A határőrizetet is segíthetik a Magyar Honvédség új repülői
Kiképzésre, felderítésre, a határőrizeti munkát segítő megfigyelésre, szükség esetén árvízi helyzet felmérésére is bevethetők lesznek a Magyar Honvédség új, rövidesen hadrendbe álló ZLIN típusú repülőgépei. - Pécsi Napilap -
Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar helyettes főnöke az MTI-nek adott interjújában elmondta: első körben négy kiképző, felderítő repülőt vásárolt a honvédség, amelyek megérkezésével kivonják a hadrendből a JAK-52-es repülőgépeket.
Az altábornagy elmondta: a Simicskó István honvédelmi miniszter által Zrínyi 2026 néven meghirdetett honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik első kézzel fogható eredményeként március végéig megérkezik a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázisra a honvédség négy új repülőgépe. A 2016-os nyílt közbeszerzési eljáráson a legkedvezőbb ajánlatot a cseh ZLIN Aircraft nyújtotta be. A nettó 363 millió forintos beszerzés a gépeken felül tartalmazza a pótalkatrészeket, tartozékokat, az állomány át- és kiképzését is. A hajózó és a műszaki állomány Csehországban már megkapta a szükséges átképzést, sikeres vizsgát tett. Januárban Szolnokra megérkezett az a kiképzőrepülő is, amely az állomány felkészülését segíti.
A Magyar Honvédség eddig JAK-52-es típusú kiképzőgépeket használt. Ezek az '50-es, '60-as évek technológiai színvonalát képviselik, elavultak, nagyjavításuk meglehetősen költséges lenne. Mindenképpen váltani kellett, és költséghatékonyabb megoldás volt új gépek beszerzése - mondta az altábornagy. A két ZLIN Z-242L típusú kiképző és a két ZLIN Z-143LSi típusú felderítő és futár repülőgép már korszerű, digitális műszerekkel felszerelt - fűzte hozzá.
Az új gépek honvédségi lajstromba kerülnek, elsősorban katonai feladatokat látnak majd el. A kétszemélyes típust elsősorban kiképzési - ideértve a műrepülőképzést és a kötelékrepülési gyakorlatokat is - célokra használják majd. A négyüléses gépeket is alkalmazzák majd kiképzési célra, emellett futár- és felderítő feladatokra is bevethetők lesznek. Utóbbi kapcsán Orosz Zoltán elmondta, hogy a négyüléses gépeken különböző felderítő eszközök is telepíthetők. E gépek műszerezettsége olyan, hogy nemzetközi légi forgalomban is részt tudnak venni, hatótávolságuk 800 kilométer.
A Magyar Honvédségnek még nyolc JAK-52-es típusú repülőgépe van, hadrendből való kivonásuk már megkezdődött. Ezeket a honvédség értékesíteni kívánja, s - a törvénynek megfelelően - az ebből befolyó összeg a honvédségi költségvetésé lesz, azon belül is eszközbeszerzésre, -fejlesztésre kell majd fordítani.
Orosz Zoltán kiemelte, a Zrínyi 2026 elnevezésű, tíz évre szóló tervben is szerepel a Magyar Honvédség szállítórepülőgép-, illetve helikopterképességének modernizációja, hasonlóan a katonák egyéni felszereléséhez, amelybe a ruházattól a fegyverzetig minden beletartozik. Megjegyezte: a honvédelmi költségvetésre évről évre többet fordít a kormány.
A Magyar Honvédségben a repülő- és helikopterpilóta-utánpótlásról is gondoskodni kell. A honvédségi pilótákat eddig a kanadai NFTC-program keretében képezték ki, az erről szóló szerződések viszont rövidesen lejárnak - mondta az altábornagy. A képzés költségeit is figyelembe véve úgy döntöttek, hogy a jövő évtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretein belül biztosítják az állami - katonai és rendőr - repülőgép-pilóták képzését.
Emellett a helikopterpilóták utánpótlására a honvédség már most februárban tanfolyamrendszerű képzést indított. A honvédség soraiból jelentkező hallgatók számára az elméleti felkészítést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának repülés-elméleti alapképzése jelenti, majd a szolnoki helikopterbázison folytatják a gyakorlati felkészülést először a Zlin-242 L típusú, könnyű oktató gyakorló repülőgépen, amelyet a Mi-8/17 típusátképzés követ - fejtette ki az altábornagy.
hírek innen, onnan
Tükör a léleknek: ez a 4 legőszintébb csillagjegy, és még akkor sem hazudik, ha fáj neked az igazság
Az asztrológus szerint ennek a négy csillagjegynek a szókimondás az egyetlen járható út a mindennapokban. Bár az igazságérzetük és...
70 kilós tengeri teknős támad a fürdőzőkre Horvátországban, már öt embert megharapott
Szokatlan veszély miatt aggódnak a fürdőzők a horvátországi Kaštelai-öbölben, Split közelében. Egy becslések szerint körülbelül 70...
Meghalt a kínai gazdasági csoda egyik építőmestere
97 éves korában elhunyt Csu Zsung-csi, Kína korábbi miniszterelnöke, aki 1998 és 2003 között töltötte be a tisztséget és jelentős...
Hajmeresztő jelenetek Budapesten: a szirénázó mentő elé is bevágott egy autós
Centiken múlt a tragédia.
Elmenekült Magyarországról a körözött lengyel politikus a kormányváltás után, most megtalálhatták
Marcin Romanowski egy orosz bábállamban tartózkodhat.
Megzuhant az érdeklődés a lakáspiacon, de az árak csak nem akarnak csökkenni
A hazai lakáspiacon a forgalom éves viszonylatban stagnált 2026 júliusában, amit a nyári szezonnak megfelelő visszafogott kereslet kísért....
Rejtély az Ozora Fesztiválon: több mint két hete keresik a 21 éves Bencét
Több mint két hete nem tudni, hol van Szolnoki Bence, aki az Ozora Fesztivál második napján tűnt el.
Rövidesen nyilvánossá válnak a magyar kórházi fertőzések adatai
Napokon belül elindul az a lakossági felület, amely intézményi bontásban mutatja be a hazai kórházi fertőzések alakulását.
Hatalmasat villantott a Balatonparton Török Lívia, minden tekintet rá szegeződött
Török Lívia nem sokat bízott a képzeletre.
Minden megváltozott: Forsthoffer Ágnes komoly bejelentést tett, ez történt Baka Andrással
Ami a parlamentben történt...
Itt az RTL nagy bejelentése. Ma indul
Már nagyon sokan várták.
Titkos hadművelet Trump körül: így próbálták megvédeni az iráni támadástól
Donald Trump szerint Irán hosszú ideje komoly veszélyt jelent rá, és az amerikai elnök környezetében ezt nem pusztán üres...
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt
Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


