Ezt olvasta már?

MOL Magyar Kupa - Már a 16 közé jutás a tét

A negyedik fordulójához érkezik a labdarúgó MOL Magyar Kupa, a tét már a nyolcaddöntőbe jutás, az élvonalbeli csapatok többsége szerdán lép pályára.


A magyar fiatalok közel fele szívesen költözne az országon belül

A felnőtt lakosság 30 százaléka szívesen költözne Magyarországon belül új helyre jobb munkalehetőség reményében, vagy magánéleti okok miatt, a 18-39 év közöttiek körében pedig ez az arány eléri a 47 százalékot - közölte a Flatco Real Estate Kft. pénteken az MTI-vel.


hirdetés

A társaság idén májusban a 18-65 év közötti lakosságból 1100 ember bevonásával reprezentatív felmérést készített, amelyből kiderült, hogy a költözni vágyók negyede, a fiataloknak ezen belül harmada a lakásbérlést a sürgős költözés legjobb megoldásának tartja.

Az egy éven belüli belföldi költözésre vágyók 40 százaléka bérlés helyett viszont inkább vásárolna magának lakást, akár hitelből is. Álláspontjukat azzal indokolták, hogy a bérleti díjból akár lakáshitelt is lehetne törleszteni.

A Flatco szerint Magyarország lakosságának 86 százaléka családi tulajdonú vagy saját ingatlanban lakik, amivel az ország Európában az 5. helyen áll. Az országban körülbelül 400 000 otthon bérelhető, ebből 280 000 magántulajdonostól vagy vállalattól, a többi önkormányzati tulajdonban van. Az állomány körülbelül 40 százaléka Budapesten található, ahogy a kereslet is itt a legerősebb.

A közleményben kiemelték, a bérlakáspiacot is erősen befolyásolta a koronavírus-járvány hatása: az elmúlt egy évben a turizmus visszaesése miatt számos korábban Airbnb-ből élő lakástulajdonos kezdett hosszú távra bérlőt keresni, ami túlkínálathoz vezetett bérelhető lakásokból, miközben a kereslet jelentősen visszaesett. Ez pedig Budapesten a bérleti díjak 8-15 százalékos csökkenését hozta magával egy éven belül, városrésztől függően.

A Flatco Real Estate Kft. 2012-ben alakult azzal a céllal, hogy bérelhető minőségi lakásokat kínáljon és üzemeltessen Budapesten. A magyar piacon működő többi vállalkozással ellentétben a Flatco nem ingatlanközvetítőként kínálja mások lakásait, hanem saját tulajdonú és egységes színvonalú ingatlanportfólióval rendelkezik.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

Hatalmas lakásfejlesztés indult el Szekszárdon

Hatalmas lakásfejlesztési projekt indult el Szekszárdon, melynek keretei közt összesen hat épületben, fejenként 19 lakással új lakópark...

Zárt kapus büntetést kaptak az albánok, nem utazhatnak a lengyel drukkerek

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyarokkal azonos világbajnoki...

Ellehetetlenülhet az orvosi kamara működése, ha nem szavaznak bizalmat Kincses Gyulának novemberben

Ebben az esetben a komplett elnökség távozna ugyanis Lénárd Rita alelnök szerint.

Ezt a zöldséget érdemes termeszteni

A modern technológiára nyitott termelők számára ütőképes mezgazdasági termény a paradicsom lehet. Nagyrészt kiszámítható...

Sok céget támadtak a Windows legújabb hibájával

​Az októberi hibajavító kedden több nulladik napi biztonsági hibát is javított a Microsoft. Ezek közül az egyikről további részletek...

Orbán nem egyszerűen csak virágzó vidéki Magyarországot akar

Nem lehetséges a magyar vidék fejlődése a közép-európai egység gondolatának megvalósítása nélkül – jelentette ki Orbán Viktor...

Megdöbbentő, de mégis odavaló dolgot talált a chipses zacskóban

A pórul járt vásárlótól azóta elnézést is kért az üzletlánc.

Meghalt Ro Te Vu

Dél-Korea korábbi elnöke 88 éves volt.

Megépült az új autópálya a szlovák határig

Átadták az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti között megépült szakaszát kedden.

Perez pontot rabolhatott volna Hamiltontól, de a Red Bull nem akarta beáldozni őt

Túlságosan brutális lett volna Sergio Perezzel szemben, ha a dobogós eredménytől megfosztva a bokszba hívja őt a Red Bull azért, hogy...

Sport

Teljesen rossz irányba ugrott a kapus a tizenegyesnél, de azért nem ezt érdemelte

A Houston Dynamo kapusa, Marko Maric borzalmasan peches, rossz nézni.

Haaland súlyosan megsérült

A BVB szupersztárjára sérülés miatt több hónapos kihagyás vár.

Igazi nagyágyú lehet a Manchester United következő edzője

Elképzelhető, hogy a Liverpool elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban, Ole Gunnar Solskjaert hamarosan menesztheti a Manchester United.

Szabics Imrét kirúghatják, német edzővel tárgyal a MOL Fehérvár

Az edzőnek 2024 nyaráig szóló szerződése van, így az elbocsátása jelentős anyagi terheket róna a klubra.

Eduarda Amorim nagy bejelentést tett a pályafutásával kapcsolatban

Már a járvány előtt gondolkozott rajta a korábbi győri kézis, most már békével a szívében hozta meg a döntést.

