További cikkek a rovatban: Politika
Orbán Ukrajnáról is tárgyalni fog holnap Putyinnal!
Vagyonnyilatkozatok - Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc
A grafológiai vizsgálat kizárta, hogy meghamisították a Walesa beszervezésére utaló dossziét
Hivatalosan is magyar tanácsadót választott maga mellé Trump!
Trump: a bevándorlásról szóló rendelet nem a muszlimok kitiltását jelenti
Az LMP másra fordítaná az olimpiára szánt pénzt!
Trump lebonyolította első telefonbeszélgetéseit Putyinnal, Merkellel és Hollande-al
Trump elnöki rendeletben felfüggesztette szíriai menekültek befogadását
Traian Basescu beperelte a moldovai elnököt, amiért megfosztotta moldovai állampolgárságától
Trump kiállt eddigi intézkedései mellett
Simicskó: a honvédség mellé húszezer önkéntes tartalékos katonára van szükség
Trump aláírta az elnöki rendeletet a bevándorlásról és a határok védelméről
Lavrov: Moszkva sosem volt érdekelt az EU szétesésében
Trump fülébe magyar tanácsadó suttoghat a közeljövőben!
Ha szóba kerül Trump fala, a mexikói miniszter otthagyja a tárgyalást!
Bakondi: hiányzik a visszatoloncolásról szóló szabályozás
Az Orbán-Putyin találka menetrendje!
Szijjártó: A magyar kormány nagyon komolyan készül Putyin látogatására!
Donald Trump meghívta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt Washingtonba
Trumpnak még az Antarktiszon is vannak ellenségei!
Trump, az elnyomott nép prófétája!
Aggódnak Trumpo miatt az európai lapok
Soros: Trump diktátor lenne, ha hagynák neki
Francia politikus: üdvözölni kell Magyarország erőfeszítéseit a schengeni határ megvédéséért
Trump nem szeret twitterezni, de elnökként sem mond le róla
Colleen Bell Orbánról és Sorosról beszélt!
Pártot alapítanak a nyugdíjasok!
Trump a Facebookon győzködi az embereket, hogy menjenek el a beiktatására!
Három év késéssel kapott Obama levelet a 2001. szeptember 11-i merényletek egyik kitervelőjétől
Theresa May: Nagy-Britannia nem "részlegesen" lép ki az EU-ból
Illegális bevándorlás - Bakondi: permanens a nyomás a magyar-szerb határon
Kreml: minél előbb találkozik Putyin Trumppal, annál jobb
Az LMP keresztbe akar tenni a kormánynak
Trump találkozót tervez Putyinnal
Századvég: Soros György népszerűtlen Magyarországon
Orbán: átláthatóvá kell tenni, honnan kapják pénzüket a közélet szereplői
Az MSZP támogatja egy "európai FBI" létrehozását és Orbán Viktortól is ezt várják el
Francia elnökválasztás - Marine Le Pen nyerheti az első fordulót, a másodikban jelenleg nincs esélye
Trump családi vállalkozásként tekint az amerikai elnöki posztra!
Kommerszant: az orosz kibererők benne lehetnek a világ ötös élmezőnyében
Áder János: a béke napról napra, állandó munkával épül
Amerika-szakértő: sejthető volt, hogy nem lesz sima az elnökök közötti átmenet
Putyin hamarabb látogat meg bennünket mint azt gondolnánk!
Bakondi: a politikai változások fordulatot hozhatnak a migrációban
Bakondi: súlyosbodhat 2017-ben a migrációs helyzet
Assange: nem oroszok hackelték meg amerikai demokrata politikusok levelezését
Ez az év a választási felkészülésről szól majd
Clintonék is ott lesznek Trump beiktatási ünnepségén
hírek innen, onnan
Miért illatozik annyira a karácsonyfa? Ez a válasz
A karácsonyfa illata sokak számára az ünnepi hangulat egyik legfontosabb eleme. De vajon mi áll a jellegzetes, sokak által kedvelt aroma...
Ezer eurót kereshet, ha elvégzi ezt a furcsa feladatot
Zavart okoz egy ritka földközi-tengeri barátfóka az Adriai-tenger partján fekvő, közép-olaszországi Numanában, miután a strandot...
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Csökkent a Toyota, a Nissan és a Honda gyártása és értékesítése novemberben
A Toyota globális járműeladásai 1,9 százalékkal, 965 ezer 919-re estek vissza a vállalat jelentése szerint. A termelés eközben 3,4...
Ez az 5 frizura fazon sapkával is tökéletes – Melyiket próbálod ki?
Léteznek olyan frizura fazonok, amelyek kiválóan megállják a helyüket a sapka alatt is, így stílusos maradhatsz a legnagyobb hidegben is.
Napokkal előbb kihirdették az örökbefogadásról szóló kormányrendeletet, mint a társadalmi egyeztetése lejárt volna
Az eleve karácsonyra időzített egyeztetés határideje december 26. volt, de Orbán Viktor már 23-án aláírta a kormányrendeletet.
A MÁV is megszólalt a tetőincidensről: csak a szerencsének köszönhető, hogy egyáltalán túlélték
Egy videó került fel az internetre, amelyen jól láthatóan egy négyfős társaság valahogy feljutott a Nyugati pályaudvar tetejére. A MÁV...
Indul a roham a magyar üzletekben: minden vásárló ezt keresi most fejvesztve
Az év utolsó napjai hagyományosan a virsli és a pezsgő fő szezonját jelentik: december végén akár két‑háromszorosára is nő ezeknek...
Már félúton jár Horváth Csenge: szívmelengető fotót osztott meg a kismama
A modell és kedvese izgatottan várják közös gyermeküket.
Megdöbbentő buszbaleset történt szombaton – eddig 15 halottról tudni
Súlyos közlekedési tragédia történt Nyugat‑Guatemalában szombaton, miután egy menetrend szerinti autóbusz letért az Inter‑amerikai...
Végre kiderült Will Byers titka: A karaktert alakító Noah Schnapp a Stranger Things új részeiről vallott
Megérkeztek a Netflix sikersorozata, a Stranger Things legújabb epizódjai. December 26-án éjjel 2 órától már Magyarországon is...
Olyat lépett Izrael, amivel vérig sértette az afrikai országot
Szomália felszólította Izraelt, hogy vonja vissza a szakadár Szomáliföld elismerését, és az intézkedést tűrhetetlen agressziónak...
Sport
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna
A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.
Bulvár
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni
Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés
Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten
Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.
Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged
A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
„20 év után elváltunk és amit érzek, az a nagy semmi…” – 10 történet a házasságról: elválás után
Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal. Az alábbi történetek különböző érzéseket és tapasztalatokat mutatnak be a válás utáni életről.

- Trump nem szeret twitterezni, de elnökként sem mond le róla
- Colleen Bell Orbánról és Sorosról beszélt!
- Pártot alapítanak a nyugdíjasok!
- Trump a Facebookon győzködi az embereket, hogy menjenek el a beiktatására!
- Három év késéssel kapott Obama levelet a 2001. szeptember 11-i merényletek egyik kitervelőjétől
- Theresa May: Nagy-Britannia nem "részlegesen" lép ki az EU-ból
- Illegális bevándorlás - Bakondi: permanens a nyomás a magyar-szerb határon
- Kreml: minél előbb találkozik Putyin Trumppal, annál jobb
- Az LMP keresztbe akar tenni a kormánynak
- Trump találkozót tervez Putyinnal
- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

