2500 új munkahelyet jelent a második kecskeméti Mercedes-gyár
Hosszú távra tervez a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Kecskeméten:
2016-ban bejelentették a már meglévő kompaktautó gyáruk fejlesztését és kapacitásbővítését, továbbá egy második, csúcstechnológiával rendelkező gyártási egység megépítését a telephelyen, ami nem kevesebb, mint 1 milliárd euró beruházásával valósul meg. Az új egység teljes mértékben az Ipar 4.0 szellemiségében épül, egymással szoros összeköttetésben álló gyártóegységekkel és messzemenőkig digitális folyamatlánccal, ami még rugalmasabbá és hatékonyabbá teszi a termelést. A termelés megkezdése az évtized végére várható, amivel 2500 új munkahely jön létre a térségben, ez pedig új kihívások elé állítja a vállalat emberi erőforrás menedzsmentjét.
Lena Doll, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR vezetője 14 évvel ezelőtt csatlakozott a Daimler AG-hoz, a vállalat Rajna-vidéki telephelyén, Wörthben. A duális oktatási program diákjaként saját tapasztalatból is tudja, milyen fontos szerepet tölt be ez a képzési rendszer a vállalat hosszú távú sikereiben és a munkatársak motiváltságának fenntartásában. Alábbi interjúnkban a magyarországi munkaerőforrás jelenlegi állapotairól és a növekedéssel járó új kihívásokról beszél.
– Pályafutása során négy különböző országban dolgozott Ázsiában és Európában. Mit gondol, melyek a magyar munkaerőpiac sajátosságai?
– Amikor két évvel ezelőtt az országba érkeztem, rengeteg melegséggel és tárt karokkal fogadtak. Ez az empátia, a közös célok iránti szenvedélyes elkötelezettség, az erős tanulási készség és az önálló, kreatív gondolkodás az, amit azóta is magam körül tapasztalok. Ezzel egy időben azonban egyre nagyobb a szakképzett munkaerő hiánya az országban, főként a magas foglalkoztatottsági ráta és a folyamatos beruházások következtében – ez pedig jelentősen kihat a rendelkezésre álló tudására is.
– Milyen további kihívásokkal néz szembe a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az új kecskeméti beruházás kapcsán?
– A második gyár megnyitásával a munkaerő állományunk hirtelen és jelentősen fog gyarapodni. A legfőbb célunk, hogy maradéktalanul átadjuk a know-how-t az új munkatársaknak, és továbbra is biztosítsuk a magas képzettségi szintet. Ezzel nemcsak a termékeink minőségét és a gyár sikerességét garantáljuk, hanem megfelelő környezetet is teremtünk egy motivált munkaközösség számára, amely készen áll teljesíteni mindennapi munkája követelményeit.
– Milyen módszereket alkalmaz a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., hogy elérje ezt?
– A toborzási folyamat során a vezetők a vállalat minden szintjén központi szerepet töltenek be abban, hogy a legalkalmasabb jelöltet válasszák ki valamennyi pozícióra, és hogy biztosítsák a megfelelő szervezeti orientációt. Ez adja meg az alapokat egy fejlődni vágyó, hosszú távra tervező és az új körülményekhez alkalmazkodni képes munkaközösség számára. A legfontosabb és leginkább jövőbemutató intézkedésünk azonban az új képzési központ létesítése, elsősorban a duális képzésben résztvevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók számára. A Mercedes-Benz Academy Kecskemét szintén a kecskeméti telephelyen, a vállalat saját bölcsődéje és óvodája mellett épül meg. Az új képzési központ létrehozása is azt bizonyítja, hogy a duális oktatási és képzési rendszer kulcsszerepet játszik a vállalat hosszú távú sikereiben: biztosítja a gyárunk igényeire szabott, speciális tudás átadását és a magasan képzett szakemberek utánpótlását, miközben állandó lehetőséggel is szolgál munkatársainknak, hogy továbbfejlesszék szaktudásukat. A Mercedes-Benz Academy Kecskemét, amelynek alapkőletételére szeptember 21-én került sor, jövőre már meg is nyitja kapuit a tanulók előtt, és lehetővé teszi számunkra, hogy 2020-ra megháromszorozzuk a duális oktatásban és szakképzésben résztvevők számát. Ez azért is nagyszerű, mert idén ősszel is – amikor nem kevesebb, mint 175 tanuló és 40 főiskolai hallgató kezdhette meg tanulmányait a Mercedes-Benz duális képzési és oktatási rendszerben – sokszoros volt a túljelentkezés. Az új képzési központ továbbá belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek is helyet ad majd, illetve a munkaerő toborzási napokat és az új munkavállalók gyártósori betanítását is ide fogjuk szervezni. A Kecskemét városával és a munkaügyi hivatallal való együttműködésből további, cégeken átívelő intézkedések is születhetnek a jövőben.
