Ezt olvasta már?


A forradalomra emlékeztek Kecskeméten

Kecskeméten március 14-én tartották az ünnepi megemlékezést. “Van egy hely és egy közösség, egy minden korban érvényes erkölcsi mérce, ami irányt mutat és erőt ad – ez a haza és a nemzet” – mondta beszédében Ugrik Csaba dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka.

A ’48-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepségen először Rácz Szabó Zoltán zászlós mondott verset, majd a Református Általános Iskola diákjai adtak műsort. Az ünnepségen az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Katonazenekar zenélt.

Ugrik Csaba dandártábornok, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka beszédében kiemelte: különleges alkalom a mostani, hiszen Kecskemét idén ünnepli fennállásának 650. évfordulóját, a Magyar Honvédség 170, míg a Magyar Légierő 100 éve alakult meg.

– 1848. március 15-ére emlékezni mindig, minden helyzetben különös és felemelő kötelesség. A nemzet életében az olyan történelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amely által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat – mondta Ugrik Csaba, hangsúlyozva: 1848-ban a nemzeti függetlenség és a polgári haladás volt a tét, a forradalom lángja elégette a feudalizmus rendszerét és megnyitotta a polgári fejlődés útját Magyarországon.

– Mit kíván a magyar nemzet? – tették fel a kérdést Jókaiék és maguk adták meg a tizenkét pontos időtálló választ. A pontok sorolása előtt azonban ott áll a mondat: legyen béke, szabadság és egyetértés. Kívánhatunk-e mást, ennél többet a nemzet ünnepén? Ha nemzetünk e jeles napján elhisszük, hogy az emlékezet örömében nem vagyunk egyedül, és rajtunk kívül még sokakban élnek hasonló szelíd és büszke érzelmek, akkor elmondhatjuk, hogy létezik hazaszeretet, létezik összetartozás, van helye az ünnepnek mind e hazában, mind az itt és a határon túl élő magyarok szívében. Történelmünk fényei és árnyai számtalanszor megmutatták már, hogy miért és hogyan kell adóznunk a szülőföldnek, hogy mivel tartozunk mi a hazának, amely otthont nyújt számunkra, és amit az igazi otthonná csak mi tehetünk. Amit tehetünk és tennünk kell, az a méltó emlékezés és a közös múlt, a hagyományaink tisztelete – mondta Ugrik Csaba.

– A mai rohanó világban nehéz észrevenni, magunkévá tenni a tiszta értéket, az örök érvényű tanítást, nehéz a céljainknak, terveinknek és vágyainknak valódi értelmet adni. Azonban van egy hely és egy közösség, egy minden korban érvényes erkölcsi mérce, ami irányt mutat és erőt ad – ez a haza és a nemzet. A hazaszeretetből és a közösség erejéből táplálkozva emlékezzünk tehát alázattal, tiszta szívvel március 15-ére – hangsúlyozta a dandártábornok.

Az ünnepséget koszorúzás zárta, az önkormányzat, a megyei önkormányzat, a kormányhivatal, a fegyveres erők, az egyházak, a közintézmények és a pártok képviselői is elhelyezték koszorúikat a Kossuth-szobornál.

Az ellenzéki pártok képviselői még múlt héten tiltakozásukat fejezték ki amiatt, hogy az ünnepséget a szokásokkal ellentétben nem 15-én, hanem 14-én tartják, ezért most csak a Fidesz és a KDNP koszorúzott. Az ellenzéki pártok holnap tartanak megemlékezést Kecskeméten.

 

Forrás: baon.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Manfred Weber nem zárja ki a szélsőjobbal való EP-s együttműködést

Ami voltaképp már zajlik, több szavazásnál együtt voksolt a Néppárt a radikálisokkal.

Drámai körülmények között bukott el a darts-vb megalázott meglepetésembere

Elképesztő fordítást mutatott be az ellenfele, aki a sírból hozta vissza a meccset.

100 ezer dollár értékben vett terepjárókat a csapattársainak karácsonyra az egyik legismertebb amerikai focista

A Pittsburgh Steelers irányítója a támadófalának hálálta meg az egész éves védelmet. A nagylelkű gesztusról egy helyi...

Kocsis Máté Magyar Péternek üzent: „Az, amit a Szily-interjúban tettél, minden határt átlép”

Miskolci prolik, büdös debilek, vidéki bunkók – csak három jelzős szerkezet a sok közül, amellyel Magyar Péter egykori feleségének,...

Jason Momoa porig kritizált vérfarkasos filmje hirtelen berobbant a streamingen

A 2014-es Farkasok című vérfarkasos akció-horror annak idején szinte teljesen eltűnt a süllyesztőben, ám most, több mint egy évtizeddel...

Vége a karácsonynak, és rögtön mélypontra kerültél? Szakértők szerint ezt tegyük a depresszió elkerülése érdekében

A hirtelen érzelemingadozás összefügghet azzal is, mennyire volt intenzív az ünnepi időszak. A szakértők szerint van bőséggel...

Könyörögtek neki, de hiába: rálőtt feleségére és lányára a drogos családapa

A fiatal lány végignézte, ahogy megölik az anyját.

Morgan Freeman 10 legjobb filmje a közönség szerint

Aki a világ legjobbnak választott filmjében szerepel, annak bőven van még további 9 remekmű a tarsolyában.

Késsel és vegyi anyaggal támadt gumigyári dolgozókra egy férfi

Legalább tizenöt ember megsérült egy támadásban pénteken egy japán gumigyárban, a Tokiótól nyugatra fekvő Misima városában. A...

„Hányinger” – Így reagált Varga Judit Magyar Péter karácsonyi beszélgetése Szily Nórával

Szokatlan párbeszéd alakult ki Szily Nóra, Varga Judit, valamint Magyar Péter között. A közösségi oldalaikon kezdtek el üzengetni...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

0
0

Bulvár

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

0