Ezt olvasta már?


A magyar kultúra napja - Tartalmas programok Bács-Kiskun megyében

Kiállításokkal, zenés irodalmi estekkel, Himnusz- és mesemondó versennyel, koncerttel és filmvetítéssel ünneplik Bács-Kiskun megyében a magyar kultúra napját.

Kiskunfélegyházán 2000 lépés címmel Kossuth Tivadar vajdasági festőművész kiállításával veszi kezdetét a magyar kultúra napi programsorozat csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ugyanott január 22-én a középiskolás korosztálynak szavalóversenyt rendeznek a Himnuszból, majd kora délután a Móra Ferenc Művelődési Központban tartott ünnepi műsorra, Domokos László Székely nyelvlecke című előadására várják az érdeklődőket.

A kiskunhalasi Közösségek Házában zajló programsorozat pénteken Blank Zita festményeiből rendezett Átjárók című kiállításával kezdődik. Karády Katalin életének sarkalatos pontjait járja be a magyar kultúra napját megelőzően, január 21-én délután a szabadkai Szab-way Színházi Szervezet Ki tudja, látsz-e még című előadása.

Bácsalmáson a magyar kultúra napja alkalmából a megyei mesemondó verseny területi fordulójára várják az általános iskolásokat a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár és Közművelődési Intézetbe január 21-én délelőtt.

Kecskeméten a Ráday Múzeum a magyar kultúra napján ingyenesen látogatható, így a helyi festőművész, Muraközy János életét bemutató új, állandó A kulcsra zárt szoba titkai című tárlat is.

A magyar kultúra napján Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója Kecskeméti alkotóház - 110 éve a művészet szolgálatában című előadását követően együttműködési megállapodást köt a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár és a MANK. A programsorozat részeként megnyílik a szinte minden művészeti ágat képviselő Folyamat Társaság kiállítása, a legkisebbeknek pedig a Kecskeméti Textilművészet Alkotóműhely tagjainak közreműködésével alkotó délutánnal készülnek. A gyermekeket és fiatalokat január 22. és 26. között kvízjátékokkal is várja a könyvtár.

Arany János balladái másképp címmel rendhagyó irodalom órával készülnek a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban január 28-án, majd Messzeringó gyermekkorom világa címmel felolvasóversenyt rendeznek általános és középiskolás diákok részére.

Baján Magyarok a Kárpát-medencében címmel Benkő Péter színművész és Kurkó József előadóművész tart verses, dalos pódiumestet a magyar kultúra napján a Bácskai Kultúrpalotában.

Kiskőrösön Aknay János Útközben című kiállításával ünnepelnek január 22-én a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban. A festőművész a tárlat megnyitójának keretében adja át a múzeumnak képadományát.

Kiskunmjasán ingyenes filmvetítést tartanak január 22-én. Délelőtt a legkisebbeket Vízipók-csodapók és Pom Pom meséivel, a Magyar népmesékkel, valamint Mazsola és Tádé történeteivel várják. A diákoknak délután az Indul a bakterház című magyar vígjátékot vetítik le, majd a nap zárásaként Nemes Jeles László Napszállta című filmjét tűzik műsorra.

Tiszakécskén január 22-én 10 órakor Malek Andrea és az EszeMent MeseBand zenés előadására várják az Arany János Művelődési Központba a település valamennyi alsó tagozatos diákját. Kalocsán a Tomori Pál Városi Könyvtárban január 22-én képzőművészeti kiállítás nyílik a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub tagjainak munkáiból, majd Magyar ember evés közben nem beszél - szemelvények a magyarok zivataros századaiból címmel zenés irodalmi műsor veszi kezdetét.

Kunszentmiklóson a Varga Domokos Általános Művelődési Központban zajló magyar kultúra napi rendezvényen Fehér Nóra, a Kormorán énekesének és Deák Fruzsina színész műsoros estjére várják az érdeklődőket.

Jánoshalmán a kiskunhalasi fúvósok, a Halas Concert Band műsorával emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról az Imre Zoltán Művelődési Központ és Könyvtárban, majd másnap, január 23-án városi mesemondó versenyt rendeznek.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A feng shui szerint ez a szín hozza a legtöbb balszerencsét otthonodba

A feng shui, az ősi kínai térharmonizálás tanítása szerint minden szín sajátos energiát hordoz, amely hatással van az ott élők...

„Karácsonyi ajándék” az Etnától, lenyűgöző képek

Lávaszökőkút az olaszországi vulkán tetején, pazar képeket közölt a Tűzhányó Blog.

Mai napig ez az egyik legjobb katasztrófafilm

A 90-es években Hollywood sorra gyártotta azokat a katasztrófafilm‑klasszikusokat, amik azt vizsgálták, hogyan reagálna az emberiség egy...

Varga Judit durván reagált Magyar Péter Szily Nórának adott interjújára – nem maradt válasz nélkül

Volt felesége sem hagyta szó nélkül azt, hogy Magyar Péterrel interjút készített Szily Nóra. Miután a Tisza Párt elnöke nekiment a...

Ilyen volt az élet nőként a 19. század tengerjáró hajóin

Ella Sheldon naplójából tudjuk: milyen lehetett tengerjáró hajón nőként dolgozni a 19. században.

Ilyen a Covid óta most történt először: riadót fújt a WHO, újabb világjárványtól tartanak

A WHO december 21-ig összesen 19 MERS-CoV fertőzést regisztrált, amelyek közül négy halálos kimenetelű volt.

Ünnepi hangulat költözött a debreceni állatkertbe – Így karácsonyoztak az állatok – galéria

Nemcsak a fenyők alatt, hanem az állatkert lakóinál is életre kelt ma a karácsonyi varázslat. December 27-én különleges, ünnepi...

Ne keresse ma az Ötöslottó-sorsolást! Brutális, 7 milliárdos rekorddal jön helyette a Szilveszteri Szuperlottó

Még az Ötöslottó valaha volt legnagyobb magyarországi főnyereménye is eltörpül amellett az összeg mellett, amivel mindenkit vár a...

Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen

A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.

Peller Mariann őszinte vallomása: 42 évesen nem akarok többé szégyenkezni a testem miatt

A műsorvezető tudatos életmódváltásba kezdett, amelynek része a futás és a súlyzós edzés. Az átalakulás nemcsak a testét, hanem az...

Papp Sándor Zsigmond: Barátok a fa alatt

Jó lenne most felhívni azt, aki első mondatokat árul. Már nem emlékszem, hogy minderről egy novellában olvastam-e, vagy az egyik nagyon...

0

Sport

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

Luxushelyszínen kérte meg párja kezét Csoboth Kevin

Dubajban tette fel a nagy kérdést.

A műsor, amiért a rádió sportosai is ölni tudtak volna

A Körkapcsolás a sportrádiózás non plus ultrája volt, ebbe bekerülni pedig maga a dicsőség.

0
0

Bulvár

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Ha ezt a jelet látod a mobilodon, azonnal kapcsold ki: azt jelentheti, hogy titokban megfigyelnek téged

A telefon kijelzőjén feltűnő apró jel sokak számára jelentéktelennek tűnik, pedig fontos figyelmeztetést hordozhat. Ha nem tudod, mit jelent, könnyen figyelmen kívül hagyhatsz egy komoly adatvédelmi kockázatot is.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

0