Ezt olvasta már?


Csütörtöktől látogatható Kecskeméten Szinyei Merse Pál kiállítása

Csütörtöktől látogatható a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben a Szinyei Merse Pál festményeiből nyílt kiállítás.

Nátyi Róbert művészettörténész, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta: Szinyei Merse Pál a magyar festészet 19. század végétől a 20. század elejéig tartó korszakának - európai léptékkel mérve is - egyik legjelentősebb mestere.

A természet bűvöletében című kiállítás 31 alkotáson keresztül mutatja be Szinyei Merse Pál gazdag életművét. A tárlat az 1860-as, müncheni akadémista évektől kezdődő és mindössze néhány évtizedig tartó életpálya keresztmetszetét adja. A tárlaton látható a festőművész utoljára festett Csend című képe, amely a teljes életmű utolsó darabja is egyben.

A művészettörténész elmondta: Szinyei viszonylag korán megfogalmazta "a természet mestere" ars poeticáját, még akkor, amikor a müncheni akadémián Piloty tanítványa volt. Ekkor bontakozott ki egyéni formanyelve, és rátalálva útjára festette meg a Majálist. A kép fogadtatása azonban kedvét szegte, és visszavonult a festészettől.

Pályája elején tehát megfestette azokat a képeket, amiért az utókor mélyen tiszteli, majd közel két évtized kihagyás után, már középkorúként tért vissza újra a festészethez, hogy a következő negyed évszázad meghozza számára a megérdemelt sikereket. Az élet tehát kiegyenlítette a kezdeti kudarcokat - fogalmazott, hozzátéve, hogy Szinyei életművében nincsenek kilengések, alkotásai egyenletesen magas színvonalúak.

A kiállítás első része az 1860 és 1880 között készült képekből válogat, bemutatva Szinyei sokszínűségét. A második rész a visszatérés időszakából, a sikeres festő műveiből mutat be néhányat. Az utolsó teremben kiállított képek pedig az életmű vizes tematika köré épülő, utolsó időszakát járják körül a balatoni üdülés éveiből, a Bodrog-parti emlékekből vagy éppen az itáliai korszak tengerábrázolásaiból válogatva.

Nátyi Róbert beszélt arról is, hogy a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény úttörő szerepet vállalt, hiszen Szinyei Merse Pál 1848-as életmű-kiállítását követően utoljára 1990-ben, a Magyar Nemzeti Galériában volt jelentős tárlata, azóta mindössze kisebb válogatások erejéig jelent meg művészete.

A kiállítás bemutatja Szinyei Merse Pál sokoldalúságát, hiszen nemcsak tájképeket festett. Pályája elején szép számú portrét is készített, egy önarcképe is szerepel a kiállításon. Megjelennek olyan markáns darabok is, mint a Szurokfenyő vagy a Mályvák, valamint látható a Majális első vázlata is, amin szinte nem is változtatott később.

Kevesen tudják, de a szabadban festés, a plein air főműveként is számon tartott Majális valójában műteremben készült, a mester hosszú heteken, hónapokon át dolgozott rajta. A kép vázlata viszont éppen a hétköznapok pillanatnyiságát ragadja meg.

Az augusztus 20-áig látogatható kiállításhoz május 18-án Tájak, titkok, történetek, majd május 19-én Impresszionista volt-e Szinyei? címmel tárlatvezetést tartanak. Emellett múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveznek, ahol az is kiderül, hogyan újította meg a tájábrázolást Szinyei Merse Pál.

 







0
0

hírek innen, onnan

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

Szigorú feltételekkel, de amnesztiát ígérnek Törökországban a fegyvert letevő kurd harcosoknak

A török törvényhozás a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjaira vonatkozó, szigorú feltételekhez kötött amnesztiát fogadott el. Mintegy...

Gyorsabb VAR-t ígér az UEFA: 90 helyett 60 másodperc lesz a cél

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0