Ezt olvasta már?


A csavarzáras borok ugyanolyan jók, mint a parafadugóval lezártak

A borospalackok alternatív lezárása egyre gyakoribb, az újdonságok közül a csavarzárral találkozhatnak a legtöbbször a minőségi borok vásárlói. - Pécsi Napilap -

 

 

A világ borpiacán és Magyarországon is egyre több csavarzáras borral találkozni. A mennyiségi növekedés mellett az is megfigyelhető, hogy folyamatosan emelkedik azoknak a pincészeteknek a száma, amelyek nem csupán az egyszerűbb, "könnyű ivású" boraikat zárják ezzel a módszerrel, hanem a középkategóriás, vagy akár a prémium szegmensbe tartozó tételeiket is csavarzárral forgalmazzák - mondta Tóth Adrienn nemzetközi borakadémikus az Inforádióban.

 

 

Leginkább Ausztrália és Új-Zéland borászatainál látható, hogy a legmagasabb minőségi kategóriák esetében is bátran alkalmazzák a csavarzárat, de más újvilági termelők is szívesen váltottak zárási módot.

 

A rendelkezésre álló ismeretek alapján elmondható, hogy a csavarzárral ellátott palackokban a minőségi borok ugyanolyan szépen képesek érlelődni, mint a parafadugóval lezárt üvegekben - véli Tóth Adrienn.

 

A szakértő kiemelte, hogy nem a zárási mód a legfontosabb, hanem az: milyen minőségű bor kerül az üvegbe és maga a palackozás mennyire történt szakszerűen és kellően tisztán.

 

Magyarországon néhány éve még nem volt elfogadott, hogy egy komoly bor "csavaros" palackba kerüljön, ám ezen a téren itthon is változik a hozzáállás. Mivel a hazai borok közül szinte kizárt, hogy olyan 5, vagy akár 10 évnél öregebb komoly tétellel találkozzunk, amelyik csavarzáras, ezért egy ideig még a külföldi tapasztalatokra kell hagyatkozni.

 

A szakértő személyes tapasztalatai iránt is érdeklődtünk: mit érzékelt azon borok esetében, amelyek hosszabb ideig érlelődtek csavarzáras palackban? Mint mondta, olyan borokat kóstolt, amelyek 3-4 évet értek csavarzár alatt, de ezeknél a tételeknél nem érződött, hogy az alternatív zárás negatívan befolyásolta volna az érést.

napi.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Legalább az albérlők jól járnak: tovább csökkennek az árak, egyre olcsóbban bérelhetnek lakást

Októberben tovább csökkentek az albérletárak Magyarországon, igaz mindössze 1%-kal.

Megszólalt Varga Mihály a pénzügyi védőpajzsról

Jelenleg nincs ilyenre szükségünk, de nem látunk előre, nem tudjuk, hogy milyen változások várhatók – mondta a jegybankelnök.

A Labubunak vége: új trendek a táskakiegészítők világában

A táskadíszek évtizedek óta díszítik a táskáinkat, de a Labubu korszakának vége. Az új trendek a funkcionalitást helyezik előtérbe,...

Drámai fordulat a Megasztár-botrányban: váratlan telefon miatt felaldhatja a versenyt Ádám Attila

Szombaton folytatódik a Megasztár negyedik élő show-ja, azonban nem biztos, hogy Ádám Attila is részt vesz a versenyben - derül ki a TV2...

Eddie Murphy sztorizásából él meg a róla készült dokumentumfilm

Mától látható a Netflixen az Eddie című dokumentumfilm, amely Eddie Murphy életét és karrierjét mutatja be. Eddie Murphy a 80-as, 90-es...

„Kiszel Tünde csak álmodozhat ilyen naptárról” – Kiara Lord nem fogta vissza magát, miután megjelentette saját kiadványát

Aki kedvet érez hozzá, egész évre megszerezheti Kiara Lordot. A felnőttfilmes színésznő saját elmondása szerint kellően túlfűtött, de...

Duzzadt a lábfejed? Komoly betegségek jele is lehet

Az orvosszakértők arra figyelmeztetnek, hogy a tartósan duzzadt lábfej nem csupán kellemetlen tünet, hanem komoly betegségek előjele is...

„Ha meg kell halni, akkor meg kell halni!” – soha nem szabadulhat a gyermekei anyját lemészároló tamási rém

A férfi a saját gyermekei előtt végzett a párjával a szabadulása után. Ezt mondta az elkövetőnek az áldozat barátnője.

Mágneses viharok – Ezt közelebbről érezhetjük, mint gondolnánk

A mágneses vihar hatásait mi is érezhetjük.

Jobtain-kutatás: „bizalmi válságban” van a magyar munkaerőpiac

A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely...

0

Sport

„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd…" – Tóth Balázs felidézte sérülését

A magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusának, Tóth Balázsnak a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne. (MTI)

Jereván borította a papírformát, változik a válogatott programja a vb-selejtező előtt

Különlegességekből nincs hiány az örmény fővárosban és busszal kényelmesen bejárható környékén sem.

A Fradi meglepte a magyarokat az Európa-ligában, nagy különbség lett a végére

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.

