Kecskemétinapilap » Archívum
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

További cikkek a rovatban: Európai Unió


 Uniós külügyminiszterek: a levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt követel

 Továbbra is az Európai Unió a világ legnagyobb nemzetközi segélyezője

 Tovább csökkent a halálos közúti balesetek száma Európában


 Zöldgazdaságra törekszik az Európai Bizottság

 Elsőként alkalmazta sikeresen a felelősségteljes innováció módszerét a szegedi ELI

 Megkezdődik a Kiskunhalasi Kertvárosi Óvoda építése

 Csaknem egymillió bevándorlónak adtak állampolgárságot 2016-ban az EU országai


 Lemaradó uniós régiók: magyar területek is érintettek

 Együttműködési megállapodást kötött az ELI-ALPS


 Megkezdődik a nádasdladányi Nádasdy-kastély belsejének és parkjának felújítása

 Támogatás a mikro-, kis-, és középvállalkozásoknak

 Egy éves az 50 eurós


 Több mint 1,2 millió támogatója van a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésnek

 Négy nagyberuházás kezdődik Győrben

 Több mint 1,2 millióan írták alá az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést

 Korszerűsítik a zamárdi iskolát


 Több mint 670 milliós gyógyhelyfejlesztés indul Szigetváron

 Bemutatták az e-segélyhívó rendszert

 Hivatalba lépett Dunja Mijatovic, az Európa Tanács új emberi jogi biztosa

 Megkezdődött a tatai Esterházy-kastély felújítása

 Készházgyártó üzemet adtak át Polgáron

 Közösségi wifi: már 200 önkormányzat jelentkezett az uniós pályázatra


 Több mint másfél milliárdból fejlesztették a PTE Klinikai Központot


 EU sportfórum: több ember sportol Európában

 Megkezdte infrastrukturális fejlesztéseit az Ökumenikus Segélyszervezet

 Olcsóbb euróügyletre, méltányosabb valutaátszámításra tett javaslatot az Európai Bizottság


 Európai Uniós fejlesztések nyílt napja Gyulán

 Az Uber miatt tüntetnek taxisok Brüsszelben

 Elkészült a nyíregyházi kórház óvodája


 Az EU-nak továbbra is Amerika és Kína a két legfontosabb külkereskedelmi partnere

 Kétszázmilliós beruházás kezdődik a Körös-Maros Nemzeti Parkban


 A kultúrának a családok megerősítésében játszott szerepét bemutató konferenciát rendeztek Pécsett

 Megújultak a Duna-Dráva Nemzeti Park állattartó telepei


 Uniós vezetők: állandó mentességet kell kapnia az EU-nak az amerikai importvámok hatálya alól

 Feltáró út épül a tatabányai ipari parkban

 Az uniós tagországok vezetői várhatóan elítélik Ankara törvénytelen akcióit Ciprus és görög katonák ellen

 Több mint 4 milliárd forintot nyertek Pest megyei települések a csapadékvíz-gazdálkodás fejlesztésére


 EU-biztos: a pénzügyi szektornak az éghajlatváltozás elleni küzdelem mögé kell állnia

 Hadrendbe áll az idén a jégkármérséklő rendszer

 Hárommilliárd forintból modern sertésvágó és feldolgozó üzem épül Sárrétudvariban

 Az EU engedélyezte a Bayer számára a Monsanto felvásárlását

 Az Európai Bizottság bemutatta javaslatait a digitális nagyvállalatok megadóztatására

 Több útszakaszt és hidat újítanak fel idén Békés megyében


 Az EU hozzájárulásával kétmillió ember juthat ivóvízhez a Gázai övezetben

 Közel harmincmilliárd forintból állítják helyre a Mosoni-Duna torkolati szakaszán a vízszintet

 Tízmilliárd forinttal támogatja a munkahelyteremtést a hajdú-bihari kormányhivatal

 Újabb üzemcsarnokot adtak át a bonyhádi ipari parkban

 NGM: megjelent a belterületi utak fejlesztését támogató pályázati felhívás

 Elindult az EU ingyenes wifi programja


0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Kilenc emberre csapott le az európai nagyhatalom, a gyanú szerint a Hamászt finanszírozták

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet finanszírozásának gyanújával letartóztattak kilenc palesztint Olaszországban, köztük egy...

Jól pöfékelnek az ünnepek Budapesten, folytatódhat a Déli Körvasút kivitelezése

A projekt a főváros elmúlt száz évének legnagyobb vasútfejlesztése.

Szerb szakértő: egyre nagyobb esély van arra, hogy a Mol fogja megvásárolni a NIS orosz résztulajdonát

Eközben Orbán Viktor telefonon tárgyalt Alekszandar Vucsics szerb államfővel szombaton.

Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb

Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!

Ez az egy dolog teljesen megváltoztatja az egész térérzetet a konyhádban

Kis hely, nagy hatás – így alakítsd ki álomkonyhádat, ahol minden négyzetcentiméter számít.

Ilyen tünetekkel jár, ha a szervezeted magnéziumért kiált

A magnéziumhiány egy stresszes időszakban valós veszélyt rejt magában. Ha tapasztalod magadon a tüneteit, akkor érdemes tenni ellene!

Magyar Péter: El a kezekkel Szily Nórától!

A Tisza Párt elnöke kiakadt azon, hogy karácsonyi interjúját milyen sok támadás érte a „propagandisták” részéről.

Az ukrán parlamenti őrség megakadályozta a korrupcióellenes hivatal razziáját

A Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal lefizetett képviselők ügyében próbált nyomozni.

Miért illatozik annyira a karácsonyfa? Ez a válasz

A karácsonyfa illata sokak számára az ünnepi hangulat egyik legfontosabb eleme. De vajon mi áll a jellegzetes, sokak által kedvelt aroma...

Ezer eurót kereshet, ha elvégzi ezt a furcsa feladatot

Zavart okoz egy ritka földközi-tengeri barátfóka az Adriai-tenger partján fekvő, közép-olaszországi Numanában, miután a strandot...

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Csökkent a Toyota, a Nissan és a Honda gyártása és értékesítése novemberben

A Toyota globális járműeladásai 1,9 százalékkal, 965 ezer 919-re estek vissza a vállalat jelentése szerint. A termelés eközben 3,4...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után

Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

0