A Mercedes-Benz megkezdte Kecskeméten az új CLA Shooting Brake gyártását
A rugalmas és hatékony termelésnek köszönhetően rövid időn belül már a második új generációs kompakt modell gyártását kezdi meg Kecskeméten a Mercedes-Benz Cars.
Néhány hónappal az új generációs CLA Coupé után a testvérmodell, az új CLA Shooting Brake első sorozatgyártott példánya is legördült a gyártószalagról a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. A Mercedes-Benz Cars ezzel nemcsak a kompaktautó-generáció két legsportosabb modelljét viszi a megszokott csúcsminőségben az utakra, hanem a rugalmas, hatékony és fenntartható termelés terén is új mércét állít fel. Az új kompakt modellek bevezetésének sorozata, amely 2018 áprilisában Rastattban, az új A-osztály sorozatgyártásának elindításával kezdődött, a CLA Shooting Brake-kel most egy új mérföldkőhöz ért.
„A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban már ma is sok minden megtapasztalható, ami a holnap okos-gyártását jellemzi. Egymásba kapcsolódó, digitális és rugalmas folyamatokkal dolgozunk, így a CLA Shooting Brake sorozatgyártásának elindítása zökkenőmentesen illeszkedett a meglévő gyártási folyamatainkba. Mindez a motivált és jól képzett munkatársainknak köszönhető. Büszkék vagyunk erre a csapatra, hiszen az ő érdemük, hogy folytatódik a kecskeméti gyárban a CLA sikertörténete”
– mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
KECSKEMÉT A GLOBÁLIS GYÁRTÁSI HÁLÓZATBAN
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár a 2012-es indulásától kezdve folyamatosan növelte jelentőségét a Mercedes-Benz Cars globális gyártási hálózatában. E hálózat előnyét a digitálisan összekapcsolt folyamatok mellett főként a közvetlen tapasztalatcsere jelenti a rastatti testvérgyárral.
A kompaktautók gyártási hálózatát három kontinens hat gyára alkotja: Kecskeméten, Rastattban (Németország), Pekingben (Kína), Uusikaupunkiban (Finnország), Aguascalientesben (Mexikó) és Hambachban (Franciaország). Ezek a telephelyek jelenleg hét modellt gyártanak: a Mercedes Benz A- és B-osztályt, a CLA-t és a CLA Shooting Brake-et, a GLA-t, az A-osztály szedánt, valamint a hosszú tengelytávval gyártott A-osztály szedánt – kifejezetten a kínai piac számára.
A CLA Shooting Brake és a CLA Coupé modelleket kizárólag Kecskeméten gyártják a teljes világpiacra. 2018 óta az új Mercedes-Benz A-osztály is Kecskeméten készül.
FÓKUSZBAN A RUGALMASSÁG, HATÉKONYSÁG ÉS FENNTARTHATÓSÁG
Modern, folyamatosan fejlődő ipar 4.0-ás technológiák jellemzik a Mercedes-Benz Cars összes gyártási helyszínét, így a gyárak a legnagyobb rugalmassággal reagálhatnak a változó vevői igényekre. A piaci ingadozások, a vevői igények alakulása és a felszereltségi változatok sokasága mind amellett szólnak, hogy a gyártási folyamatokat a lehető legrugalmasabbra tervezzék, amihez számos újszerű, innovatív megoldás is hozzájárul.
Egy jövőbe mutató pilot-projekt keretében Kecskeméten próbálták ki például, hogy milyen előnyei lehetnek a drónoknak gyárterületen belüli szállító eszközként. Egy körülbelül öt hónapos időszakon keresztül a levegőben, drónok segítségével mozgatták a raktár és a karbantartóüzemek között a karbantartáshoz szükséges cserealkatrészeket a gyártócsarnokok felett. Ez a kiegészítő szállítási mód növeli a gyártási rugalmasságot és csökkenti a csarnokokon belüli forgalmat. A teszt-projektet ezután más telephelyeken is elindítják, a folyamatok optimalizálása érdekében.
A KECSKEMÉTI MERCEDES-BENZ GYÁRBAN MÁR MA IS ALKALMAZOTT TECHNOLÓGIÁK ÉS FOLYAMATOK SORA SZEMLÉLTETI A MERCEDES-BENZ CARS GYÁRTÁSI HÁLÓZATÁNAK FOLYAMATOS FEJLESZTÉSEIT:
Flex-cellás gyártás: Az újonnan létesített karosszériaüzemben úgynevezett flex-cellákban készülnek az új modellek motorház- és csomagtartófedelei. Ezen moduláris, cserélhető munkaállomásoknak köszönhetően a lehető legrövidebb időn belül végrehajtható a gyártott modellek közötti váltás.
