Ezt olvasta már?


Bővítette kiskunmajsai telephelyét és kapacitását a Grape-Vine Kft.

Közel kétmilliárd forintból egyebek mellett új üzemcsarnokkal és palackozótechnológia telepítésével bővítette kapacitását kiskunmajsai telephelyén a Grape-Vine Kft. - közölték a cég ügyvezetői az MTI-vel.

Szőke-Tóth Róbert, a Grape-Vine Kft. egyik ügyvezetője elmondta: a beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert mintegy 731 millió forint támogatásból, 755 millió forint hitelből és 501 millió forint saját erőből valósították meg. Az elmúlt három évben a fejlesztések keretében kiskunmajsai telephelyükön felépült egy tárolásra és borpalackozásra használt csarnoképület, amelybe egy óránként 10 ezer palack kapacitású komplett üveges, illetve PET-palackozó és csomagoló gépsort, valamint egy PET-flakonfúvó berendezést is telepítettek. A csarnok energiahatékonyságának javítása érdekében egy 49 kilowatt teljesítményű, megújuló energiát hasznosító rendszert is kiépítettek. Vásároltak továbbá egy-egy nagy kapacitású szőlő fogadógaratot és prést, valamint több tartályt, amelyek összesen 25 ezer hektoliterrel emelték meg a rendelkezésre álló bortároló kapacitást. A projekten kívül önerőből költöttek több elektromos és gázüzemelésű vezetőüléses targoncára, valamint kézi elektromos raklapemelőkre, de élelmiszeri-higiéniai fejlesztéseket is megvalósítottak. Eiler Lajos, a Grape-Vine Kft. másik ügyvezetője felidézte, a pincészetet barátjával, Szőke-Tóth Róberttel közösen alapították 1998-ban, amikor megvásárolták a nagy múltra visszatekintő, egykori Jonathán TSZ pincészetét. A kiskunmajsai székhelyű borászat azóta már Magyarország egyik legmeghatározóbb pincészete, és nemcsak belföldön, de a határokon túl is ismert - tette hozzá. Kiemelte: Magyarország második legnagyobb borászatának zászlóshajója a "La Fiesta" termékcsalád, amely az ország legismertebb bormárkája, és amelyből széles szortimentet kínálnak az édestől a fajtaneves borokig. A termékcsaládból évente átlagosan 8,5 millió palackot készítenek. A cég 2020. évi árbevétele "a bizonytalan gazdasági helyzet, illetve a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem látható előre" - fogalmazott. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jelenleg 92 főt foglalkoztató Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2019-ben 5,86 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 6,86 milliárd forint volt. A társaság árbevételének több mint 80 százaléka belföldi értékesítésből származik, de jelen vannak a külföldi piacokon is. Exporttevékenységük során lédig bort értékesítenek Csehországba, Szlovákiába, illetve Németországba és palackos termékek széles skáláját kínálják romániai, szlovák, szlovén, cseh, valamint lengyel partereinknek. A vállalat adózott eredménye 2019-ben 535 millió, 2018-ban 582 millió forint volt.

 







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0