Ezt olvasta már?

Daganatos betegségre hivatkozva csaltak ki milliókat, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek egy anya és a fia ellen, mert 160 sértettől több mint 13 millió forintot csaltak ki, azt hazudva, hogy a fiú daganatos beteg - tájékoztatta a Szabolcs-Sza...


1-0-s vereséget szenvedett a magyar válogatott Albánia ellen

A miénk ötlettelen játékára a 79. percben adtak végső választ a vendégek, akik 5 pont előnyben vannak velünk szemben


hirdetés

A magyar csapat számára végképp elúszni látszik a világbajnokság.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

Pintér Sándor válaszolt a főpolgármester maszkos felvetésére

A kellő időben megteszik a megfelelő védelmi intézkedéseket.

16 éve ugrott a jogosítványa, de azóta sem hagyott fel a vezetéssel

A rendőrök sokadjára fogták el, ezúttal őrizetbe vették, és bíróság elé állították.

Ismét hatalmas adag vakcinát szállított Magyarországra a Pfizer

A héten újabb, több mint 150 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.

Akár 110 millió dózist is küldhet a Moderna a vakcinájából Afrikába a lehető legalacsonyabb áron

Az Afrikai Unióval nyélbe ütött megállapodás keretében idén 15 millió, 2022 első negyedévében 35 millió, a másodikban pedig akár 60...

„Soros György török embere” miatt folyik a diplomáciai háború Erdogan és a Nyugat között

Akárcsak a magyar miniszterelnök esetében, a folyamatos Nyugat-ellenes provokációkra Erdogannak szüksége van, hogy lázban tartsa a...

Újabb, több mint 150 ezer adag Pfizer vakcina érkezett hazánkba

A héten újabb, több mint 150 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett Magyarországra - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft....

L.L. Junior elárulta, miért nem csókolja meg feleségét kamerák előtt

A Nyerő párosnak elmondása szerint minden percét szerették, mert a játékosok és a készítők is szerelemmel dolgoztak rajta.

Ajakherpesz: ez a fertőzés oka, tünete, lefolyása és kezelése

Az ajakherpesz gyakorlatilag gyógyíthatatlan: a vírusokat ugyanis nem lehet végleg kiirtani a szervezetből. A betegség időről időre...

Márki-Zay Péter: amikor a Fidesz meghekkelte a magyar demokráciát, akkor sem volt polgárháború

A korrupció felszámolására tért vissza a legszívesebben az Euronewsnak adott interjúban az ellenzéki pártok közös...

Több ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze a TeSzedd. akcióban

A kilencedik alkalommal megrendezett TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióban idén is több ezer tonna hulladéktól szabadították meg...

Paul McCartney megfogadta, hogy soha többé nem ad autogramot

A szelfikről sincsen túl jó véleménye, hiszen szerinte az összes olyan fotón borzasztóan néz ki.

Sport

Teljesen rossz irányba ugrott a kapus a tizenegyesnél, de azért nem ezt érdemelte

A Houston Dynamo kapusa, Marko Maric borzalmasan peches, rossz nézni.

Haaland súlyosan megsérült

A BVB szupersztárjára sérülés miatt több hónapos kihagyás vár.

Igazi nagyágyú lehet a Manchester United következő edzője

Elképzelhető, hogy a Liverpool elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban, Ole Gunnar Solskjaert hamarosan menesztheti a Manchester United.

Szabics Imrét kirúghatják, német edzővel tárgyal a MOL Fehérvár

Az edzőnek 2024 nyaráig szóló szerződése van, így az elbocsátása jelentős anyagi terheket róna a klubra.

Botrány Újpesten: 15 éves fiút ütött meg a biztonsági őr

Budapest – Pattanásig feszült a viszony Újpesten az NB I-ben sereghajtó lila-fehér futballklub és szurkolótábora között, arra azonban, ami a pénteki, a Fehérvár elleni bajnokin történt, képtelenség magyarázatot

Eduarda Amorim nagy bejelentést tett a pályafutásával kapcsolatban

Már a járvány előtt gondolkozott rajta a korábbi győri kézis, most már békével a szívében hozta meg a döntést.

Börtönt kaphat Hamilton a vegán kutyája miatt

Austin – Nagy bajban van Lewis Hamilton a pályán és azon kívül egyaránt. A vasárnapi Forma–1-es Egyesült Államok Nagydíján alulmaradt Max Verstappennel szemben, a Red Bull Racing holland pilótája győzött és öt

Magyarország-Georgia: a végén jött a dráma

Nem volt elég a hatalmas fölény.

18 másodperc alatt kiütötte ellenfelét a korábbi ötszörös erősember-világbajnok

A 44 éves Mariusz Pudzianowski gyors KO-val zárta le a hétvégi MMA-meccsét.

