BL-selejtező - Negyed évszázad után juthat újra főtáblára a Ferencváros
Huszonöt évvel a Ferencváros Bajnokok Ligája-menetelését követően a zöld-fehér csapat újra bejuthat a legrangosabb európai klubfutball-sorozat főtáblájára. A selejtező rájátszásában a norvég Molde lesz a zöld-fehérek ellenfele, a továbbjutás itt már két mérkőzésen dől el.
A Ferencvárosnak 25 éve "csak" az Anderlechtet kellett búcsúztatni a csoportkörbe kerülésért, míg idén ehhez négy párharcot kell nyernie, amiből három akadályt már sikeresen vett. A koronavírus-járvány miatt a kvalifikáció első három körében egyetlen mérkőzés döntött, a svéd bajnok Djurgardent a Groupama Arénában 2-0-ra, az 51-szeres skót bajnok Celticet bravúros teljesítménnyel idegenben verte 2-1-re Szerhij Rebrov alakulata, míg legutóbb, múlt szerdán a vendég Dinamo Zagrebnek vágott vissza egy 2-1-es győzelemmel a tavaly ugyanebben a körben elszenvedett vereségért. Az FTC emlékezetes BL-szereplése óta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült elérnie a csoportkört a 2009/10-es idényben.
Lovrencsics Gergőt, a Ferencváros csapatkapitányát a horvátok elleni összecsapás 25. percében le kellett cserélni, de az elutazás előtt kedden az M4 Sportnak elmondta, hogy nem a korábbi sérülése újult ki, hanem az oldalsó farizma lett merevebb a második percben szerzett gólja közben, amikor nagy lendülettel vetődött be ellenfele elé. Hozzátette, két-három nap pihenőt követően az MRI-vizsgálat kimutatta, hogy nincs komoly problémája, így ott lehet majd a pályán, ha Rebrov számít rá. Lovrencsics hangsúlyozta, mindenképpen nyerni szeretnének Norvégiában annak érdekében, hogy előnnyel várják a visszavágót. "Kemény mérkőzésre számítok, de taktikai és fizikai szempontból is készen állunk" - jegyezte meg.
A norvég bajnokcsapatnak az első körben a finn KuPS búcsúztatása nem jelentett gondot (5-0), majd következett a szlovén Celje otthonában aratott 2-1-es győzelem, illetve az azeri Qarabag vendégeként tizenegyespárbajban kiharcolt továbbjutás. A norvég bajnokság már jó ideje tart, 18 fordulót követően a Molde 11 győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel, 34 ponttal a második helyen áll, hátránya pedig 16 pont a listavezető FK Bodo/Glimttel szemben. Az együttes legveszélyesebb játékosa a nigériai Leke James, aki a bajnokságban 13 mérkőzésen 7 gólt szerzett.
A Molde - amely története során egyszer, az 1999/2000-es szezonban szerepelt a BL főtábláján - legutóbbi tíz hazai európai kupamérkőzésén nem talált legyőzőre, otthon 2015 novemberében a Fenerbahcétól kapott ki legutóbb.
Több ferencvárosi játékosnak is van kötődése Norvégiához, a csatár Franck Boli például 2012 és 2014, valamint 2017 és 2019 között játszott a Stabaekban - közte egy szezont az Aalesundnál töltött -, kilenc alkalommal lépett pályára a Molde ellen és ezeken a találkozókon négy gólt szerzett. A bombaformában futballozó Tokmac Nguen - aki a Djurgarden, valamint a Celtic ellen is betalált, az OTP Bank Liga góllövőlistáját pedig holtversenyben négy találattal vezeti - 2011 és 2019 között futballozott Norvégiában, aktuális csapataival hatszor játszott a Molde ellen és négy gólt szerzett, igaz, egyszer sem volt a győztes oldalon.
A kiváló támadó az M4 sportnak azt mondta, különleges érzés lesz újra Norvégiában futballoznia, hiszen jól ismeri az ellenfelet, a mai napig követi a bajnokságot és sok barátja él ott. Hozzátette, az, hogy nem nyert még a Molde ellen, természetes, hiszen véleménye szerint az egyik legjobb norvég csapatról van szó, de ez egy extra motivációt jelent a számára.
A párharcnak óriási anyagi tétje is van, hiszen a BL csoportkörébe jutás jelentősen több pénzt ér, mint a vesztesnek az Európa-liga főtábláján való szereplés: mindkét csapat eddig 6,4 millió eurót (körülbelül 2,3 milliárd forint) keresett a selejtezőben, amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval (5,5 milliárd forint) gazdagodik, míg az EL-csoportkör "csak" 2,92 millió eurót (1 milliárd forint) ér.
A párharc első felvonása szerdán 21 órakor - műfüves pályán - a spanyol Carlos del Cerro Grande sípjelére kezdődik, a visszavágót jövő kedden játsszák, az M4 Sport mindkét találkozót élőben közvetíti.
hírek innen, onnan
26 évesen meghalt a népszerű influenszer: aggasztó TikTok-videója után találtak rá
Tragikus halála megrázta a közösségi médiát.
Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához
Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...
Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado
A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.
Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában
Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...
Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?
Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...
Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt
A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.
Azt hitte, a Revolut mögé elbújhat – súlyos árat fizetett érte az autónepper
Autókereskedő bukott le az adóhatóságnál.
Erre senki se számított: új inflációs adatokat közöltek
Történelmi mélypont.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...
Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”
Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...
Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak
A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


