A futball az érzelmek tengere
A futball az érzelmek tengerét jeleníti meg, kiváltképpen egy labdarúgó-világbajnokságon - nincs ez másként az oroszországi tornán sem és James Rodríguez esetében sem, aki vádlisérülése miatt kénytelen volt lelátóról végignézni a kolumbiai válogatott drámai, nyolcaddöntős búcsúját az angolok ellen.
Mivel a harmadik csoportmeccsen elszenvedett sérülése miatt nem nevezték a találkozóra, a Bayern München sztárja az 1-1-es döntetlent követően 11-es párbajba torkollott mérkőzést a lelátó első sorából nézte, közvetlenül az újságírók előtt.
Az előző vb gólkirálya az ugyancsak sérült társa, Miguel Borja, illetve két stábtag, köztük a játékosként 52-szeres válogatott argentin Esteban Cambiasso társaságában követte az eseményeket. A 26 éves támadó középpályás látható feszültséggel foglalta el székét és izgatottan figyelte az eseményeket, s annak ellenére nyugodt maradt - talán csak egyszer ugrott fel a székéből -, hogy többnyire az angolok irányították a játékot.
A második félidőben viszont ahogy paprikássá vált a mérkőzés és az angolok előnybe kerültek, úgy lett egyre feszültebb és frusztráltabb James Rodríguez is. Amikor John Stones felrúgta Radamel Falcaót önmagából kifordulva válogatott trágárságokat üvöltött, Cambiassónak úgy kellett visszafognia, nehogy átessen az üvegkorláton. Innentől úgy viselkedett, mintha csak a pályán lett volna, a bíró minden egyes ítéleténél "reklamált". Aztán ahogy látta, hogy csapata jószerivel csak erőlködik, úgy a 70. perc tájékán apátiába zuhant, sokszor hosszú percekre a "telefonjába merült". Egyedül Juan Cuadrado kihagyott óriási helyzete tudta "visszahozni" a meccsbe, ez volt az egyetlen momentum, amikor elégedetlennek tűnt valamely társa rossz megoldásával, pedig volt belőlük bőven. Hosszú percekig tarkóján összekulcsolt kézzel "hitetlenkedett", láthatólag fájt neki, hogy tehetetlen a lelátóról.
A 90+3. percben Mateus Uribe hatalmas bombájánál, melyet Jordan Pickford bravúrral szögletre mentett, egyenesen szurkolóba csapott át, a kapu mögötti kolumbiaiakat tüzelte egy utolsó nagy buzdításra. És a sarokrúgást követően jött a számára mámorító egyenlítő gól: Rodríguez, Borja és a szintén egyre hevesebb Cambiasso egymás nyakába ugrott, s úgy kellett tartani őket, nehogy a pályára boruljanak. A hosszabbítást megelőző szünetben lemehettek, de Rodríguez többnyire a cserepadon ücsörgött magányosan.
Amikor visszatért a lelátóra, hiába próbálta rengeteg kolumbiai megközelíteni, ő tudomást se vett róluk, saját világában élt, nem akarta, hogy ebből kizökkentsék, vagy megzavarják. Elképesztő feszültség ült ki az arcára. A ráadás első félidejét szinte végig talpon töltötte a kolumbiai rohamok hatására, majd a másodikra mintha érzelmileg elfáradt, kimerült volna, így ismét a telefonjában kereste a segítséget. A 11-esek előtt ismét odamehetett társaihoz, s ekkor meg is tette. Feltöltődve tért vissza, ahogy az időközben extázisba kerülő Cambiasso is, aki az első rúgás előtt kétszer is keresztet vetett.
A kolumbiai különítmény ülve nézte a 11-eseket, s minden dél-amerikai találatnál felugrott. Aztán Rodríguez észrevett valamit a harmadik angol rúgónál, Jordan Hendersonnál, azonnal izgatottan bökdöste Cambiassót, s mondta neki, hogy kihagyja, majd Borjának is. Henderson lövését pedig kivédte David Ospina. Hogy mit látott meg, valószínűleg örökre a hármas titka marad. Az érzelmi hullámvasút viszont nem ért véget, a következő két kolumbiai játékos hibázott, így James Rodríguez arcába temetett kézzel hagyta el a lelátót és sétált az öltözőbe. Neki ez rosszabb lehetett, mint azoknak, akik kihagyták a 11-esüket...
De nemcsak neki lesz örökké fájó emlék ez a meccs, hanem annak a több tízezer kolumbiai drukkernek is, akik az egyik legjobb hangulatot teremtették folyamatos éneklésükkel, majd többségük sírva hagyta el a Szpartak Stadiont. A futball viszont nemcsak összetört szíveket és álmokat hagy maga mögött, hanem összeköti és boldoggá teszi az embereket, ahogy azt az orosz kisfiút, aki könnybe lábadt szemekkel kapott ajándékba egy kolumbiai mezt, csak mert a sárga-kék-piros trikolor volt az orcájára festve...
hírek innen, onnan
Hátulról halálra gázoltak egy biciklist Siófokon
Utána az autó is felborult.
Csütörtökön tárgyalja az Alkotmánybíróság Sulyok elmozdítását
Megvizsgálják az alaptörvény-módosítások elleni fideszes beadványokat.
Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az...
Kiszámolták, mennyi lehetett a túlárazás: mesésen tejeltek a NER-közeli építőipari behemótok
A Válasz Online összesítése alapján az öt legjelentősebb "NER-közeli" építőipari vállalkozó – Mészáros Lőrinc, Szíjj László,...
Amerikai kérésre Ukrajna felfüggesztette a dróntámadásokat a Fekete-tengeren – Így hat mindez az olajpiacra
Ukrajna az Egyesült Államok kérésére felfüggesztette a dróntámadásokat azok ellen az olajszállító tartályhajók ellen, amelyek az...
Úgy tűnik, mégsincs üzlet: az eladási mizéria után szép csendben leállt az egyik magyarországi futárcég
Nem verte nagy dobra a Sameday Magyarország, de honlapjuk szerint a futárcég július 23-án megszüntette magyarországi működését.
Kamu halálos beteggel és kórházi színjátékkal próbálta hihetőbbé tenni a meséjét az ingatlanmaffia
A gyanú szerint az elkövetők előre megszervezett szereposztásban dolgoztak.
Pokoli éjszaka volt az orosz-ukrán háborúban
Kölcsönösen csapásokat mértek egymásra sok áldozattal.
Hányadik gyerek vagy a családban? Lehet, hogy neked szól a mai világnap
Augusztus 12. a középső gyermekek világnapja.
Alkotmányos válság jöhet Baka András megválasztása miatt? Megszólalt az alkotmányjogász
Váczi Péter alkotmányjogász szerint az új köztársasági elnök tényleges jogi eszközei korlátozottak, ám ha nyíltan kiáll a jogállami...
Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak
Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból...
Az állam kezébe kerül a Nobel-díjas Krausz Ferenc 45 milliárd forint közpénzből finanszírozott kutatóközpontja
A támogatás idei keretének 80 százalékát még a választás előtt kiutalták a cégnek.
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot
A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


