A legmagasabb szintre emelték a brit terrorkészültséget
A legmagasabb, kritikus fokozatra emelték péntek este Nagy-Britanniában a terrorkészültség szintjét. A döntést Theresa May miniszterelnök jelentette be.
Közölte: az elhárító szolgálatok megítélése szerint nem lehet kizárni, hogy a londoni metróban péntek reggel elkövetett terrorcselekményt rövid időn belül újabb követheti.
Az intézkedés előzményeként a kelet-nyugati irányban közlekedő District Line metróvonal délnyugati elágazásának Parsons Green nevű állomásánál, egy metrószerelvényen pokolgépszerű szerkezet lépett működésbe a reggeli csúcsforgalom idején. Bár nem robbant fel, csak nagy erővel lángra kapott, a támadásban így is 29 ember megsérült, közülük 22-en kórházi ellátásra szorultak.
Egyikük állapota sem súlyos, a sérültek közül péntek estig nyolcat hazaengedtek.
Az elkövetőt a rendőrség továbbra is keresi.
A BBC-nek péntek este nyilatkozó szakértők szerint a készültségi szint emeléséről elsősorban azért születhetett döntés, mert a biztonsági hatóságok nem tudják, hogy van-e további robbanószerkezet az egyelőre ismeretlen tettes birtokában.
Nagy-Britanniában eddig a második legmagasabb terrorkészültségi fokozat volt érvényben, amely a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy nagy valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.
Az ötfokozatú brit készültségi rendszer most életbe léptetett, legmagasabb, kritikus riasztási fokozatát akkor lehet elrendelni, ha az elhárító szolgálatok megítélése szerint küszöbönálló merénylet veszélye fenyeget.
A nagy-britanniai terrorfenyegetettség szintjéről a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) dönt, amely a kormánytól függetlenül működik. A kormány számára a terrorellenes törvény alapján kötelező a JTAC döntéseinek elfogadása.
A JTAC legutóbb a májusban elkövetett, 22 emberéletet kioltó manchesteri öngyilkos merénylet után léptette életbe a legmagasabb készültségi szintet, amely akkor öt napig volt érvényben.
A kritikus riasztási fokozat elrendelése lehetővé teszi, hogy a brit hadsereg segítséget nyújtson a rendőrségi munkához.
Theresa May a készültségi szint emeléséről szóló péntek esti bejelentésében elmondta: az intézkedés nyomán a rendőrség már kérte is a védelmi minisztertől a fegyveres erők segítségét. A brit kormányfő szerint egyes kiemelten védett helyszíneken a legmagasabb készültségi fokozat érvényének idejére a hadsereg egységei átveszik az őrzési-védelmi feladatokat a rendőrségtől.
May hozzátette: a londoni tömegközlekedési hálózaton és az utcákon az eddiginél nagyobb létszámban járőröznek majd fegyveres rendőri egységek.
Mark Rowley, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának parancsnoka nem sokkal a miniszterelnök bejelentése után, péntek esti sajtótájékoztatóján elmondta: annyi katonai segítséget kért a kormánytól, amennyi lehetővé teszi ezer fegyveres rendőr átirányítását az eddig általuk ellátott biztonsági őrizeti feladatokról "a megnyugtató jellegű" járőrözési feladatokra.
Rowley azt mondta: a nyomozóhatóságok "kiváló előrelépést" értek el a metróban elkövetett pénteki támadás hátterének felderítésében, a rendőrség többtucatnyi tanút hallgatott ki, és a lakosság 77 fotót és videofelvételt küldött be a rendőrségnek a merényletről.
Azzal kapcsolatban, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára a londoni metróban elkövetett támadást, a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője úgy fogalmazott: mára "igencsak rutinszerűvé" vált, hogy az Iszlám Állam jelentkezik elkövetőként hasonló bűncselekmények után, függetlenül attól, hogy volt-e tényleges kapcsolata az elkövetővel.
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


