Ezt olvasta már?


A vashiány élettani hatásaira hívja fel a figyelmet a vashiány napja kezdeményezés

A szervezet vashiányából adódó káros élettani hatásaira hívja fel a figyelmet a vashiány napja (november 26.) kezdeményezés.


hirdetés

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a 2015-ben életre hívott kezdeményezés célja felhívni a figyelmet, hogy a vashiány bárkit érinthet, az emberek azonban többnyire nem észlelik időben testük jelzéseit, későn tesznek ellene vagy fordulnak orvoshoz, ezért a vashiány jelentősen aluldiagnosztizált állapot.

A vashiány több mint másfél milliárd embert érint a világon, Európában minden harmadik menstruáló nő, négy várandós közül három, illetve a kisgyermekek csaknem fele vashiányos. A kezeletlen vashiányból kialakuló vashiányos vérszegénység a gazdaságilag fejlett országok lakosságának 2-4 százalékát is érinti - írták.

A vasnak központi szerepe van az élettani folyamatokban, elengedhetetlen a vérképzéshez, a szív és az izmok megfelelő működéséhez, a fertőzésekkel és betegségekkel szembeni ellenálló képesség, valamint a fizikális és mentális energiaszint fenntartásához.

A vashiánynak a tartós fáradtságon kívül számos tünete lehet, ilyen például a sápadtság, a koncentrálóképesség csökkenése, de utalhat vashiányra fejfájás, halláscsökkenés, memóriazavar, hidegérzékenység, vagy a "nyugtalan láb" szindróma is.

A vashiányt pótolni lehet vasban gazdag ételek fogyasztásával, vagy vaspótló készítményekkel, de intravénás terápiával is kezelhető.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

72 év után vitték vissza a könyvet egy New Yorki könyvtárba

A könyvtári feljegyzések szerint Theodore Roosevelt életrajzi könyvét 1949. április 5-én kölcsönözték ki az Amagansett Free...

A nap fotója: Saul árnyéka

2017 májusában jutottam el először Auschwitzba. Előtte már láttam a Saul fia című filmet, és volt szerencsém találkozni Röhrig...

Németország ? zárlat. Szabadesésben a vásárlási hajlandóság

A koronavírus-járvány terjedését fékező korlátozások miatt már a negyedik egymást követő hónapban romlott a német fogyasztók...

Országos tisztifőorvos: továbblépünk, növeljük az oltás intenzitását az idősotthonokban

Tovább kell lépni, az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása napokon belül lezárul, és intenzívebbé válik az oltások beadása az...

Figyelmeztetést adott ki a NAV: a háztartási munkát is be kell jelenteni

A háztartási munkát végzőket már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű, webes alkalmazásával, az Online...

Arannyá változott minden amihez ért, mégis legyőzték

Midas király volt a neve és létezett. A végén viszont Hartapu győzött.

Rejtélyes üzenetet kapott: ?Emlékszel, mit tettél 11 éve?? Ekkor könnybe lábadt a szeme

Egyetlen apró ajándékot küldött egy ismeretlen lánynak, de amit cserébe kapott, az mindenki álma!

70 év után bezár a zalaegerszegi sajtgyár, 83 ember marad munka nélkül

A gyártás megszűnése egy hosszú folyamat vége, mellyel megszűnik az utolsó tradicionális zalaegerszegi üzem is. Dolgozói nehéz...

A független Oscarnak is nevezett Independent Spirit Awardsra jelölték Horvát Lili filmjét

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre a harmadik magyar film, amit az 1984-ben alapított díjra eddig jelöltek.

Hogyan kell bejelenteni a háztartási munkát a NAV-hoz?

A háztartási munkát végzőket már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű, webes alkalmazásával, az Online...

ONO Poké Bowl

A hawaii konyha számunkra ismeretlen fogalom, legfeljebb elképzeléseink lehetnek.

Sport

A Hertha-szurkolók üzentek a visszatérő Dárdai Pálnak - képek

A másfél év után visszatérő magyar szakember mosolyogva tartott edzést a berlini csapatnak.

Halál a sportcsarnok építésén: alvállalkozó alvállalkozója, képzetlen munkások, leomló főfal ? Tragédiához vez...

Meghalt egy munkás a tihanyi sportcsarnok építkezésén. Az ügyészség most vádat emelt az építésvezető és egy vállalkozó ellen.

Dárdai Pál éhes aligátorokkal találkozott első edzésén a Herthánál

Szerinte a játékosai sokkal jobb állapotban vannak, mint, amire számított.

Halálos fenyegetések miatt rendőrök védik a horrorbukást okozó kerékpárost

Fabio Jakobsen súlyosan megsérült és kómába is került az általa okozott balesetben.

Nem irreális célkitűzés a világbajnoki cím férfi kéziválogatott kapitánya szerint

Magyarország szerdán este Franciaország ellen játszik az elődöntőbe kerülésért.

Huszonöt éve jött a döbbenetes hír: a milliárdos örökös három lövéssel végzett az olimpiai bajnok birkózóval

John E. DuPont az egyik leggazdagabb amerikai család sarjaként, milliárdos örökséggel, a Forbes Magazin négyszáz leggazdagabb embere közé tartozott. Az elhatalmasodó téveszme, a zavartság, meg a kábítószer és az a

Nem engedték be Ausztráliába a kétszeres olimpiai bajnok teniszezőt

A világranglista harmadik helyén álló Dominic Thiemnek az edzője nélkül kell felkészülnie az Australian Openre.

