A kecskeméti SOS Gyermekfalu megszűnik, de a közösség marad
Nagy változások elé néz a kecskeméti SOS Gyermekfalu. Azt szeretnék, ha 2030-ra már minden nevelőszülő saját ingatlanában biztosítana otthont a rászoruló gyermekeknek.
A költözést egyelőre nem tervező családok természetesen még jó pár évig maradhatnak mostani falubeli házaikban, de hosszú távon az épületeket értékesíteni kívánják.
Szakmai megújulásának új állomását jelentette be nemrég az SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványa. Mint közölték, a nevelőszülői családok az elkövetkező években fokozatosan integrált lakókörnyezetbe kerülnek, mert ez jobban támogatja a gyerekek társadalmi beilleszkedését és későbbi boldogulását. Ilyen, különböző kialakítású integrált falvak működnek például Ausztriában, Finnországban, Észtországban, Bulgáriában, Koszovóban, Üzbegisztánban, Brazíliában és Dél-Afrikában is.
Az SOS-es családok tehát nem egymás közvetlen szomszédságában lesznek, hanem szétszórtan a városban és környékén (ajánlások alapján lehetőleg 60 kilométeres sugarú körzeten belül, hogy rendszeres és színvonalas szakmai támogatást tudjanak kapni). Az átalakulás természetesen érintik a kecskeméti falut is, ahol jelenleg 11 család/nevelőszülő él 61 gyermekkel (a falu területén kívül, saját ingatlanban további 36 nevelőszülő gondoskodik összesen 92 gyermekről).
– Azt szeretnénk, ha 2030-ra már minden nevelőszülőnk saját ingatlanban biztosítana otthont a rászoruló gyermekeknek – nyilatkozta hírportálunknak Kiss Gergely, az SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítvány ügyvezető igazgatója. Hangsúlyozta ugyanakkor, az átmenet egy hosszú, többéves folyamat keretében valósul meg, amelyre régóta készülnek, és utána is fennmarad az SOS Gyermekfalu közössége.
Fontos változás, hogy a jövőben csökkenteni fogják a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek számát. Egy családban átlagosan 3–4 gyermek fog nevelkedni (az eddig 5–6 helyett), hogy még több figyelem jusson rájuk. Ez egyben azt is jelenti, hogy növelik a nevelőszülők számát, folyamatosan várják a jelentkezésüket – pénteken Kecskeméten nyílt napot is tartanak a jelentkezőknek.
A faluban lakó nevelőszülőktől ez évtől várják a házak rezsiköltségének kifizetését (mivel alapítványi tulajdonú ingatlanokról van szó, ez a rezsinek csak a nettó összegét jelenti). 2020-tól pedig bevezetik a lakhatási hozzájárulást, ez a piaci ingatlanbérleti díjaknál nagyságrendekkel alacsonyabb lesz, és nem fogja csorbítani a nevelés minőségét – mondta el Kiss Gergely.
A gyermekfalu irodaépületeit a közeljövőben értékesítik. Ez azt jelenti, hogy a családok mellől elköltözik az „intézmény” jellegű iroda a város egy másik részére
– A nevelőcsaládjainknak otthont biztosító házak eladását nem tervezzük a következő években. Azok továbbra is gyermekeink otthonai maradnak. Ha egy nevelőcsalád mégis a költözés mellett dönt, akkor a házakat más, nem nevelőszülői családoknak szeretnénk bérbe adni, ezzel is erősítve a lakókörnyezet integrációját – folytatta Kiss Gergely.
Mint mondta, arra bátorítják a nevelőszülőket, hogy a változó feltételek ellenére maradjanak velük és folytassák hivatásukat. Ha saját ingatlanba költöznek, akkor is folytatni kívánják velük a közös munkát, segítenek például házuk, lakásuk előkészítésében. Akinek pedig nincs a nevelőszülői munkához megfelelő otthona, de a faluban lévő ház fenntartását nagy mérete miatt nem tudja vállalni, szeretnének más ingatlan-megoldást találni.
Egyéni és csoportos beszélgetések sora következik
Kiss Gergely elmondta: mivel a gyermekvédelemben dolgoznak, nagyon jól tudják, hogy milyen traumát jelent egy gyereknek az elsődleges gondozó személy elvesztése. Az átalakulási folyamat tervezésének ez a legfontosabb része, pont erre figyelnek leginkább. A gyerekek akkor érzik magukat biztonságban, ha a nevelőszülők is el tudják fogadni a változás szükségességét. Ezt van, aki könnyebben veszi, van, akinek hosszabb idő kell hozzá. Terveznek sok csoportos és egyéni beszélgetést a nevelőszülőkkel annak érdekében, hogy értsék a változás előnyeit és mindenki számára vállalható és kedvező alternatívát kínáljanak. Ezek most zajlanak, ebben az évben ez az egyik legfontosabb feladatuk. A nevelőszülők, a szakemberek, pszichológusok pedig beszélgetnek a gyerekekkel, hogy segítsék őket ebben a folyamatban.
– Törekszünk arra, hogy ne szakítsunk el fontos kapcsolatokat. Ugyanakkor lesznek helyzetek, amikor egy-egy gyerek esetében gondozási helyváltásra lesz szükség. Ezt a lehető legkörültekintőbben, tervezetten fogjuk végezni – jelentette ki Kiss Gergely.
Forrás: baon.hu
hírek innen, onnan
Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba
Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...
Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat
Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.
Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet
Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


