Ezt olvasta már?


A Magyar Pálos Rend idei legnagyobb rendezvényét tartották meg Pécsett szombaton

Pécsett gyűltek össze a pálos települések képviselői. A Pálos Települések VII. Találkozóját első ízben tartották a baranyai megyeszékhelyen.

 

A találkozón olyan települések képviselői vesznek részt, ahol történelmünk során jelen volt, vagy ma is jelen van az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a Pálos Rend. A közös múltnak a megismerése és ápolása, valamint a kapcsolatok mélyítése és közös célkitűzések megfogalmazása céljából a Pálos Rend és ezeknek a pálos településeknek a polgármesterei 2010-ben hagyományteremtő jelleggel indították útjára az immár sikeres sorozatra visszatekintő kezdeményezést.

Páva Zsolt polgármester szerint az idei találkozó több szempontból is kiemelt jelentőséggel bír.

– Első alkalommal ad otthont a Pálos Települések Találkozójának olyan város, amely nem csak megyeszékhely, hanem püspöki székhely is. Ezen kívül az a tény is emeli az idei alkalom jelentőségét, hogy Pécsett található a Pálos Rend Magyarországi Tartományának központja, természeti környezetében pedig a Rend történetének kezdetéig visszanyúló Jakab-hegyi pálos kolostornak a romjai, ahol Bertalan pécsi püspök idején, a XIII. század első felében már remeték éltek – vélekedik Pécs polgármestere.

 

Az ország 27 települése 100 fővel képviselteti magát a pécsi találkozó programján, melyet hagyományosan szentmise nyit meg és kulturális programok gazdagítanak. A program során a házigazda település polgármestere a találkozók vándorzászlójának átadásával adja tovább a rendezés megtisztelő feladatának stafétáját a következő évi találkozó megszervezését vállaló település, a somogy megyei Iharos polgármesterének.

 

A Magyar Pálos Rend és Pécs városának története immár 800 évre visszanyúlóan fonódik össze. Bertalan pécsi püspök 1225 körül telepítette a Jakab-hegyen közösségbe a Mecsekben élő remetéket, akik aztán a pálos szerzetesrendet a XIII. század közepén megszervező Esztergomi Boldog Özséb bíztatására csatlakoztak Remete Szent Pál Pilisben élő követőihez, a pálosokhoz.

 

A törökvész idején a pálos remetéknek el kellett menekülniük a Jakab hegyről, de a törökök kiűzése után azonnal, már 1686-ban visszatelepültek Pécsre. 1741 és 1756 közt építették fel a mai Lyceum templomot és a mellette álló kolostort, ahol jelenleg a Széchenyi Gimnázium működik. 1786-ban II. József császár feloszlatta a rendet, így a pálosoknak el kellett hagyniuk az éppen csak felépült templomukat és kolostorukat.

 

Közel 150 éven keresztül, 1934-ig kellet várni arra, hogy Magyarországra, és így Pécsre is visszatérhessen a Pálos Rend. Ekkor kezdték felépíteni a Mecsek oldalában az új templomot és kolostort. 1950-ben ismét betiltották a rendet, és ezt követően csak majdnem 40 évvel később, 1989-ben indulhatott el újra.

 

Ennek az újrakezdésnek, mint mindegyik alkalommal, az egyik természetes állomása ekkor is Pécs volt, az a város, amely megkülönböztetett helyet tölt be a Magyar Pálos Rend életében. Pécs városa és egyházmegyéje mindig, minden csapás után visszahívta és letelepítette a pálos szerzeteseket, a város vezetése és polgárai, a különböző hivatalok és szervezetek pedig a mai napig is megbecsüléssel, jó szándékkal fordulnak a rend felé.

 

Nem véletlen tehát, hogy a Magyar Pálos Rend azon kevés Magyarországon működő szerzetesrendek közé tartozik, melynek nem a fővárosban van a központja, hanem Pécsett.

bama







0
0

hírek innen, onnan

Súlyos problémákat talált a magyarországi gyógypedagógiai intézményekben az alapvető jogok biztosa

Sok helyen nagy gond a szakemberhiány, a szükséges fejlesztő foglalkozások megtartása, több épület teljes körű felújítására is...

Titokban megnősült Cristiano Ronaldo: itt az esküvői fotó

Szűk családi körben zajlott az esemény.

Magyar Péternek azzal is kezdenie kell valamit, hogy egyre nehezebb munkát találni

A magyar munkavállalók egyre kedvezőtlenebbnek látják az elhelyezkedést: februárhoz képest több mint kétszeresére, 18-ról 37...

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az...

Kis emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén

Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a blue chipek többnyire pluszban kezdik a napot.

Velencei-tó: ingatlanpiaci korrekció jöhet 2027-ben

A kínálati négyzetméterárak Velencén és Gárdonyban továbbra is magasak.

Csodálatos látvány Zadar partjainál: „Leugrottam a vízbe, és láttam egy árnyékot; amikor megfordultam, láttam, hogy hatalmas, és hálókba gabalyodott"

Egy horvát búvár, Robert Suvajac élete egyik legkülönlegesebb találkozásáról számolt be, miután Zadar közelében, a tengerben úszva...

Nem lesz gond az „élőzéssel”: húsz százalékkal nagyobb mobilhálózati kapacitással indult a Sziget – fotók

Augusztus 11-én hivatalosan is megnyitotta kapuit Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválja, a Sziget. Az előző években érzékelhető volt,...

Márki-Zay Péter is megszólalt Kaminski Fannyról

Az újabb feljelentés után a polgármester elszámoltatást követel a négymilliárdos Orbán-ügyben.

A színpadon szenvedett súlyos balesetet Hernádi Judit lánya

„Hallottam, ahogy szétpattan a talpamban a kötőszövet”

Ellopták az ikonikus Kolodko-szobrot, 200 ezret kaphat, aki segít megtalálni

Egyik nap még megvolt, másnap pedig nyomtalanul eltűnt.

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni

Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0