A Real Madrid magyar sztárja nem lesz ott a válogatottban a vb-selejtezőkön

A 32 éves kosárlabdázó a csapata meglepő vereségről elmondta, ilyeneket nem engedhetnek meg maguknak.

Babos Tímea elárulta, miért kellett feladnia a hamburgi döntőt

Hamburg – Nagyon jól szerepelt a múlt heti hamburgi ITF tornán Babos Tímea.

Henry elmondta, miért nem megy Messinek a PSG-ben

A francia legenda szerint túl sok karmester van a párizsi csapatban.

0

Bulvár

Tűzgömbnek hitték a látványos égi jelenséget, kiderült, hogy egész más volt: videó is készült róla

A csillagászok szerint nem természetes jelenségről van szó, emberi tevékenység állhat a háttérben.

Várkonyi Andrea óriási örömhírről számolt be: “Álmomban sem gondoltam”

Nagy bejelentést tett az egykori műsorvezető a hamarosan megjelenő könyvével kapcsolatban.

Jakabos Zsuzsanna falatnyi bikiniben pózol a szexi barátnőivel - fotók

A bombaformában lévő magyar úszó Dohában pihen, a képei felforrósítják az őszi napokat.

Ennyi évesen már ne hordjunk farmert? Felháborító kutatási eredmény

Vannak olyan kutatások, amelyekért mindannyian hálásak lehetünk, míg másoknak egyszerűen gyakorlati haszna aligha van, ellenben sok embert megbántanak a levont következtetésekkel, és közben tényleg egyáltalán nem b

Fenyő Miklós: Gyűlöltem Flipper Öcsit

Nagyon ideges volt, amikor megalakult a Dolly Roll.

A gyógynövény, ami jó torokfájásra és csökkenti a vércukrot is

Az ókortól fogva fontos gyógynövénynek számított, míg a XIX. század második felében elkezdtük háttérbe szorítani. Napjainkban legtöbbet a keleti konyhaművészet szerelmesei találkoznak vele, mivel a görögszéna

Ő Kabát Peti ritkán látott fia: a 16 éves Kevin nagyon hasonlít a focista édesapjára

Kabát Peti fia az apja nyomdokaiba lépett, és Újpesten focizik, de nem ez az egyetlen hasonlóság, a 16 éves Kevin külsőre is nagyon emlékeztet az édesapjára.

Újabb részletek a novemberi nagy nyugdíjról

Már nem sokat kell várniuk a nyugdíjasoknak, mivel november 11-én a megemelt havi összegen felül nyugdíjprémium és egyösszegű nyugdíjemelés is várható.

Harmadik világháborúra figyelmeztette Lengyelország az EU-t

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök óva intette az Európai Uniót attól, hogy az általa „harmadik világháborúnak” nevezett háborút szítson azzal, hogy megakadályozza az ország hozzáférését az uniós alap

blogmorzsák

100 éve tartóztatták le IV. Károlyt

Ezen a napon Horthy csapatai bizonyos értelemben győzelmet arattak a király csapatai felett, valamint egy fura módon a királyt is őrizetbe vették.

A troli-opció, avagy az utolsó remény

„Várjunk csak, azt mondták, hogy nincs rá pénz! Most akkor mi igaz?“

F1: Schumacher volt a kulcs Verstappen győzelmében?

Kis híján szívrohamot kapott Mick Schumacher miatt a Red Bull csapatfőnöke.

Betegségek a mozivásznon: leukémia

Következő ajánlónk a leukémia fajtáit dolgozza fel. A bemutatott film az "Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni".

Pár gondololat az autóipar átalakulásának tükrében

Az autóipar bizonyos kérdésekben ugyanolyan klasszikusan fog működni, minden híresztelés ellenére, mint eddig. A hajtás váltás nem jelent paradigma váltást minden téren.

Kávéfesztivál a Banggoodon!

Konyhátokba illő ár/érték bajnok masinák.

Szenvedő listavezetők

Ahogyan az várható volt nemzetközi kupacsapatainkon igencsak kiütköztek a fáradtság jelei a vasárnapi mérkőzéseiken.

Ritkán látott fotók a múltból

Roosevelt elnök temetési mene­te a Fehér Ház felé, csatornába esett ló mentése, és még sok más fotó.

Elindult a Kormány Kisgömböchatósága

Október elseje óta működik, keveset látni belőle, a választások után viták kereszttüzébe kerülhet.

„Februárban csalt meg, de csak májusban mondta el“

„Mindig is értett hozzá, hogy embereket viszonylag rövid idő alatt kikészítsen, hát nem irigy­lem az utánam következőt.”

A Gyatlov hágó titka

Ki vagy mi ölte meg kegyetlen módon 1959-ben kilenc tapasz­talt hegymászót a Gyatlov hágón? Jeti, földönkívüliek, vagy a KGB?

Az egyenlősítés miatt hátráltattják a tehetségeket

New Yorkban az egyik iskolai tehetségprogram lett az újabb áldozat.

0