Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter annak ismertetésekor a biztonságos növekedés büdzséjeként jellemzett.
A 2019-es költségvetést 128 igen szavazattal, 56 nem ellenében fogadták el a képviselők.
A pénzügyminiszter a törvényjavaslat korábban elmondta: jövőre a fegyelmezett gazdálkodás mellett is több jut a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére, a munkahelyteremtésre, valamint a munkaerő megtartására, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, a gazdaság fejlesztésére, de az ország határainak védelmére is. Jövőre 4000 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg a költségvetés terhére, segítve a további gazdasági növekedést. 2019-ben mind az általános tartalék, mind a hiánycél teljesítéséhez kötött biztonsági tartalék összege a másfélszeresére nő az idei évhez képest.
Az oktatásra 15 milliárd forinttal, az egészségügyre 101 milliárd forinttal, míg közbiztonságra és honvédelemre 156 milliárd forinttal többet biztosít a költségvetés. A tömeges bevándorlás kezelésére és a terrorellenes intézkedésekre 2019-ben az előző években megkezdett fejlesztések forrásain felül 40 milliárd forintos elkülönített keret szolgálja Magyarország biztonságát. A honvédség modernizálását célozza, hogy 2024-re 2018-hoz képest a GDP arányában megduplázódnak, nominálisan háromszorosára nőnek a honvédelemre szánt költségvetési források.
A kormány 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett, és az ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt tervezett.
A költségvetési törvény az államháztartás központi alrendszerének jövő évi bevételi főösszegét 19 580 milliárd 364,6 millió forintban, a kiadási főösszegét 20 578 milliárd 798,5 millió forintban állapította meg, a büdzsé hiányát 998 milliárd 433,9 millió forintban határozza meg, a kormányzati szektor uniós módszertan szerinti (ESA) deficitje a GDP 1,8 százaléka.
A büdzsé három részre tagolódik, a központi alrendszeren belül a hazai, nullszaldós működési költségvetés jövő évi kiadásai és bevételei 16 578 milliárd 886,5 millió forintra rúgnak.
A hazai felhalmozási költségvetés bevételi főösszege 1642,151 milliárd forint, kiadási főösszege 2 044,252 milliárd forint lett, hiánya pedig 402,101 milliárd forintot ér el.
A harmadik tétel, az európai uniós fejlesztési költségvetés 2019. évi bevételi főösszegét 1359,326 milliárd, kiadási főösszegét 1955,659 milliárd forintban, hiányát 596,332 milliárd forintban állapították meg.
A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény alapján az államháztartás 2019. december 31-ére tervezett adóssága 311,3 forint/euró, 275,1 forint/svájci frank és 264,8 forint/amerikai dollár árfolyam mellett 31 430,6 milliárd forint.
Az államadósság-mutató 2019. december 31-ére tervezett mértéke 70,3 százalék a GDP-hez mérten, az államadósság-mutató a 2018. év utolsó napján várható 72,9 százalékhoz képest az alaptörvényben meghatározott államadósság csökkenése követelményének eleget tesz.
Az eredeti javaslathoz képest történt módosítások közül az egyik legjelentősebb az, hogy a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által állami viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezesség állománya 2019. december 31-én nem haladhatja meg a 750 milliárd forintot. Az eredeti javaslatban 100 milliárd forinttal kevesebb, 650 milliárd forint szerepelt. A növelést azzal indokolták, hogy a kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának elősegítése érdekében indokolt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. állami viszontgarancia mellett vállalható kezességállományának emelése.
Az elfogadott törvényben 14 milliárd 568 millió forintos, nullszaldós átrendezést hajtottak végre, a biztosítási adó összege ennyivel csökkent 67 milliárd 425,7 millió forintra, míg a baleseti adót ennyivel növelték 16 milliárd 968 millió forintra.
A reformáció 500. évfordulójának méltó megünnepléséért felelő alapítvány 2017. október 29-én avatta fel Budapest XVI. kerületében az évfordulóra készített emlékművét. A beruházás második ütemében építik ki a parkterületet, a játszóteret, a parkolókat és a nézőteret, a törvény az ehhez szükséges 395 millió forint forrást biztosítja.
A kormányzati struktúraváltással összefüggésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap mint költségvetési fejezet közötti átcsoportosítást is tartalmazza az elfogadott költségvetés. Ennek alapján a Határtalanul! program támogatását célzó 5 milliárd 645,1 millió forint működési kiadás és 21 millió forint felhalmozási kiadás a minisztériumtól az alaphoz került át.
A fővárosi kerületekben még meglévő, belterületi szilárd burkolat nélküli, így például földutak szilárd burkolattal történő ellátására 10 milliárd forintot szánnak. A kormány 2018 márciusában határozott a fővárosi kerületek, valamint a budapesti agglomerációs települések belterületi, még ilyen burkolattal nem rendelkező útjainak szilárd burkolattal történő lefedéséről, ezt legkésőbb 2022. december 31-ig kell befejezni.
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


