Drágulnak az albérletek az egyetemi városokban
Drágultak az albérletek az egyetemi városokban a felsőoktatási ponthatárok ismertetését megelőzően, ami az albérleti szezon kezdetét jeleni; a legdrágább Budapest, havi átlagos 150 ezer forinttal - derül ki az ingatlanpiaci cégek MTI-nek küldött elemzéseiből.
Az Ingatlan.com kiemelte: Budapesten a kiadó lakások kínálata július közepén az egyik hétről a másikra 5 százalékkal nőtt, így július végén már több mint 2500 lakás volt a kínálatban. A szakértő szerint a kínálat bővülésére nagy szükség van, mert a ponthatárok kihirdetésének másnapján elindul a roham a kiadó lakásokért. Az oktatási intézmények közelében található és legjobb áron kínált lakások órákon belül bérlőre találnak. Azok a diákok, akik későn kapcsolnak már csak drágább vagy a kevésbé népszerű helyeken található ingatlanok közül tudnak válogatni - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője.
Budapesten belül továbbra is vannak jelentős eltérések. A budai kerületek közül az I-ben 193 ezer forint az átlagos bérleti díj, a II. kerületben 180 ezer forint, míg a V. kerület a legdrágább, a 228 ezres átlaggal. Az egyetemekhez közel lévő IX. vagy XI. kerületi lakásoknál az átlagos bérleti díj egyaránt 145 ezer forint, de a külső kerületekben, például a XXI. kerületben, Csepelen csak 90 ezer forint az átlag az ingatlan.com elemzése szerint.
Szegeden az átlagos albérletár havi 90 ezer forint. Pécsen a lakást kiadók átlagosan 82 ezer forintot kérnek egy hónapra. Győrben 99 ezer forint volt az átlag július közepén, míg Debrecenben 84 ezer forintot tett ki. Miskolc olcsóbb, ott 68 ezer forintért lehet bérelni lakást. Balogh László azt mondta, hogy a téglaépítésű és a panelek iránt is jelentős az érdeklődés ebben az időszakban. A diákok egy része pedig nagy - akár 100-150 négyzetméteres 3-4 szobás - alapterületű lakást keres, amelynek magasabb bérleti és fenntartási díját többen fizetik.
Az ingatlan.com elemzése rámutat arra, hogy bár a július végétől augusztus végéig tartó albérletszezonban emelkedtek az árak, de a rohamot követő 6-9 hónapban néhány ezer forinttal akár mérséklődhetnek is. Tavaly július-augusztusban például több mint 1000 lakással nőtt a kiadó lakások kínálata Budapesten, ami az átlagos bérleti díjakat 140 ezerről 130 ezer forintra mérsékelte. Ez a forgatókönyv pedig a szezon lecsengése után, azaz ősszel ismét reális.
Az Otthontérkép Csoport legfrissebb elemzése szerint az egyetemi városokban átlagosan 6 százalékkal emelkedtek az árak, ami jelentős területi különbségeket takar. Míg Győrben és Debrecenben érdemi változás nem történt, addig Veszprémben 21 százalékos, Egerben pedig 17 százalékos emelkedés tapasztalható. Mindössze egyetlen egyetemi városban, Miskolcon csökkentek az árak, 2 százalékkal.
A fővárosban az átlagos bérleti díj 150-160 ezer forint, ami csaknem 50 százalékkal magasabb, mint a legdrágább vidéki egyetemi város árszínvonala.
Vidéken a legdrágább Győr, ahol 103 ezer forintos havidíj ellenében bérelhet egy fiatal lakást. Ezt követi Veszprém, Debrecen és Szeged, ahol nagyjából havi 100 ezer forintot kérnek a bérbeadók, természetesen a teljes lakhatási költséghez hozzá kell még számolni a rezsit is. A skála másik végén Nyíregyháza és Miskolc helyezkedik el, ahol már 70 ezer forint környékén ki lehet bérelni egy egyetemi hajlékot.
