Ezt olvasta már?


A magyar írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák

Hétfőn országszerte a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódnak az idei érettségik. A diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról.

Középszinten az I. feladatlap egy szövegértési (60 perc) és egy szövegalkotási (30 perc) feladatot tartalmaz. A dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelőtanár összegyűjti, ezután osztják ki a II. feladatlapot, amelyen egy műértelmező szöveget kell alkotni 150 perc alatt.

Az emelt szintű írásbeli szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A diákok egyetlen feladatlapot kapnak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.

Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgatermenként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

Az idén 1158 helyszínen várhatóan mintegy 111 100 diák ad számot a tudásáról.

Az Oktatási Hivatal korábbi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az érettségi vizsgákat május 3. és június 28. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában 3149 vizsgabizottság működik közre.

Az írásbeliket május 3. és 24., az emelt szintű szóbeliket június 5. és 13., a középszintű szóbeliket pedig június 17. és 28. között tartják.

Az érettségizők közül mintegy 71 400 végzős középiskolás ebben az időszakban tesz vizsgát hagyományos értelemben. Rajtuk kívül - élve az érettségi vizsgarendszer lehetőségeivel - mintegy 39 700-an tesznek majd le legalább egy tárgyból valamilyen típusú vizsgát. A jelentkezők összesen várhatóan csaknem 395 ezer vizsgát tesznek le: mintegy 43 300-at emelt szinten, 351 700-at pedig középszinten.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Márki-Zay Péter szerint Varga Judit Orbán Viktor miatt nem adhat interjút Szily Nórának

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a volt miniszter a kínos kegyelmi ügy miatt kényszerül hallgatásra. A vita Varga Judit...

Csak néhány nap és nem védik tovább a magyarok a horvát légteret

Új harci repülőgépekkel fogják ellenőrizni a saját légterüket.

Sorra történtek a balesetek szombat este – Több útszakaszt is lezártak országszerte

Szombat este több helyszínen is közlekedési balesetek nehezítették a forgalmat, több útszakaszt teljesen vagy részlegesen lezártak a...

Birmingham bandája Londonban is feltartóztathatatlan volt

Tovább íródik a szenzációs sorozat.

Kínai rendőrök helyett, kínai autók érkeznek hazánkba

Karácsony előtt két megyei rendőrkapitányság is kapott két-két kínai gyártású rendőrautót.

„Mit csináljunk, hova menjünk?” - mindene odalett a tűzben az ongai családnak, egy csecsemővel menekültek az égő épületből

Hajnali kettőkor csaptak fel a lángok, a tulajdonos riasztotta a fiáékat, akik a hét hónapos babával rohantak ki a házból. A gázpalackok...

Ritka rendellenességben szenved a 13 éves lány: idő kérdése, mire végleg megvakul

Ezeket szeretné átélni, mielőtt végleg elveszti a látását.

Még napok vannak hátra Szilveszterig, mégis megvan az első petárdabaleset: egy 15 éves fiatal kezét roncsolta össze az illegális pirotechnikai eszköz

A szilveszteri ünnepi időszak még el sem kezdődött, már a karácsonyi ünnepek időszaka is elegendő volt az idei első petárdabalesethez....

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

0
0

Bulvár

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

0