A Facebook gyűlöletbeszéd miatt kitiltotta Louis Farrakhant és több szélsőjobboldali publicistát
A Facebook vezetése gyűlöletbeszéd miatt véglegesen kitiltotta a közösségi portálról Louis Farrakhant, az Iszlám Nemzete nevű amerikai szervezet vezetőjét és több más, szélsőjobboldali publicistát - jelentette be a közösségi média csütörtökön San Franciscóban.
A tiltás a Facebook leányvállalatának, az Instagramnak a platformjára is érvényes.
Az elsősorban zsidóellenes megnyilvánulásairól hírhedt Louis Farrakhan mellett kitiltották a közösségi platformokról Alex Jones és Milo Yiannopoulos szélsőjobboldali publicistákat is, akik a Facebook megítélése szerint összeesküvés-elméleteik miatt váltak méltatlanná arra, hogy publikálhassanak. Alex Jones Infowars című portálját 2018 augusztusában már eltávolította a Facebook, de az Instagramról mostanáig nem.
Az óriásvállalat szóvivője közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: "Ideológiai tartalmuktól függetlenül mindig betiltottuk azokat a személyeket és szervezeteket, akik és amelyek erőszakot és gyűlöletet hirdetnek vagy támogatnak. Széles körben vizsgáljuk e szabály potenciális megszegőit, és ez vezetett mai döntésünkhöz az említettek oldalainak eltávolításáról."
Alex Jones internetes portálján "tisztogatásnak" minősítette a kitiltást.
A Facebook korábban ígéretet tett arra, hogy erőteljesebben lép fel a platformjain megjelenő gyűlöletbeszéd ellen. Ennek megfelelően az idén márciusban a fehérek felsőbbrendűségét hirdető személyeket és szervezeteket tiltott ki.
Különböző emberi jogi szervezetek már két év óta - lényegében a virginiai Charlottesville városban történt összecsapások óta - arra ösztökélik a Facebook és más internetes platformok működtetőit, hogy erőteljesebben lépjenek fel a gyűlöletbeszéd ellen. Érvelésük szerint a Szilícium-völgynek, vagyis a nagy techcégeknek is állást kell foglalniuk az erőszakos és a rasszista hátterű konfliktusokban.
Jones és Yiannopoulos mellett a Facebook csütörtökön más, Amerikában ismert olyan szélsőjobboldali személyeket is kitiltott, mint Paul Joseph Watson, Paul Nehlen vagy Laura Loomer.
hírek innen, onnan
Kukába dobták a kölyökkutyákat egy hevesi állatmenhelyen, az állatvédők segítségével sikerült bezárni a telepet
58 kutyát mentettek ki november elején, az állatvédők szerint a befogott állatokat gyakran nem regisztrálták.
„Nem térdepeltethet meg minket Brüsszel” – Lázár János az amerikai pénzügyi csomagról
Lázár János ugyanakkor cáfolta, hogy a „védőpajzs” valutacserét takarna a forint védelmében.
Britney Spears a lábai közével kacérkodik – erős visszatérés
Sokan hiányolták már az utóbbi időben kissé visszafogottabban posztolgató Britney Spears-től a fülledt tartalmakat. Most megkapták. Az...
Rakodógép szakította le a felsővezetéket egy fontos vasúti csomópontnál
Egy órán át semmilyen vonat nem tudott elhaladni a ceglédi állomáson.
Mutatjuk, hány kilót dobott le Sydney Sweeney
Elképesztő átalakuláson ment keresztül a hollywoodi színésznő.
Nem ételmérgezés, hanem vírus okozhatta a tömeges megbetegedéseket Veresegyházán
Az ételt készítő cég szerint más településről nem érkezett hasonló panasz.
Az FTC hat góllal kikapott Németországban
A Ferencváros hat góllal kikapott Sipos Adrián, Bartucz László és Palasics Kristóf csapata, a német MT Melsungen otthonában a férfi...