– Nemzetközi szinten milyen eszközökhöz folyamodik a vállalat, hogy állandóan alkalmazkodni tudjon a gyorsan változó idők új és új kihívásaihoz?
– A Daimler 2016-ban indította el nemzetközi Leadership 2020 programját, amelynek keretében 200 ember dolgozik együtt különböző országokból, generációkból és a cég valamennyi szintjéről, hogy biztosítsák a vállalati kultúra folyamatos megújulását a személyzetfejlesztés, a döntéshozási folyamatok, a szervezeti struktúra és a munkamódszerek területén egyaránt. A program célja, hogy ne csak készen álljunk reagálni a jövőbeni gazdasági és technológiai változásokra, de formáljuk is azokat.
Forrás: autopro.hu
hírek innen, onnan
Napi gombóc bűntudat nélkül: Mikor edd meg a fagylaltot, hogy ne emelje az egekbe a vércukrodat?
Bár a nyári hőségben vagy egy fárasztó nap végén legtöbbször gondolkodás nélkül nyúlunk egy hűsítő fagylalt után, nem mindegy,...
A Vénusz mindent felforgat: szerelmi horoszkóp augusztus 12-én
Sorsfordító napfogyatkozás: Mit tartogat a szerelmi horoszkóp 2026. augusztus 12-re? Egy különleges napfogyatkozás és szuperújhold az...
Tragédia feketíti be a mai napot! Legendás színészt gyászol a világ
Nyugodjon békében!
Öngyilkos akart lenni, berúgott, bedrogozott, majd felgyújtotta magát benzinnel egy esztergomi nő, de a tűz miatt nem ő, hanem a 16 éves lánya halt meg
Vádat emeltek egy nő ellen a 2024-es esztergomi lakástűz miatt, amelyben meghalt a 16 éves lánya. A Manchester by the Sea tűzjelenete azt...
Hack Péter: Alkotmányos válság jöhet, ha az Alkotmánybíróság eltörli Sulyok leváltását
Az Alkotmánybíróság csütörtökön tárgyalja a Fidesz beadványát Sulyok Tamás volt államfő elmozdításáról. A döntés két nappal...
Putyin konvoját spontán összegyűlt gyerekek ünnepelték – akiket már órák óta várakoztattak egy benzinkútnál, ahol nem is kapni benzint
A spontánnak beállított PR-akcióról készült felvételeket az orosz propaganda azonnal felkapta, hogy Putyin népszerűséget demonstrálja.
Ráthonyi-Palácsik Tímea visszanyerte az álomalakját a szülés után: bikiniben villantott kerek idomokat a dögös modell –fotó
Ráthonyi-Palácsik Tímea elárulta, hogy a terhessége alatt felszedett 24 kilót sikeresen leadta a szülése óta eltelt időszakban. Az...
Támadásban az ellenzék, sorsdöntő tárgyalás jön Sulyok-ügyről és az EU-pénzekről
A tét 16,4 milliárd euró befagyasztott uniós forrás.
Megvan Magyarország új államfője: az interneten is mindenki Baka Andrásra figyel
Az Országgyűlés kedden megválasztotta Baka Andrást, amivel ő lett Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. A Tisza köztársasági...
Lecsapott a rendőrség a magyar mentőknél: gyanús milliárdos szerződések után kutatnak
Kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, illetve adathordozókat...
Nagyot vágtak az augusztus 20-i ünnepség költségein – ennyibe kerül az idei programsorozat
Az idei augusztus 20-i állami ünnepségsorozat programjai több napon át, tíz budapesti helyszínen várják majd az érdeklődőket –...
Katasztrófa: 3 autó kapott lángra Budapesten
A semmiből csaptak elő a lángok.
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot
A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