Az FHB elemzése szerint idén is a legtöbb, több mint 54 ezer diák Budapesten tanul, a második helyezett Hajdú-Bihar megyében sem éri el a diákok száma a 20 ezret. A felsőoktatás szempontjából a Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Komárom-Esztergom és Nógrád megyei diákok jelentős része is megyeváltásra kényszerül a felsőoktatási tanulmányai során. Ezekben a megyékben ugyanis a többihez képest nagyon alacsony (mindössze néhány száz) a nappali tagozatos hallgatók száma, miközben az adott megyékből 4500-5500 diák tanul tovább nappali tagozaton, kivéve Nógrád megyét, ahol a számuk alacsonyabb, megközelítőleg 2700. A külföldi diákok is erősítik a lakáspiaci keresletet.
Az FHB Lakásárindex elemzése szerint az elmúlt években nemcsak a bérleti díjak emelkedtek jelentősen, hanem a lakások árai is. A négyzetméterárak az egyetemek közelében található fővárosi helyszínek közül például az V. kerületben a 2013. évi, átlagosan valamivel 300 ezer forint felettivel szemben 2016-ban már jócskán meghaladták az 500 ezer forintot is. Vidéken korábban is jelentősen olcsóbban lehetett lakást vásárolni, lakásaival a legolcsóbb egyetemi város Miskolc, ahol már 110 ezer forintos négyzetméterár körül is lehetett vásárolni 2016-ban, míg a vidéki egyetemi városok közül a legdrágább Győr négyzetméterenként 250 ezer forinttal.
hírek innen, onnan
A földrengés miatt leállt a kolumbiai kávéexport
A természeti katasztrófa miatt szinte teljesen megközelíthetetlenné vált az ország legfontosabb csendes-óceáni kikötője.
Friss videón a nagybeteg Bruce Willis: két segítővel tud csak közlekedni a világsztár
Szívszorító felvételen látható a 71 éves színész.
Rendkívüli bejelentés: Eldőlt a 13. havi nyugdíj és a többi támogatás sorsa
Friss hírek érkeztek a nyugdíjakról.
Orosz drónokat észleltek egy romániai gázmezőnél
Az orosz gyártmányú úszó drónok valószínűleg robbanótöltettel is el voltak látva.
Lényegesen olcsóbb lesz az idei augusztus 20-i ünnepség, de a sör áráról van egy rossz hírünk
Kiderült az is, hogy ugyanaz a cukrászda nyerte a Magyarország tortája címet, mint tavaly.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Titász jogi útra viszi az uniós pályázatokból való kizárását
A cég szerint az MFB néhány nappal korábban még pozitív döntést hozott a pályázatáról.
Rövidebb tűzijáték, háromnapos programsorozat készül augusztus 20-ra
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány az augusztus 20-i nemzeti ünnepre, miközben az idei tűzijáték a korábbiaknál rövidebb...
Ritka égi jelenség jön ma este: mutatjuk, hol lesz a leglátványosabb
Ma este különleges égi látványosságban lehet részünk Magyarországon: augusztus 12-én részleges napfogyatkozás lesz látható az ország...
Halálos tájfun csapott le, majd szeméthegyeket hagyott maga után
A Dolphin tájfun pusztítása után súlyos helyzet alakult ki a Fülöp-szigeteken: a heves esőzések és áradások következtében egész...
Erre a 27%-ra vadászik minden autószerviz
Az ICDP júniusban, Londonban megtartott nyári taggyűlésének második része arra fókuszált, hogyan tarthatják meg, illetve szerezhetik...
Zöld utat kapott az M3-as metróvonal meghosszabbítása, de az orosz szankciók miatt nehéz helyzetbe kerül a BKV
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megkezdte a 3-as metró rendelkezésre álló terveinek áttekintését, amelynek során megvizsgálják,...
Globális vízkrízis: miért fenyegetik az aszályok és a rekordalacsony folyószintek a gazdaságot?
Globális vízválság bontakozik ki: súlyos aszályok, rekordalacsony folyószintek, vízszennyezési problémák és a vízkészletekért folyó...
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt
Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