Botrány Újpesten: 15 éves fiút ütött meg a biztonsági őr

Budapest – Pattanásig feszült a viszony Újpesten az NB I-ben sereghajtó lila-fehér futballklub és szurkolótábora között, arra azonban, ami a pénteki, a Fehérvár elleni bajnokin történt, képtelenség magyarázatot

Börtönt kaphat Hamilton a vegán kutyája miatt

Austin – Nagy bajban van Lewis Hamilton a pályán és azon kívül egyaránt. A vasárnapi Forma–1-es Egyesült Államok Nagydíján alulmaradt Max Verstappennel szemben, a Red Bull Racing holland pilótája győzött és öt

Magyarország-Georgia: a végén jött a dráma

Nem volt elég a hatalmas fölény.

A Real Madrid magyar sztárja nem lesz ott a válogatottban a vb-selejtezőkön

A 32 éves kosárlabdázó a csapata meglepő vereségről elmondta, ilyeneket nem engedhetnek meg maguknak.

18 másodperc alatt kiütötte ellenfelét a korábbi ötszörös erősember-világbajnok

A 44 éves Mariusz Pudzianowski gyors KO-val zárta le a hétvégi MMA-meccsét.

Babos Tímea elárulta, miért kellett feladnia a hamburgi döntőt

Hamburg – Nagyon jól szerepelt a múlt heti hamburgi ITF tornán Babos Tímea.

Skorpió-rúgással lőtt Puskás-díjas gólt a holland csapat focistája - videó

Nem csak gyönyörű, hanem védhetetlen is volt a 21 éves játékos gólja.

0

Bulvár

Két oltás után is átment rajtam a Covid – Elmesélem, milyen volt

Bár az oltások sosem ígérték, hogy elkerül minket a fertőzés, azért mégis kicsit sokkoló volt átesni a betegségen úgy, hogy elvileg még javában védett vagyok.

A Kincstár küldi a felszólítóleveleket, nem érdemes elszalasztani a határidőt.

Október 22-én megkezdődött a területalapú egységes kérelmeket érintő egyes hibákat tartalmazó adategyeztető végzések kiküldése az ügyfeleknek. 10 nap van a válaszadásra!

Tűzgömbnek hitték a látványos égi jelenséget, kiderült, hogy egész más volt: videó is készült róla

A csillagászok szerint nem természetes jelenségről van szó, emberi tevékenység állhat a háttérben.

Jakabos Zsuzsanna falatnyi bikiniben pózol a szexi barátnőivel - fotók

A bombaformában lévő magyar úszó Dohában pihen, a képei felforrósítják az őszi napokat.

Várkonyi Andrea óriási örömhírről számolt be: “Álmomban sem gondoltam”

Nagy bejelentést tett az egykori műsorvezető a hamarosan megjelenő könyvével kapcsolatban.

A gyógynövény, ami jó torokfájásra és csökkenti a vércukrot is

Az ókortól fogva fontos gyógynövénynek számított, míg a XIX. század második felében elkezdtük háttérbe szorítani. Napjainkban legtöbbet a keleti konyhaművészet szerelmesei találkoznak vele, mivel a görögszéna

Harmadik világháborúra figyelmeztette Lengyelország az EU-t

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök óva intette az Európai Uniót attól, hogy az általa „harmadik világháborúnak” nevezett háborút szítson azzal, hogy megakadályozza az ország hozzáférését az uniós alap

Szlávik János: valamit tenni kell!

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa

Újabb részletek a novemberi nagy nyugdíjról

Már nem sokat kell várniuk a nyugdíjasoknak, mivel november 11-én a megemelt havi összegen felül nyugdíjprémium és egyösszegű nyugdíjemelés is várható.

blogmorzsák

A tészta világnapja – Európa legjobb tésztaételei

Az ünnepléshez most 9 szuper fogást ajánlunk Európa különböző szegleteiből. Éljen a tészta!

A troli-opció, avagy az utolsó remény

„Várjunk csak, azt mondták, hogy nincs rá pénz! Most akkor mi igaz?“

F1: Schumacher volt a kulcs Verstappen győzelmében?

Kis híján szívrohamot kapott Mick Schumacher miatt a Red Bull csapatfőnöke.

Betegségek a mozivásznon: leukémia

Következő ajánlónk a leukémia fajtáit dolgozza fel. A bemutatott film az "Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni".

Pár gondololat az autóipar átalakulásának tükrében

Az autóipar bizonyos kérdésekben ugyanolyan klasszikusan fog működni, minden híresztelés ellenére, mint eddig. A hajtás váltás nem jelent paradigma váltást minden téren.

Kávéfesztivál a Banggoodon!

Konyhátokba illő ár/érték bajnok masinák.

Szenvedő listavezetők

Ahogyan az várható volt nemzetközi kupacsapatainkon igencsak kiütköztek a fáradtság jelei a vasárnapi mérkőzéseiken.

Ritkán látott fotók a múltból

Roosevelt elnök temetési mene­te a Fehér Ház felé, csatornába esett ló mentése, és még sok más fotó.

Elindult a Kormány Kisgömböchatósága

Október elseje óta működik, keveset látni belőle, a választások után viták kereszttüzébe kerülhet.

„Februárban csalt meg, de csak májusban mondta el“

„Mindig is értett hozzá, hogy embereket viszonylag rövid idő alatt kikészítsen, hát nem irigy­lem az utánam következőt.”

Az egyenlősítés miatt hátráltattják a tehetségeket

New Yorkban az egyik iskolai tehetségprogram lett az újabb áldozat.

Magyarul is sztárparádé a Dűne-film

A lassú, elszállós sivatagi sci-fi magyar változata is komoly sztár­felhozatal. Nézzük, kik lettek a szinkronhangok!

0