, hogy Szekeres Pál olimpiai bronzérmes vívó, háromszoros paralimpiai bajnok, paravívó világ- és Európa bajnok is tagja a csapatuknak. Hozzátette: Kósa Ádám jelenlegi EP-képviselő, a Siketek Nemzetközi Sportbizottságának elnökeként az egyik legfontosabb nemzetközi sportdiplomáciai tisztséget betöltő magyar sportvezetőként dolgozik a jövőben.

A Fidesz-KDNP listavezetője úgy összegzett: véleménye szerint ez a csapat alkalmas arra, hogy aktívan közreműködjön az EP-n belül remélt és várható jobboldali fordulatban.

Jelezte: az EP-lista elfogadásáról a Fidesz országos választmánya az április 15-i ülésén dönt.

Deutsch Tamás értékelése szerint hatalmas tétje van az európai parlamenti választásnak. "Ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, Brüsszelben változás kell! Ahhoz, hogy a józan ész végre visszatérhessen az európai intézményekbe, a jobboldali-szuverenista európai erők áttörését kell elérnünk júniusban" - hangsúlyozta.

"Itt az ideje, hogy a brüsszeli bürokraták megértsék: mi nem kérünk a háborúból, nem engedjük be a migránsokat, és nem adjuk oda a gyermekeinket a genderaktivistáknak. Ebben a küzdelemben pedig a magyar polgárok csak a Fidesz-KDNP képviselőire számíthatnak" - hangoztatta.

Kiemelte azt is: júniusban vissza nem térő esélye van az európai jobboldalnak, a szuverenista erőknek az Európai Parlament akár legnagyobb frakciójának a létrehozatalára is. "Mi ennek a széles körű jobboldali- szuverenista együttműködésnek a részesei leszünk" - mondta Deutsch Tamás.

MTI







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?










hírek innen, onnan

A magyar válogatott karmestere a Benficához igazol

A 38-szoros válogatott játékos három idény után áll tovább jelenlegi együttesétől.

Nadal már Párizsban van, de drámai bejelentést tett a Roland Garrosszal kapcsolatban

A 38 éves teniszklasszis élete legfontosabb versenyére készül.

A Morgan Stanley szerint így lehet megjátszani a mesterséges intelligencia sztoriját a tőzsdén

A Morgan Stanley elemzése szerint a többek között mesterséges intelligenciához is használt adatközpontok növekvő energiaigényéből a...

Milliók szerelmesek a kritikus tekintetű golden retriever-be: kutya így még nem nézett gazdájára

Ez a kutya nem semmi, úgy nézi a tévét, mint egy ember, és úgy is reagál, amikor a gazdája megzavarja a fontos tevékenységében. Kiakad a...

Forrnak az indulatok Dancsó Péter és Fördős Zé körül: ebből baj lesz, kemény büntetést kaphatnak

Hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat a versenyhatóság

Az EU a mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet fogadott el

Vannak olyan MI-rendszerek, amelyek használata tilos lesz.

Komoly problémához is vezethet, ha ezt eszi a kutya

Sok eb nagyon élvezi az ízét és az állagát.

Fizetőssé válhat a behajtás ebbe a kisfaluba az autósoknak: nem bírják a turisták özönét

A túlturizmus globális kihívást jelent, mely nem csak az olasz Velencét érinti, a kisfalvaktól nagyvárosokig bárhol a világon okozhat...

A békepárti Szalay-Bobrovniczky Kristóf ismertette, miként áll át hadipari működésre Magyarország

Hat nagyvárosunkban üzemek, gyárak sora már ontja a nehéz- és könnyű fegyvereket, a lőszereket, a tárca már építi a tartalékos...

Tizenhárom hajóval keresik a Verőcénél eltűnt öt embert, a balesettől délre a teljes magyarországi Duna-szakaszon kutatnak

A katasztrófavédelem videót tett közzé a motorcsónak roncsainak kiemeléséről. (Bűnügy-baleset)

Tovább csökkentette az alapkamatot a Monetáris Tanács

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa további 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.

Győzelmével beérte az éllovast és megnyerte az alapszakaszt az inárcsi csapat

Május 20-án az NB1.hu Minifutball Extraliga alapszakaszának utolsó játéknapján a 12 csapat ismét pályára lépett Csepelen. A...

Sport

Drámai vallomást tett a négy focista által megerőszakolt sportriporternő

Dermesztő dolgok történtek a Hilton hotel 407-es szobájában.

Arne Slot négy játékosra alapozná a Liverpool következő szezonját

A holland előzetes elképzelései szerint Szoboszlai Dominik nagy küzdelemre számíthat a csapatba kerülésért

Ferencváros-ETO: olyan történt, ami ebben a szezonban még nem

A címvédő és veretlenül alapszakaszgyőztes FTC-Telekom hétfőn hazai pályán 1-0-ra kikapott a kupagyőztes ETO FC Győrtől a női Simple Liga […] A Ferencváros-ETO: olyan történt, ami ebben a szezonban még nem beje

Szoboszlai ezzel az üzenettel búcsúzott el Klopptól

A magyar válogatott labdarúgó az Instagram-oldalán tett közzé egy közös fotót a német szakemberrel.

