Ezt olvasta már?


A rendőrök próbálkoznak, de a fő felelősség a szülőké

Játékos foglalkozásokon magyarázták el a rendőrök a kecskeméti kodályos diákoknak, hogyan kell szabályosan, körültekintően közlekedni. A zsaruk szerint a gyerekek sokat tudnak, mégis foghíjasak az ismereteik. Sajnos sokszor a szülők rossz példát mutatnak.

Hétfőn tartották Kecskeméten, a Kodály Iskolában annak a baleset-megelőzési szakkörnek az utolsó foglalkozását, amelyet a helyi rendőrkapitányság szervezett a harmadikos-negyedikes diákoknak. Ezúttal egy kerékpáros ügyességi pályát alakítottak ki, a gyerekeknek például bóják szegélyezte szűk ösvényen kellett egy nyolcast leírniuk, rázópallón áthaladniuk vagy éppen menet közben dobozt az egyik állványról felvenniük, majd a másikra letenniük. Nem volt könnyű mutatvány, megküzdöttek a harmadikosok, hogy a lehető legkevesebb hibával teljesítsék a futamot.

Ezenkívül egy robot színesítette a mostani találkozót. Nagy tetszést aratott a gyerekek körében, ahogy a robot – miután Farkas Attila főtörzszászlós, a rendőrkapitányság baleset-megelőzési titkára beprogramozta – bemutatta a forgalomirányító karjelzéseket.

A szakkör egyébként is ilyen játékos foglalkozásokból állt, nem száraz elméleti tudást akartak a rendőrök a kodályos diákok nyakába zúdítani, hanem inkább kimentek velük az utcára, és elmagyarázták, az iskola környékén hogyan is kell közlekedni gyalogosként vagy kerékpárosként. Az ének-zenei iskola ilyen szempontból kiváló helyszín, hiszen van a közelben lámpa nélküli gyalogátkelő, de olyan telezöldes zebra is, ahol a járókelőknek muszáj figyelniük a jobbra kanyarodó autókra. A rendőrség munkatársai azt is igyekeztek plasztikussá tenni a gyerekeknek, hogy bizony a közlekedési táblák nem mindig könnyen észlelhetőek, az autósok sem látnak mindent, az érzékelést igencsak rontják a holtterek.

– A diákok sok dologgal tisztában vannak, de azért elég foghíjas a tudásuk. Gyalogosként még csak-csak tudnak biztonságosan közlekedni, kerékpárral viszont már kevésbé, e téren komoly problémák vannak. Hajlamosak összekeverni a táblákat, nem tudják, miként kell viselkedni az egyes jelzéseknél. Hasznos lenne ismereteik bővítésére nagyobb hangsúlyt helyezni, a nemzeti alaptanterv által közlekedésre előírt évi 3-4 tanóra nagyon kevés – vélekedik Farkas Attila.

Kérdésünkre, miszerint manapság a szülők átérzik-e a felelősségüket a gyerekek ilyenirányú nevelésében, elmondta: sajnos sokszor nem mutatunk jó példát a fiatalabb generációnak, ami meglepő, hiszünk ők szemünk fényei, ki vigyáz rájuk, ha nem anya vagy apa?

– Ha a gyermek a szülőtől rossz példát lát, akkor mondhatunk mi rendőrök az iskolában bármit, a gyermek akkor is a szülői mintát fogja követni – összegzett a rendőrkapitányság baleset-megelőzési titkára. Mint megtudtuk tőle, hasonló foglalkozásokkal az óvodákat is rendszeresen látogatják, és készül az oktatási anyag a felsősök részére is.

forrás: baon.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Manfred Weber nem zárja ki a szélsőjobbal való EP-s együttműködést

Ami voltaképp már zajlik, több szavazásnál együtt voksolt a Néppárt a radikálisokkal.

Drámai körülmények között bukott el a darts-vb megalázott meglepetésembere

Elképesztő fordítást mutatott be az ellenfele, aki a sírból hozta vissza a meccset.

100 ezer dollár értékben vett terepjárókat a csapattársainak karácsonyra az egyik legismertebb amerikai focista

A Pittsburgh Steelers irányítója a támadófalának hálálta meg az egész éves védelmet. A nagylelkű gesztusról egy helyi...

Kocsis Máté Magyar Péternek üzent: „Az, amit a Szily-interjúban tettél, minden határt átlép”

Miskolci prolik, büdös debilek, vidéki bunkók – csak három jelzős szerkezet a sok közül, amellyel Magyar Péter egykori feleségének,...

Jason Momoa porig kritizált vérfarkasos filmje hirtelen berobbant a streamingen

A 2014-es Farkasok című vérfarkasos akció-horror annak idején szinte teljesen eltűnt a süllyesztőben, ám most, több mint egy évtizeddel...

Vége a karácsonynak, és rögtön mélypontra kerültél? Szakértők szerint ezt tegyük a depresszió elkerülése érdekében

A hirtelen érzelemingadozás összefügghet azzal is, mennyire volt intenzív az ünnepi időszak. A szakértők szerint van bőséggel...

Könyörögtek neki, de hiába: rálőtt feleségére és lányára a drogos családapa

A fiatal lány végignézte, ahogy megölik az anyját.

Morgan Freeman 10 legjobb filmje a közönség szerint

Aki a világ legjobbnak választott filmjében szerepel, annak bőven van még további 9 remekmű a tarsolyában.

Késsel és vegyi anyaggal támadt gumigyári dolgozókra egy férfi

Legalább tizenöt ember megsérült egy támadásban pénteken egy japán gumigyárban, a Tokiótól nyugatra fekvő Misima városában. A...

„Hányinger” – Így reagált Varga Judit Magyar Péter karácsonyi beszélgetése Szily Nórával

Szokatlan párbeszéd alakult ki Szily Nóra, Varga Judit, valamint Magyar Péter között. A közösségi oldalaikon kezdtek el üzengetni...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem

Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.

0
0

Bulvár

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

0