A négy közé jutás a tét kéziseinknek a vébén: a válogatott kapusa bravúrt remél

Kairó ? Hatalmas lehetőség kapujában a férfikézilabda-válogatott, Franciaország ellen harcolná ki a négy közé jutást a magyar csapat holnap (M4, 20.30) az egyiptomi világbajnokságon.

13 órás vajúdás után született meg Kozma Dominik kisfia: az úszó elárulta, milyen apának lenni

Budapest ? Élete talán legnehezebb órái után érte a lehető legnagyobb boldogság világbajnoki és Eb-bronzérmes úszónkat, Kozma Dominikot (29).

Ibrahimovic negatív hős lett a rangadón, az Inter jutott az Olasz Kupa-elődöntőbe - videó

A svéd hiába szerzett vezetést, végül kiállították, Eriksen pedig a 97. percben kiejtette a Milant.

Dárdai Pál megtartotta első edzését a Hertha focistáinak - fotók

A magyar tréner csapata szombaton Frankfurtban játszik a német bajnokságban.

Dárdai azt hitte, 20 aligátorral találkozik a Hertha edzésén

Csodás üzenetet is kapott a szurkolóktól.

0

Bulvár

Meg vannak számlálva az RTL Klub napjai? A TV2 már a tenyerét dörzsöli

Végül a TV2-nek csak sikerül letaszítani a trónról az RTL Klubot? A nézettségi adatok érdekes dolgokat mutatnak.

A rovar, ami évente 1 millió embert öl meg

2019. június 18-án éjszaka az amerikai haditengerészeti támaszponton, a kubai Guantanamo-öbölben egy behatoló csapdába esett.

Nincs mese, a magyar kormány így terjeszti be a Facebook-törvényt

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint ellenőrizhető működést szeretnének elérni a nagy tech cégekkel szemben.

Visszatér a tél, nagyon hideg jön

Szerdán hajnalban akár -13 fok is lehet, és napközben sem lesz +5 foknál melegebb.

Hatalmas siker: ez a magyar gyógyszer hatásos a koronavírus ellen

Jól vizsgázott az a magyar fejlesztésű gyógyszer, amelyet a koronavírus-járvány ellen készülnek bevetni.

Ha ebből az 5 matek példából 4-et megoldasz, átlag feletti az IQ-d

Egy kis számolás, egy kis logika, egy kis affinitás a részletekre. Lehet, hogy neked meg sem kottyannak ezek a feladatok, de meglepődnél, milyen sokakon kifognak! Te hányat tudsz megoldani közülük? Vigyázz, mert sokszor

Engedélyezték az egyik leghatékonyabb koronavírus elleni készítményt Magyarországon

Magyarország Európában elsőként alkalmazhatja a bamlanivimab nevű gyógyszert, ami a brit mutáns ellen is hatásos. Összesen 6236 ampulla érkezik belőle.

Megvenné a Fidesz a fiatalokat, 150 milliárd az ár

Orbán kétségbeesve próbálja megnyerni a fiatalok szimpátiáját, mert ma már se nem fiatal, se nem demokrata a Fidesz.  

blogmorzsák

Változatos tengeri őshüllők Villányból

200 millió évvel ezelőtt furcsábbnál furcsább, vízi életmódhoz alkalmazkodott hüllők éltek itt.

A szexuális vonzalom 8 árulkodó jele

Így derítsd ki, hogy a szexuális vonzalom kölcsönös és valódi.

Egy tízéves olasz kislány halt bele a TikTok-on terjedő kihívásba

Az kislány a “blackout” kihívásban vett részt, a húga talált rá a fürdőszobájukban.

A magyar fűszerpaprika

A magyar konyha sokak fejében egyenlő a fűszerpaprikával, de miért is?

Nem szeretik a túlórázókat Dániában

A Föld legboldogabb emberei nem dolgozzák halálra magukat.

Mit tegyél, hogy kutyád szeressen autóval utazni?

Miért fontos, hogy kutyádat ne csak az orvoshoz vidd autóval? Arany Cynthia tréner válaszol.

Arra indul be az algoritmus, ha valaki előhúz egy fegyvert

Ha a rendszer felismeri a szándékot, a mesterséges intelligencia életeket menthet.

A megfelelő sport nem csak az alakodnak tesz jót!

Mozgás közben boldogsághormon termelődik, így lelki egyensúlyodat, jókedvedet is megőrizheted.

A repülőgép-anya­hajók fejlesztésének kalandos története

Hogyan és miért húztak el az oro­szok és az angolok mellett a japánok és az amerikaiak?

Orbán elengedi 2022-őt?

A hívek csalást kiáltanának, de a politikai hatalom elveszítése nem járna együtt a gazdasági hatalom elveszítésével.

A NER-polip csápjai a legkisebb településeken is

A NER polipjának csápjai az uni­ós támogatások mértékének nö­vekedésével arányosan nyúltak egyre kisebb települések felé.

Megalázó kiszolgáltatottság

Az egészségügyben dolgozók semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy mi lesz velük.

0