Dietetikus: célszerű a szülőknek csomagolniuk az iskolások tízóraiját, uzsonnáját
Célszerű a szülőnek csomagolnia iskolás gyermeke tízóraiját, uzsonnáját - mondta Csengeri Lilla dietetikus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Mint mondta, jellemző, hogy a szülők nem csomagolnak a gyermeknek uzsonnát, tízórait, hanem pénzt adnak, amelyből a gyermek a büfében vásárolja meg az ennivalót. Ez nem jó gyakorlat - jegyezte meg.
Hozzátette: ha a szülő csomagolja az ennivalót, akkor például jó megoldás egy szendvics, amelyben a sovány felvágott biztosítja a szükséges fehérjét, a kenyér vagy pékáru pedig lehetőleg teljes kiőrlésű legyen, ami lassabban felszívódó szénhidrátot tartalmaz, így a gyermek több órára "jól lakik". Jobban is tud a gyermek koncentrálni, figyelni, ha kiegyensúlyozott a vércukorszintje - tette hozzá a szakértő.
A dietetikus szerint szükséges, hogy legyen a szendvics mellett idényzöldség is. Fontosnak nevezte, hogy a gyümölcs mellé olajos magvakat is csomagoljanak, amelyek hasznos ásványi anyagot tartalmaznak, de mivel magas a kalóriatartalmuk, heti két-három kis maréknál ne adjanak a szülők többet és lehetőség szerint a sótlan változatot válasszák. Elmondta azt is, ha a zöldség, gyümölcs össze van vágva, akkor szívesebben fogyasztja a gyermek, és érdemes a gyümölcsre citromlevet csepegtetni, hogy ne barnuljon meg.
Hűthető táskákban joghurtot, túrókrémet is lehet csomagolni a gyerekeknek - tette hozzá.
hírek innen, onnan
Kiderült, hogy mikor találkozik Trump és Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump amerikai államfő vasárnap Floridában találkozik, hogy kidolgozzák az ukrajnai háború...
Navracsics: Ha nyer a Fidesz, átalakítják az önkormányzati rendszert
A kormány megbízásából Navracsics Tibor kapott mandátumot a rendszer „finomítására” – erről a közigazgatási és...
Darwin ezt nem láthatta előre - fémalapú életforma evolúciója a szénalapú helyett
Mi lenne, ha biológiai organizmusok helyett fémalapú élőlények fejlődtek volna ki az evolúció során? Egy kutatólabor videóban...
Íme a 72 éves Katona Klári: a rivaldafénytől visszavonult énekesnő így él ma
Katona Klári a zenei pálya után ma már másban teljesedik ki.
Azonnali riasztást kaptak a tűzoltók Velencén – frontális baleset történt vasárnap reggel
Vasárnap reggel súlyos közlekedési baleset történt Velencén.
Így döntenek a nők vásárláskor, megéri figyelni rájuk
A nők befolyása tovább nőtt: míg 2022-ben a vásárlások 85%-ában volt meghatározó szerepük, idén ez az arány már elérte a 89%-ot. Ez...
Kötelező pszichiátriai kezelésre utalták a párizsi metróban késelő férfit
A férfi nem először került a hatóságok látóterébe.
Azt hitte, csak egy kosárlabdaméretű ciszta, aztán hirtelen megszülte a kisfiát
Szinte példátlan eset az orvostudományban.
Ez a nő 14 órát gyalogolt a startig, majd megnyerte az ultramaratont - Papucsban futotta le a távot
A mexikói Chihuahuából érkező szuperfutó, Candelaria Rivas Ramos elképesztő teljesítményt nyújtott a 2025-ös Canyon Ultra Maratonon.
Csúszhat a következő generációs konzolok megjelenése
Minden tervet felboríthat az elhúzódó chipválság.
Ketyeg az óra: napokon belül elveszhet a nyugdíjasok lehetősége, hogy éljenek ezzel a kedvezménnyel
Sietni kell!
Apát és fiát háromszor gázolták el ugyanott
Karácsony második napján, ittas állapotban lépett egy közeledő autó elé egy férfi Vas megyében. A baleset már-már hagyomány a...
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Kozák Danuta kilóg a sorból, olimpiai bajnok társa a betegségéről beszélt
A fodrászszakma bánta a magyar aranyérmet, a borozás segíthette ötkarikás győzteseinket, ultizással ünnepelt a MOB elnöke.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Littler saját magát is meglepte a botrányhős ellen, ilyet még ő sem látott
A címvédő a darts-vb második legjobb átlagával rukkolt elő szombaton.
Kerkez Milos meglepően reagált, miután Szoboszlai Dominik üdvözölte – videó
Furcsa jelenet játszódott le a Liverpool magyarjai között a Wolverhampton elleni bajnoki után.
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Ennél őrültebb mérkőzéssel aligha folytatódhatott volna a darts-vb
Kövesse velünk élőben a PDC-dartsvilágbajnokság szombat délutáni eseményeit!
Cristiano Ronaldo örök, két góljából a második egészen bámulatos
40 gól az évben, 12 a mostani bajnokságban, 956 összesen.
A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban
Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.
Bulvár
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének
Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Szily Nóra is üzent Varga Juditnak: Miért nem hallgat – ha másban oly régóta teszi?
A Magyar Péter-interjút kritizáló Vargának azt a kérdést is feltette: Vajon a gyerekek ép cseperedését szolgálja-e, ha így minősíti nyilvánosan az édesapjukkal készült beszélgetést?
Nyugdíjcsapda: a jövedelem fele elvész
A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, m
3 csillagjegy, akinek igazi csoda történik az anyagi életében az új év előtt
Az év vége sokaknak zárás, de néhány csillagjegynek inkább kapunyitás. Most olyan anyagi fordulatok érkezhetnek, amelyek nem ígéretek, hanem kézzelfogható eredmények. Ritka időszak ez, amikor a szerencse és a tudat
Ceglédi Zoltán is kiállt Szily Nóra mellett: Közösen kell fellépni az ilyen szemétkedés ellen
A politikai elemző szerint elfogadhatatlan és mélyen elkeserítő ez a gyűlölethullám.
Soha ne kombináld ezt a két vitamint: súlyos gyulladást okozhat a szervezetben
A vitaminokról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minél több, annál jobb, és együtt szedve csak erősítik egymás hatását. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb, és bizonyos kombinációk kifejezetten ártalm
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Hogy mi van? Emelnék a nyugdíjkorhatárt és csökkentenék az ingyenes egészségügyi szolgáltatások számát
Elkerülhetetlenné vált a nyugdíjkorhatár egyéniesítése és a jóléti kiadások visszafogása.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


