A magyar válogatott győzött és tovább őrzi veretlenségét
Kedd este barátságos mérkőzésen lépett pályára Marco Rossi együttese. A magyar válogatott Koszovó ellen 2-0-ra győzött és továbbra is őrzi immár 14 meccses veretlenségét.
A kedd koraesti kezdés nem a legideálisabb egy futball mérkőzésre szurkolói szempontból. Munkanap, ráadásul a hét második napján. Ennek ellenére a Törökország elleni mérkőzéshez hasonlóan közel telt ház, vagyis majdnem 60 ezer néző énekelte a Himnuszt a kezdés előtt. Az utcán ugyan lehetett Koszovó és albán zászlós fiatalokat látni, de a vendégszektor üres maradt, bent pedig nem tűntek már fel ezek.
Közel hatvanezren szurkoltak Koszovó ellen a magyar válogatottnak a Puskás Arénában
A második félidőben két gólt lőtt a magyar válogatott
A találkozó elején nagy lendülettel kezdett a magyar válogatott. Helyzetek is adódtak a mieink előtt, azonban nem sikerült ezekből betalálni. A félidő második részére visszaesett a lendület, a vendégek is bátrabban kezdtek játszani.
A hangulatra nem lehetett panasz, a Carpathian Brigade vezetésével ismét remek atmoszférát teremtettek a fanatikusok.
Ezt a második félidőben hálálta meg a válogatott. Szoboszlai az 58. percben talált be, igaz, a gólhoz némi szerencse is kellett, ugyanis egy koszovói játékoson megpattant a lövése. A mérkőzés aztán a 86. percben dőlt el végleg, amikor Lang passzát Nagy Zsolt váltotta gólra!
Elképesztő veretlenségi sorozat
A nemzeti csapat tizennégy mérkőzés óta nem talált legyőzőre. Ez pedig önmagában is megsüvegelendő teljesítmény. Utoljára 2022 szeptemberében szenvedett vereséget Marco Rossi együttese, akkor Olaszország győzött 2-0-ra a Puskás Arénában.
Azóta 14 találkozón 25 gólt lőttünk, 11-szer kapitulált a védelmünk, 10 győzelem mellett pedig 4 mérkőzés végződött döntetlennel.
A veretlenségi sorozatban ráadásul egy Eb selejtező is szerepel, amit úgy abszolvált a magyar válogatott, hogy Szerbiát is oda-vissza verte. A csapat a nyári Európa bajnokságig még két alkalommal lép pályára, június 4-én Dublinban Írország ellen, június 8-án pedig Debrecenben Izrael válogatottját fogadjuk.
Magyarország−Koszovó 2–0 (0–0)
Puskás Aréna, 56 000 néző.
Vezette: Hategan (román)
Gólszerző: Szoboszlai (58.), Nagy Zs. (86.)
Magyarország: Dibusz − Lang, Dárdai M., Szalai A. − Bolla (Nego, 68.), Nagy Á. (Schäfer, a szünetben), Styles (Vancsa, 84.), Nagy Zs. (Mocsi, 88.) − Gazdag (Kleinheisler, a szünetben) Szoboszlai − Ádám M. (Varga Barnabás, a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Koszovó: Muric − Vojvoda, Am. Rrahmani, Aliti, Rrudhani (Hadergjonaj, 71.) − Idrizi (Loshaj, 83.), V. Berisha (Al. Rrahmani, 83.) − Zhegrova (Bytyqi, 64.), Muslija (Celina, 64.), Rashica − Muriqi (Rashani, 64.). Szövetségi kapitány: Franco Foda
hírek innen, onnan
Áfacsalás ellen: fordított áfát sürgetnek a zöldségtermelők
A hazai zöldség-gyümölcs piac kifehérítése és a kereskedelmi nyomás enyhítése érdekében a DélKerTÉSZ az áfacsökkentés helyett...
Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára
Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem...
Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?
Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek...
Magányosnak tűnik a labrador: a reakciója egy golden retrieverre milliók szívét olvasztja meg - Videó
Egyedül ül a kertben a Betty nevű labrador, egy labda fekszik mellette, ő pedig farkát csóválja. De senki sem játszik vele.
Halálos „gondoskodás” a Budakeszi Vadasparkban, a látogatók egy része képtelen betartani a szabályokat
Joggal hívta fel ismét a figyelmet a vadaspark, csupán az alapvető szabályokat kellene betartani.
Rétvári Bence: Mi nem akarunk háborút, mi nem fogunk magyarokat küldeni a háborúba.
Tiszás sorkatonaság helyett béke.
Rácz-Gyuricza Dóra tánca lázba hozta a rajongókat: azonnal a Dancing with the Stars-ba követelik
A követőik szerint ott a helye a műsorban.
Vilmos herceg elárulta, hogyan beszéltek a gyerekeiknek Katalin rákbetegségéről
A trónörökös egy brazil tévéműsorban beszélt a család nehéz időszakáról. Kiderült, miért tartották fontosnak, hogy ne...
Új, téli MOL Bubi-bérletet vezet be a BKK
A BKK 2023-ban (két és fél évvel a jelenleg érvényben lévő szerződés lejárta előtt) indította el a Bubi új generációjának...
Őszi mesevilág kevesebb mint egy órára Budapestről: Tata varázslatos táját barangoltuk be
Tata ősszel varázslatos, hiába van közel a fővároshoz, így is olyan, mintha teljesen elvonulnánk a világ zajától.
Majka nagyobbik fia kiköpött mása a rappernek – így köszöntötte Majoros Hajni a 14. szülinapján Mariánt – fotó
Majka nagyobbik gyermeke 14 évvel ezelőtt született, vagyis már javában tinédzser korba lépett, emiatt olykor "meggyűlik vele a baja" a...