A Szombathely magabiztosan nyert Dániában
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 11 ponttal nyert a dán Bakken Bears csarnokában kedden a férfi kosárlabda Európa Kupa ötödik...
Az Újpest kikapott a sereghajtótól
A sereghajtó Dunaújváros pályaválasztóként, mégis idegenben 3-1-re legyőzte az UTE csapatát kedden a jégkorong Erste Ligában. (MTI)
Átok ül rajtad? – 5 biztos jel, hogy valaki megátkozott
Megátkoztak? Így szabadulj meg a rontástól egyszerűen.
V. Naszályi Márta is búcsút intett a Párbeszédnek
Barabás Richárd bejelentése volt az utolsó csepp.
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését
A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)
A Liverpool és a Manchester United is bejelentkezett a 140 milliós szupertehetségért
A Manchester United továbbra is szeretné megerősíteni Ruben Amorim csapatát, de elképzelhető, hogy meg kell dönteniük átigazolási rekordjukat, ha le akarják győzni a Liverpoolt Elliot Anderson megszerzéséért folyta
Újpest: megvan, ki pótolja a megbízott vezetőedzőt
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest szurkolói valószínűleg nem ezt a bejelentést várták, de az kiderült, hogy ki pótolja Bodor Boldizsár megbízott vezetőedzőt.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Nem véletlenül járt Messi a Nou Campban, egyre valószínűbb a tékozló fiú hazatérése
Küszöbön a történelem legszenzációsabb kölcsönszerződése?
Korábbi PL-bíró elemezte a Manchester City–Liverpool kétes döntéseit
A Manchester City 3–0 arányban, győzte le a Liverpoolt a Premier League 11. fordulójának utolsó mérkőzésén, ezzel tovább mélyítve Arne Slot problémáit. A mérkőzés alakulása másképp is történhetett volna, ha
Külföldön írják, NB I-et is megjárt edző érkezhet Újpestre
Szrdjan Blagojevics több mint egy hete távozott a szerb Partizan éléről, azonban a korábbi Debrecen-vezetőedző nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen Magyarországra.
Bulvár
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak
Sosem látott mértékű pluszjuttatások érkezhetnek a nyugdíjasoknak 2025 novembere és a 2026 áprilisi választások között – írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A korrekciók, emelések, a 13. és várható 14.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
Szűcs Judith így dobta ki 16 év után a vőlegényét a házából: „Drágám, ott van két bőrönd, van két órád, hogy elmenj.”
Az énekesnő egy interjúban elárulta, mi történt, hogyan hozta meg a döntést, és azt is elmondta, milyen 72 évesen újra szinglinek lenni.
Piros „Rendkívüli” feliratú riasztás az Origón: leközölték az orosz titkosszolgálat közleményét
Az Origo cikke az FSZB sajtóosztályának közleményére hivatkozva azt állítja, hogy az ukrán katonai hírszerzés (GUR) orosz pilótákat próbált beszervezni. A Reuters nem tudta független forrásból ellenőrizni az oro
Megerőszakolta volt feleségét, mégsem zárták el: a hatóságok az áldozat felelősségét firtatják a halála után
Már több mint 50 nőgyilkosság történt Romániában 2025-ben. A nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében több törvénytervezetet is benyújtottak.
Kaáli Géza: Szívesen megkérdezném Semjén Zsoltot, hogy egyeztettek-e az egyházzal az anonim petesejt-beültetésről
Az orvosprofesszor nem tartja véletlennek, hogy pont most megy szembe a kormány az egyház álláspontjával.
Elképesztő új adó Magyarországon, ennyi ezer forintot kell fizetni
Magyarországon új helyi teher szabálya kerül érvénybe: a lakók már most találgatják, pontosan miért és mennyit kell majd fizetniük.
blogmorzsák
Reklámok és marketing
Mikor számít tisztességtelennek egy reklám, és hol lehet bejelenteni?
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