Elég a halogatásból. Keményen üzent Szoboszlainak a válogatott korábbi kapitánya

Nagy Antal amondó, miért álmodnánk arról, hogy kijutunk, ha nem tudjuk legyőzni Örményországot bárhol.

Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat

A magyar válogatott játékosának a Veszprémhez történő átigazolása ismét napirenden van.

Eldőlt a Real Madrid brazil csodagyerekének sorsa

Endrick a szezon végéig, vételi opció nélkül az Olympique Lyon játékosa lesz kölcsönben, miután a szezon elején nem kapta meg a kívánt játéklehetőséget a Real Madridban.

Napra pontosan tíz éve megállt az élet Magyarországon

2015. november 12-én halt meg Fülöp Márton, a 24-szeres válogatott labdarúgó.

Öt égető kérdés a magyar válogatott örmények elleni vb-selejtezős meccse előtt

Csütörtök este Örményország vendégeként lép pályára a magyar futballválogatott a világbajnoki selejtező utolsó előtti fordulójában. Összeszedtük, hogy melyek a jereváni meccsel kapcsolatban a legérdekesebb k

Magabiztos magyar győzelem az Eb-házigazda ellen

A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 5-2-re nyert kedden felkészülési mérkőzésen a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen. Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese kétszer

A Kúrián elmeszelték Jakabos Zsuzsannát és társait: bukták a többmilliós jutalmat

Tízmilliós jutalmak helyett még a világjátékokon sikeres sportolóknak kell fizetniük.

Ismét betörtek a Chelsea szélsőjéhez, késsel védte a családját

Mint ismert, szombaton a Chelsea 3–0-s győzelmet aratott otthon a nyeretlenül sereghajtó Wolverhampton Wanderers felett az angol Premier League 11. fordulójában. Az angol szélső, Raheem Sterling otthonról készült megn

0
0

Bulvár

Ledobta az atomot Orbán Viktor: olyan döntést hozott, amely egész Brüsszelt felforgathatja

Rónai Egonnál vendégeskedett Orbán Viktor, Nagy Márton fontos bejelentést tett, a magyar kormány megkezdte az uniós a hatáskörök szisztematikus átvilágítását – a nap legfontosabb hírei egy helyen.

Tudományosan bizonyított: így lehet megszüntetni az idősek jellegzetes szagát

Ha neked is van idős hozzátartozód, rokonod, bizonyára felfigyeltél már rá, hogy az illetőt körülöleli egy enyhén savanykás illat. De vajon minek köszönhető, és hogyan szüntethető meg ez a szag?

Török Gábor: Rónai Egon munkája nélkül ez nem lehetett volna Orbán egyik legtanulságosabb interjúja

Szerinte a beszélgetés a miniszterelnök gondolkodásáról és jelenlegi helyzetéről nagyon sokat elárult.

„Ostoba, aki ezt engedte” – Tarjányi szerint Orbán rajza aranybánya a hírszerzésnek

Súlyos hibát követett el a kormányzati kommunikáció, amikor közzétette, vagy hagyta közzétenni a miniszterelnök interjú közben készített rajzait - véli a biztonságpolitikai szakértő. Tarjányi Péter szerint egy

Őrületbe kergette Palik Lászlót ez a játékos, Vágó István a stúdióból is elmenekült volna

A legutóbbi játékos eljutott a 10 millió forintos kérdésig a Legyen Ön is milliomosban, de olyan sokat hezitált, hogy az egész adásidőt lefoglalta.

„Két éve nem nézett rám egyetlen nő sem” – Férfiak, kinek jött be a „ne kergesd a szerelmet és akkor jön magától” dolog?

Sokan hiszik, hogy a szerelem akkor talál ránk, amikor nem görcsölünk rá. Vajon tényleg így van? Férfiak mesélnek saját tapasztalataikról.

700 ezres fizetést adnak ezért a sokak által lenézett munkáért: csak érettségi kell hozzá

Van egy munkakör, ami nagyon stresszes és megterhelő, de versenyképes fizetés és korai nyugdíjazás jár érte.

Már Orbán Viktor is látja, hogy nem sikerült, a Fidesz elismerte, hogy nem jött össze a tervezett gazdasági növekedés

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette: a költségvetési hiány idén és jövőre is 5 százalékos lesz, ami szintén megegyezik az előző évek deficitjével, de egyben azt is jelenti, hogy nem sikerült teljes

Diófád van? Ne bosszankodj a sok levél miatt, hiszen kincset érnek.

Ősszel minden diófa-tulajdonos ismeri azt a bosszantó érzést, amikor térdig jár a lehullott levelekben. De nem csak gondot okoznak a diófa levelei, hanem titkos erő rejlik bennük!

blogmorzsák

A Négyek Bandája: amely milliók életét tette tönkre

Éppen 48 éve indult nagyarányú tisztogatási hullán a Négyek Bandájának híve ellen Kínában. Mi is volt ez a szervezet, és miért ítélték két tagjukat is halálra?

Jim Carrey vezette fel a Soundgarden beiktatását

A színész beszédében természetesen hozta a formáját.

A BBC-botrány

Mindenesetre mi maradjunk a deáki sajtótörvénynél, hátha eljut Londonba is az ötlet tőlünk. „Hazudni pedig nem szabad”.

0