Új szállítási módok a karosszériaüzemben: A kecskeméti Mercedes-Benz gyár az alkatrészek szállításánál az új technológiák alkalmazására épít. Egyebek mellett vezető nélküli szállítójárművek mozgatják az új kompaktautó-generáció kerékjárati karosszériaelemeit – vagy akár egész nyers karosszériákat is – a karosszériaüzemen belül az egyes gyártóberendezések között. Ez a nagyobb hatékonyság mellett egyben a munkabiztonságot is növeli.
Targoncamentes összeszerelő üzem és vezető nélküli szállítórendszer: A telephely célja a targoncamentes összeszerelő üzem megvalósítása, ami mindenekelőtt a munkabiztonságot szolgálja. A targoncák helyett speciális görgős állványokat használnak, amelyek segítségével az anyagokat az alkalmazott göngyölegtől függetlenül, logisztikai vonatok vagy vezető nélküli szállítójárművek segítségével továbbítják a gyártócsarnokba. A gyárban alkalmazott, vezető nélküli szállítórendszerek pontosan az egyedi járműre szabott komponenseket és alkatrészeket szállítják a szerelőszalaghoz, ahol köztes tárolás nélkül szerelik be azokat. A telephelyen jelenleg már a szerelőterületek 99 százaléka targoncamentes.
Papírmentes gyár: A projekt révén láthatóvá válik, hogy az ipar 4.0 digitális megoldásai hogyan növelik a gyártás hatékonyságát, miközben az erőforrásokat is kímélik. A digitális megoldások fokozatosan átveszik a papír alapú dokumentáció helyét, például a járművek gyártószalagon használt papír kísérődokumentumait és a belső folyamatok biztosítására szolgáló bizonylatokat is képesek kiváltani.
Széndioxid-semleges termelés: 2022-ig a Mercedes-Benz Cars európai gyárainak energiaellátását széndioxid-semlegessé teszik. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár már a jövő évben átáll a széndioxid-semleges áram felhasználására. Az energiahatékonyság növelése céljából a gyár területének komplett kültéri megvilágítását LED-lámpák biztosítják, 2021-ig pedig az épületek belső világítását is LED-re cserélik.
Az új CLA Shooting Brake: sportos és praktikus
Már a világpremierjén, a 2019-es Genfi Autószalonon is minden tekintetet magára vonzott a „dizájndarab”, de markáns frontjával és sportos hátsójával a CLA Shooting Brake második generációja nem csak látványra meggyőző. A modell még nagyobb rakteret kínál a bevásárláshoz, vagy éppen a sporteszközök szállításához. Ugyanúgy, mint a CLA Coupé, a kombi modell is elsősorban a fiatalabb vásárlói réteget szólítja meg.
Az új modellben a Mercedes-Benz User Experience (MBUX) multimédia rendszer legújabb verziója kapott helyet. A belső tér asszisztens funkció révén az MBUX már kézmozdulatokkal is irányítható, ezáltal intelligensebb, mint valaha. Számos kényelmi és MBUX-funkció kezelése még könnyebb és ösztönösebb lett.
Az új CLA Shooting Brake még kényelmesebb az ENERGIZING komfortvezérlésnek köszönhetően, amely összekapcsolja a gépjármű különböző kényelmi funkcióit. A klímaberendezés és az ülések (fűtés, szellőztetés, masszírozás) egyes funkciói különböző megvilágítási és zenei hatásokkal együtt célzottan hoznak létre egy igazán különleges, személyre szabott hangulatot az ügyfél igényei szerint.
A CLA Shooting Brake megkapta a legújabb biztonsági segédrendszereket, és az S-osztályból érkező funkcióknak köszönhetően az aktív biztonság tekintetében kimagaslik a szegmensből.
Az új CLA Shooting Brake 2019 szeptemberében kerül kereskedelmi forgalomba.
A piaci bevezetésük óta a CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modellekből már több mint 750.000 darabot értékesítettek. 2018-ban a legnagyobb piacok Kína, az USA és Németország voltak. A Mercedes-Benz már a CLA első generációjával is sikeresen szólított meg új vásárlói rétegeket: az USA-ban a CLA-vásárlók általában tíz évvel fiatalabbak az átlagos Mercedes-Benz-vevőknél. Európában a modell vásárlóinak csaknem kétharmada valamelyik versenytárs autóját vezette korábban.
www.mercedes-benz.hu
Forrás: muszaki-magazin.hu
hírek innen, onnan
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


