Ezt olvasta már?


Átlagosan 8650 fürdőkádnyi vizet használ el minden ember évente

Átlagosan mintegy 1385 köbméter vizet használ el minden ember egy évben, ami nagyjából 8650 teli fürdőkádnak felel meg - állapították meg holland kutatók.

Felmérésük szerint az országok közt mindazonáltal tetemes különbségek akadnak. A németek például fejenként 1426 köbmétert használnak, míg az Egyesült Államokban ez az érték 2842, Kínában 1071, Bangladesben pedig 750 köbméter - írják Arjen Hoekstra és Mesfin Mekonnen, a hollandiai Twente Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia folyóiratában a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint (www.spiegel.de).

A mutatókra a vízlábnyom kifejezést alkalmazzák, amelyet az ember a mezőgazdasági és ipari termelés, illetve a háztartási használat által hagy maga után.

A vizsgálat az 1996 és 2005 közötti adatokra alapszik: ez a legfrissebb tízéves szakasz, amelyről minden szükséges információ rendelkezésre áll. Az emberiség globális vízhasználata ebben a periódusban évi 9087 milliárd köbméterre rúgott, azóta azonban tovább nőtt a népesség és vele együtt a fogyasztás is.

A mezőgazdasági termelés teszi ki a vízfogyasztás 92 százalékát, míg az ipari termelés 4,4 százalékkal, a háztartások pedig 3,6 százalékkal járulnak hozzá. Kínában, Indiában és az Egyesült Államokban különösen sok víz fogy, méghozzá évente 1207, 1182 illetve 1053 milliárd köbméter. Így e három állam használja el a teljes vízmennyiség 38 százalékát. Őket Brazília követi 482 milliárd köbméterrel.

Kína a legtöbb szennyvizet termelő ország: 360 milliárd köbméterrel a globális termelés negyedét adja.

Mivel a mezőgazdasági és ipari termékek nagy része másik országba kerül, az államok tetemes mennyiségű vizet importálnak, illetve exportálnak is. A legnagyobb importőrök az Egyesült Államok (234 milliárd köbméter), Japán (127), Németország (125), Kína (121) és Olaszország (101).

A földrészek közti vízvándorlás legnagyobb része az olyan mezőgazdasági termékek révén valósul meg, mint az olajos magvak: a napraforgó, a repce és a pálmaolaj, illetve az ezekből előállított fogyasztási cikkek.

 

mti







0
0

hírek innen, onnan

Sokan bedőlhetnek ennek a csaló e-mailnek, óriás baj lehet belőle

Az e-mail a személyes adatokat próbálja kicsalni az ügyfelekből.

500 évet kellett várni az igazságra, de kiderült, ki finanszírozta valójában a mohácsi csatát

A történelemkönyvekből ez kimaradt: így fonta be a világ akkori leggazdagabb oligarcha családja a Magyar Királyságot.

Félelmetes, ami az autópályákon ma történik: újabb baleset, ezúttal az M7-esen

Újabb baleset történt péntek délelőtt az autópályákon. Ezúttal az M7-esen ütközött össze két személyautó, Székesfehérvár...

Pánik a Balaton déli partján – Irdatlan robbanás ijesztette meg a lakosokat

Csütörtök este óriási riadalmat keltett egy hasznosítatlanan hangrobbanás a Balaton déli partján. A dörrenés ereje akkora volt, hogy...

Magyar Péter felszólítása után megszólalt az illetékes az M1-esen történt halálos balesetek kapcsán

Magyar Péter azonnali jelentést kért a hajnali halálos balesetek miatt, az illetékes MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt....

Eltűnt egy amerikai kutató Kínában, most kiderült, mi történt vele

Peking szerint a mianmari politikával foglalkozó Min Zin nemzetbiztonságot veszélyeztetett.

Egy idegtudós szerint, aki ebben a három hónapban született, intelligensebb másoknál

A tudomány az októberi, novemberi és decemberi születést nemcsak magasabb intelligenciával, de jobb sportteljesítménnyel is összeköti....

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország,...

A Megasztár egykori szívtiprója a show utáni emberpróbáló időszakáról vallott: "Nagyon kemény volt"

Torres Dani, a Megasztár második évadának egykori sztárja hosszú idő után őszintén mesélt a tehetségkutató műsorban szerzett...

Németh Balázs kiakadt a Tisza-kormány terve miatt: „ez már megszorítás”

Első megszorításként értékelte a kamatstop tervezett átalakítását Németh Balázs. A politikus szerint a 2022 óta működő rendszer...

Távozott a fideszes családpolitika háttérintézményének elnöke

Néhány éve nagy hírverés volt a Kincs körül, amikor egy kérdőívben az Erzsébet-táborozó gyerekeket kérték a szüleik osztályozására.

M1-es autópálya: megindult a forgalom a halálos baleset helyszínén

Megindult a forgalom az M1-es autópályán Hegyeshalom felé Győrnél, ahol korábban két halálos kimenetelű baleset történt - közölte az...

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0