Ezt olvasta már?


A járvány miatt 11 milliárd forinttal kevesebb adót kell befizetni szerdán

A kijárási korlátozásokkal, illetve a boltzárral érintett katásoknak nem kell befizetniük a múlthavi adót, ami szerdáig lett volna esedékes, emellett több mint 30 ezer cég mentesül az ugyancsak 12-én esedékes munkáltatói adó alól.

E két kedvezménnyel a kormány 11 milliárd forintot hagy az érintett vállalkozásoknál - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy márciusban az adókönnyítések 175 ezer ember munkáját védték meg, és 155 ezer katást mentesítettek az adófizetési kötelezettség alól.

A kedvezmények áprilisban is változatlanul megillették a kijárási korlátozásokkal érintett vállalkozásokat, ezért az áprilisra vonatkozó, szerdán esedékes kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) fizetés alól nagyjából ugyanannyian mentesülhetnek, így például a fodrászoknak, a kozmetikusoknak, a cipészeknek, a kárpitosoknak, a virágkötőknek, a járművezető-oktatóknak és az órásoknak most nem kell adót fizetniük. Az adómentesség mintegy hét milliárd forintot hagy az érintetteknél - részletezte Tállai András.

A munkáltatói adómentesség áprilisban nemcsak a vendéglátásban, turizmusban és a szabadidős ágazatban tevékenykedőknek járt, hanem azoknak az ágazatoknak is, ahol az üzleteknek április 6-ig zárva kellett tartaniuk - emlékeztetett az államtitkár.

Tállai András elmondta, hogy a Pénzügyminisztérium számítása szerint több mint 30 ezer vállalkozásnak nem kell ma befizetnie a 2021 áprilisára vonatkozó munkáltatói adót, azaz a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, illetve a személyi jellegű kifizetések után a kivát. Az adómentesség azon túl, hogy a kijárási korlátozásokkal leginkább érintett cégek minden egyes álláshelyének megvédéséhez segítséget nyújtott, több mint négymilliárd forintot hagyott a vállalkozásoknál - összegezte az államtitkár.

Tállai András felidézte azt is, hogy a kedvezmények igénybevétele a lehető legegyszerűbb módon történik: csak be kell jelölni a havi adó- és járulékbevallásukban az erre a célra kialakított mezőket. Az áprilisi időszakra vonatkozó bevallásokat május 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak. A kata mentesség igénybevétele még ennél is könnyebb, az áprilisra vonatkozó szerdán esedékes adót egyszerűen csak nem kell befizetni - jegyezte meg az államtitkár.

A kormány legújabb könnyítésére is kitért Tállai András, mely szerint májusban is jár a munkáltatói adómentesség és a bértámogatás a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban. A boltok és egyes szolgáltatások április 7-ei újranyitását követően a kedvezményeket májusban már csak a koronavírus járványnak leginkább kitett vállalkozások érvényesíthetik - húzta alá az államtitkár.

Kiemelt szerep hárul ezekre az ágazatokra a gazdaság újraindítása során, ezért versenyképességi szempontból is fontos és szükséges a támogatás - tette hozzá.

 







0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0