Három űrhajós rekedt a „nagy semmiben”, vallottak az állapotukról
A Sencsou-20 űrmisszió legénysége jó állapotban van, annak ellenére, hogy visszatérésüket el kellett halasztani egy feltételezett...
Sport
Felrobbant az internet, Szoboszlai Dominik táskában vitte a kislányát Telkibe – fotó
A magyar válogatott csapatkapitánya már az első napon nagy feltűnést keltett a nemzeti együttesnél.
Tragédia a világbajnokságon, ketten is meghaltak
Jannik Sinner győzelmét már egyikük sem láthatta.
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, külföldről érkezik a főszponzor
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költs
21 évesen elhunyt az utánpótlás-válogatott kapus
Vesedaganatos megbetegedés következtében, mindössze 21 éves korában elhunyt Mia Hamant, amerikai női utánpótlás-válogatott kapus.
Kleinheisler László nyomós okkal függesztette fel pályafutását: Nagyon nehéz időszak volt
Kisfia megbetegedése miatt családjával maradt, s ezért szünetelteti pályafutását Kleinheisler László.
Már a Real Madrid is Szoboszlait akarja
Sőt, a Manchester City is.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
A Liverpool felvette a kapcsolatot a Játékvezetők Szervezetével
A Liverpool felvette a kapcsolatot Howard Webb-bel, az angol játékvezetői testület vezetőjével, hogy panaszt tegyen Virgil van Dijk érvénytelenített gólja miatt a Manchester City elleni derbin.
A Liverpool támadója nemet mondott a szövetségi kapitánynak
Gennaro Gattuso szövetségi kapitány szívesen látta volna az olasz válogatottnál Federico Chiesát, azonban a Liverpool támadója nemet mondott a megkeresésre.
Újabb sérülés miatt főhet Marco Rossi feje, Jereván 1001 arcát mutatva várja a magyarok érkezését
Riport az örmény fővárosból, ahol 28 éve nem látott (rész)sikert érhet el válogatottunk.
Jürgen Klopp évszázados tehetségnek, a United legendája kisfiúnak nevezte a Liverpool futballistáját
Tovább forrnak az indulatok a 140 millió euróért szerződtetett labdarúgó körül.
Bulvár
Ekkor robban be a havazás hazánkba, már tudjuk a pontos dátumot is, óriási lesz a meglepetés?
A szakértők már tudják, mikor számíthatunk hóra, a népi megfigyelések is ezt az időszakot jelölik.
Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.
Orbán Viktor szerint megjött az ukáz Brüsszelből, Magyarország hiába mentesült a szankciók alól
Betiltanák az orosz energiahordozók importját Európában.
A lecsavarhatatlan kupakok után ismét gigászi átalakulás jön a palackoknál
Az amerikai turisták sem kedvelték Magyarországon a lecsavarhatatlan kupakokat, de a szabályt minden gyártónak alkalmaznia kell.
Élő közvetítés közben elraboltak, majd nyilvánosan kivégeztek egy népszerű influenszert Maliban
A fiatal nő testvérének tétlenül kellett végignéznie a brutális kivégzést.
Orbán Viktor atomot dobott Brüsszelre: Magyarország az uniós hatáskörök szisztematikus átvilágításáról döntött
Az európai együttműködés kritikus pontra érkezett, ha nem tudjuk kimondani, hogy eddig és ne tovább, megépül a föderalisták célja – szögezte le Bóka János, majd hozzátette: nem nézheti ezt tétlenül a nemzeti
Jövőre eltűnik a 65 éves nyugdíjkorhatár: nem fogod elhinni, mi jön helyette
2026. január 1-jétől megszűnik a hagyományos, kötelező nyugdíjkorhatár, vagyis a 65 éves kor betöltése többé nem lesz kötelező nyugdíjba vonulási pont - írja az Economx.
3 vármegyében lesz fehér karácsony Magyarországon, itt a váratlan bejelentés, amely meglep mindenkit?
Míg az ország nagy részén elkeserítő a helyzet, 3 vármegyében akár 50% feletti eséllyel is havazhat, mutatjuk, hol érdemes az ablakot kémlelni.
Megszólalt a holtan talált orvosnő lánya
A holtan talált szekszárdi orvosnő lánya szerint két órán keresztül észre sem vették a kórházban édesanyja távozását.
100 000-500 000 forint támogatás klímánként, ha fűtésre is használja: a Magyar Fűtésmegújítási Program 2.0 részletei
A Magyar Fűtésmegújítási Program keretében akár 500 000 forint kedvezményt is kaphat, ha a klímát fűtésre is használja majd.
"Nyugodj békében, Szerelemtündér" – Tragédia. Meghalt Krizbai Teca, a Csillag születik vak énekesnőjének párja
Az énekesnő és szerelme nyáron még lelkesen meséltek a Borsnak a kapcsolatukról, tele voltak tervekkel. Krizbai Teca hétvégén egy szomorú bejegyzésben búcsúzott.
Megrázó részletek a holtan talált szekszárdi főorvosnő ügyében
Szegeden kudarcba fulladt a keresés az eltűnt főorvosnő ügyében.
blogmorzsák
Magyar zenei sikerek Amerikában
A The Riverside Soul lett az év zenekara Texasban.
Villanyautók és hibridek az EU-ban
Hogy áll most az unióban az elektromos és hibrid autók gyártása és külkereskedelme? Infografika.
Polanski és a Green Party előretörése
A hagyományos brit politikai paletta felborult, egyre inkább úgy tűnik, hogy a Reform kihívója a zöldek lehetnek
Bocska-tavi method feederes horgászat – novemberi pontyok a lehűlő vízben
Bocska tavi method feederes horgászatot terveztem november elején. Ígéretes pontyfogás a lehűlő vízben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