Először nyilatkozott kinevezése után a Liverpool új vezetőedzője

A Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool hétfőn kinevezte új vezetőedzőjét, a Feyenoordtól érkező Arne Slotot, aki a holland csapat honlapjának arról beszélt, hogy nehéz döntést kellett meghoznia.

Joan Laporta "felrobbantotta" a Barcelona öltözőjét is

Az elnök az utóbbi hetek viszonylagos nyugalmát dobta ki az ablakon

Őrült első félidő, öt gól és botrányos zárás: az ETO óriásit lépett a feljutás felé a Vasas ellen

Az ETO FC Győr ugyan kétszer is hátrányba került, végül mégis 3-2-re legyőzte a vendég Vasast az NB II 33. […] A Őrült első félidő, öt gól és botrányos zárás: az ETO óriásit lépett a feljutás felé a Vas

Kiderült, ki az a négy Liverpool-játékos, aki kulcsember lesz az új edzőnél

Arne Slotot hétfőn mutatta be hivatalosan a Liverpool, az angol sajtó közben már arról ír, kik lehetnek az alapemberek az új menedzsernél.

A Liverpool bejelentette Jürgen Klopp utódját

A Liverpool hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2024. június 1-től a holland Arne Slot irányítja az együttest.

Kulcsemberét veszítette el Carlo Ancelotti

Újratervezés a BL-döntő előtt

Kylian Mbappé hatalmas búcsúvacsorát rendezett, a PSG sértődött tulajdonosa nem ment el

A hírek szerint 250 fő ment el az eseményre, többek között barátok és csapattársak.

A Fradi edzőjelöltje üzent a Liverpool menedzserének

A Liverpool FC egykori sikeredzője, Rafa Benítez megfogalmazta, mi lehet a kulcsa annak, hogy Arne Slot győzelmekre vezesse a „vörösöket”.

0

Bulvár

Drámai vallomást tett a négy focista által megerőszakolt sportriporternő

Dermesztő dolgok történtek a Hilton hotel 407-es szobájában.

„Két gyermekemet vesztettem el a hajóbalesetben” – Egy testvérpár is meghalt a verőcei hajóbalesetben

Egy fiatal lány holttestét már megtalálták, a nagynéni azonban még reménykedik: szülei még nem azonosították, így teljes bizonyosságunk még nincs - mondta.

„Összeismerkedtek egy fiatal olasz sráccal, és ő élte túl egyedül” – épp a túlélő nem tartozott a baráti társa...

A balesetet szenvedett fiatalok barátja is csatlakozott a keresőkhöz, egész nap a vízen volt. Őt is hívták a buliba, de egy családi esemény miatt nem tudott velük tartani.

Pánik a kormányban? Nem fognak a Fidesz golyói Magyar Péteren

A Tisza Párt vezérével szemben eddig hatástalan a kormányzati propaganda.  

Mága Zoltán öccse Tiszabőn indul, a Fidesz korlátozott elmeállapotára hivatkozva gáncsolta volna jelöltségét

Névtelen bejelentő küldte el a polgármesterjelölt orvosi iratait a választási bizottságnak, majd a fideszes polgármester is a mentális állapotára hivatkozott a Kúria előtt.

Most kaptuk: újabb baleset történt Verőcénél

Az ütközésről a katasztrófavédelem számolt be.

Hatalmas meglepetés az befolyáslistán: Két hatalmas bukás és a Magyar Péter dilemma

Jelentősen átalakította az idei befolyáslistát a kegyelmi ügy, mivel két ismert politikus is – óriásit zuhanva - kiesett emiatt a Top50-ből. Az élmezőny ettől függetlenül stabil. Nem mellesleg Nagy Márton, Lázá

Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret

Orbán Viktor annyira megörült Sallai Rolandnak, hogy átültette miatta a Felcsút pálya nézőterét. Fotó: Facebook/Orbán Viktor A miniszterelnök híresen nagy foci rajongó. Facebook-története szerint ma is épp a felc

Budapestről vidékre költözött, ma több, mint 30 településre szállít környezettudatos menüket a vállalkozása

Manapság sokan döntenek úgy idehaza, hogy a vidéki életüket hátrahagyva Budapesten próbálnak szerencsét egy jobb munkalehetőség reményében.

Bilirubin - Mit jelezhet a vérképben?

A bilirubin a vörösvértestek hemoglobin részének egyik bomlásterméke, a laborvizsgálat során a vérben mérhető bilirubin normálisan a vörösvértestek elöregedése és pusztulása során jelenik meg.

blogmorzsák

Mit tehetünk a tech‑neck ellen?

Néhány egyszerű ergonómiai tanács betartásával és az érintett testrészek rendszeres átmozgatásával a „tech neck” megelőzhető.

Felesége egy földművesnek soha ne légy!

Itt a Messessippi új dala, a Berta.

„Álmokat árulj, ne termékeket!”

Kitalálod, melyik ikon mondta?

0