Ezt olvasta már?


Egy kutatás szerint az emberek az idén még többet fognak online vásárolni

Az emberek 54 százaléka ugyanolyan gyakorisággal, majdnem 40 százaléka sűrűbben fog online vásárolni az idén a tavalyi rekordévhez képest - derül ki a Mastercard támogatásával készült Fizetési Élmény Riportból.

A jelentés szerint a 18-39 éves korosztály a legaktívabb az online vásárlás területén, a korosztály több mint fele rendel heti rendszerességgel a netről, de a járvány ideje alatt az ötvenes korosztályban nőtt a legnagyobbat a webes vásárlók aránya (39 százalékkal).

Több olyan terméktípus van, amelyet kifejezetten a koronavírusos helyzet alatt kezdtek el online vásárolni - hívták fel a figyelmet utalva arra, hogy ilyen az élelmiszer, a ruhanemű vagy a háztartási tisztítószerek. A könyvről nyilatkozták ugyanakkor a legtöbben, hogy ritkábban vásárolják, mint a járvány előtt - tették hozzá.

A kutatásban azt is mérték, hogy az online vásárlást milyen helyzetben bonyolítják le az emberek. Kiderült: a megkérdezettek majdnem 60 százaléka vásárolt már ágyból, 52 százaléka tévézés közben, míg munkahelyen munkaidőben 45 százaléka intézett már digitális vásárlást. Közel minden 5. honfitárs rendelt már a vécén ücsörögve, továbbá a megkérdezettek 5 százaléka életveszélyes helyzetben - például biciklizés vagy vezetés közben - is vásárolt már online.

A bankkártyás fizetés lehetősége idén már az online vásárlók 40 százaléka számára tesz megbízhatóvá egy webshopot, szemben a tavalyi 27 százalékkal - mutattak rá a jelentésben. Ebben arra is rávilágítanak: kártyás visszaélés esetén a kártya letiltható, a kártyatársaság "chargeback" szolgáltatásának köszönhetően pedig az ellopott összeg sokkal nagyobb valószínűséggel kerül vissza az ügyfélhez, mint egy készpénzes vagy átutalásos fizetést érintő csalás esetén.

Az emberek bő egyötöde továbbra is sárga csekken postán fizeti be a közüzemi díjakat, az úgynevezett készpénzmentes társadalom elérése egyelőre még várat magára - vonták le a következtetést. Az innovatív fizetési megoldások ugyanakkor fellendülőben vannak - állapítják meg, példaként felhozva azt, hogy a rendszeres online vásárlók 60 százaléka már használta az ujjlenyomatát fizetés hitelesítésére.

Az Erős Ügyfélhitelesítés nehezítő tényező volt 2021-ben az e-kereskedelemben, alig több mint az emberek fele érezte úgy, hogy elegendő tájékoztatást kapott a bankjától az ügyfélhitelesítéssel kapcsolatban, és meg is értette azt - jegyezték meg.

A jelentésben felhívják a figyelmet arra: a válaszadók 37,5 százaléka választja az utánvétes vásárlást legszívesebben, de az elmúlt egy hónapban 47,5 százalékuk fizetett utánvéttel valamilyen internetes vásárlásért. A két szám közötti különbség azt sugallja, hogy megközelítőleg a fogyasztók 10 százaléka találkozott olyan helyzettel, amikor nem sikerült online fizetnie - tették hozzá.







0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0