Ezt olvasta már?


Augusztus 20. - Idén háromnapos lesz a központi rendezvény

Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Budapesten.

A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek. Mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szobornál.

Kovács Zoltán felidézte, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már hétfőn megkezdte működését.

A nemzeti ünnep szervezését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja. Fő felelőse, egyben az operatív törzs vezetője Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács Zoltán kiemelte: olyan időket élünk, amikor az államiságunk, nemzeti identitásunk, a nemzethez tartozás megélése és annak hangsúlyozása fontosabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Mint megjegyezte, az elmúlt néhány év újabb kihívásokkal szembesítette az országot, olyan erőkkel kerültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tartozás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak.

Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelentőséggel bír. Augusztus 20. a legnépszerűbb ünnep. A központi rendezvényekre minden évben több százezren látogatnak ki, az ünnepi tűzijátékot mintegy félmillióan szokták követni a helyszínről - tette hozzá a kormányszóvivő.

Leskovics Éva vezető pirotechnikus elmondta: idén több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20-án este. A tűzijátékot - mind a látvány, mind a biztonság szempontjából - a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, valamint a Margit hídon ajánlják megtekinteni. A szervezők és a biztonságért felelős szervek folyamatosan zártláncú összeköttetéssel kommunikálhatnak egymással, szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

A zenei aláfestést Szarka Tamás műve adja majd. A tűzijátékban megjelennek majd a nemzeti színek és az arany - ismertette Leskovics Éva.

Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta: a tűzijátékra meglepetéssel is készülnek majd. Jelezte, hogy az idén az Olimpia parkból fogyatékossággal élők tekinthetik meg az esti tűzijátékot.

Tiszttartó Titusz, a Petőfi rádió csatornaigazgatója elmondta, már a 18-ai kezdésnél ott lesznek zenészeik a színpadon. Augusztus 20-ára kívánságlánccal készülnek. A tűzijáték zenei aláfestését idén is a Petőfi rádió indítja majd el.

Kovács Zoltán elmondta: a Magyar Ízek Utcájában idén kiemelt szerepet kapnak a kávéházak, a házigazda Janza Kata lesz.

Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája főszervezője azt is elmondta: évről évre igyekeznek minél több termelőt bevonni vásárukba. Az idei vásár középpontjában a fűszerek állnak majd.

Az augusztus 20-ai programok részletesen megtekinthetők a kormány honlapján.

Augusztus 20-án a programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök.

Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet, a budai Várban tartják a mesterségek ünnepét. Augusztus 20-án a programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.







0
0
0

hírek innen, onnan

Csütörtökön tárgyalja az Alkotmánybíróság Sulyok elmozdítását

Megvizsgálják az alaptörvény-módosítások elleni fideszes beadványokat.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az...

Kiszámolták, mennyi lehetett a túlárazás: mesésen tejeltek a NER-közeli építőipari behemótok

A Válasz Online összesítése alapján az öt legjelentősebb "NER-közeli" építőipari vállalkozó – Mészáros Lőrinc, Szíjj László,...

Amerikai kérésre Ukrajna felfüggesztette a dróntámadásokat a Fekete-tengeren – Így hat mindez az olajpiacra

Ukrajna az Egyesült Államok kérésére felfüggesztette a dróntámadásokat azok ellen az olajszállító tartályhajók ellen, amelyek az...

Úgy tűnik, mégsincs üzlet: az eladási mizéria után szép csendben leállt az egyik magyarországi futárcég

Nem verte nagy dobra a Sameday Magyarország, de honlapjuk szerint a futárcég július 23-án megszüntette magyarországi működését.

Kamu halálos beteggel és kórházi színjátékkal próbálta hihetőbbé tenni a meséjét az ingatlanmaffia

A gyanú szerint az elkövetők előre megszervezett szereposztásban dolgoztak.

Pokoli éjszaka volt az orosz-ukrán háborúban

Kölcsönösen csapásokat mértek egymásra sok áldozattal.

Hányadik gyerek vagy a családban? Lehet, hogy neked szól a mai világnap

Augusztus 12. a középső gyermekek világnapja.

Alkotmányos válság jöhet Baka András megválasztása miatt? Megszólalt az alkotmányjogász 

Váczi Péter alkotmányjogász szerint az új köztársasági elnök tényleges jogi eszközei korlátozottak, ám ha nyíltan kiáll a jogállami...

Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak

Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból...

Az állam kezébe kerül a Nobel-díjas Krausz Ferenc 45 milliárd forint közpénzből finanszírozott kutatóközpontja

A támogatás idei keretének 80 százalékát még a választás előtt kiutalták a cégnek.

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0