Egyre többen támogatják a budapesti olimpiát
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) támogatja a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázatot - derült ki a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet által 2016 decemberében elvégzett országos kö
A 12 százalékpontos emelkedés az elmúlt fél évre vonatkozik, 2015 decembere és tavaly december között három alkalommal készült úgynevezett "nagymintás adatfelvétel" a magyar pályázat lakossági megítéléséről - tudta meg az MTI a Budapest 2024 Nonprofit Zrt-től.
A cég beszámolója szerint a pályázat ismertsége Magyarországon fokozatosan emelkedett, jelenleg a lakosság 95 százaléka hallott róla. A pályázat támogatottsága az elmúlt fél évben a budapestiek és a fiatalok körében növekedett a legnagyobb mértékben, a mérés szerint a fővárosiak több mint fele, 55 százaléka, a 18-29 éves fiataloknak pedig 71 százaléka támogatja Budapest pályázatát.
Május óta jelentősen nőtt azoknak az aránya is, akik szerint Budapest képes lenne megrendezni az olimpiát, most a lakosság több mint háromnegyedének, 76 százalékának ez a véleménye. A decemberi kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók többsége optimista, mintegy 54 százalékuk valószínűnek tartja, hogy Budapest elnyeri a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát.
Arra a kérdésre, hogy a magyar főváros az eredménytől függetlenül már magára a pályázatra is büszke lehet-e, 77 százalék válaszolt igennel.
A budapesti olimpiarendezés mellett szóló érvek közül a megkérdezettek 86-90 százaléka értett egyet azzal, hogy az olimpia megismertetné a világgal Budapestet és felpörgetné a turizmust, míg arra, hogy a rendezés büszkévé tenné a lakosságot, erősítené a magyarok nemzeti érzéseit és jelentősen hozzájárulna a magyar sport fejlődéséhez, 76-77 százalék felelt igennel. A kutatásban részt vettek több mint kétharmada szerint pozitív hatással lenne a munkaerőpiacra a 2024-es olimpia megrendezése, s az eseménynek köszönhetően számtalan fejlesztés és beruházás valósulhatna meg Magyarországon.
Az eredményekből az is kiderült, hogy 43 százalékról 34 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szerint az olimpia megrendezése gazdasági szempontból "túl nagy falat lenne Magyarországnak".
A közvélemény-kutatást 2016. november 30. és december 10. között végezte el a cég, amely 1014 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt személyt kérdezett meg számítógéppel támogatott telefonos (CATI) módszerrel. A cég közlése szerint a minta összetétele a legfontosabb szociodemográfiai tényezők szerint megfelel a felnőtt magyar lakosság arányainak.
A 2024-es olimpia megrendezéséért Budapest Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig szeptember 13-án, Limában dönt a győztesről.
(GRAFIKA)
hírek innen, onnan
A Newcastle Scalvinit akarja, az Atalanta legalább 60 millió eurót kér
Az angolok a védelem tengelyébe igazolnának...
„Komoly szakember ilyet nem csinál”: Hann Endre szerint csak pénzmosás lehet, amit a Századvég művelt
Olyan adatok láttak napvilágot a Századvég egykori kutatásairól, amelyet már Hann Endre közvéleménykutató sem tudott szó nélkül...
„Ha nyáron nem tisztítják meg a szűrőket 15 vagy 30 naponta, a teljesítmény a felére csökken” – figyelmeztet a szakértő a légkondi használatával kapcsolatban
Augusztus közepén járunk, és a hőség tombol. A légkondicionálók szinte megállás nélkül dolgoznak, hogy otthonainkban kellemes...
A Bíborfehér lett idén Magyarország tortája, a Pilisi Pityókás pedig a Szent István-napi kenyér
Az erdei bogyós gyümölcsök, a pirított mandula, a tejfölös mousse és a rögös túró találkozásából született a Bíborfehér, amely...
Ilyen nincs. Farkastámadás történt Magyarországon
Visszatértek a rettegett ragadozók.
Kínai partnernek dobja a Porschét a Volkswagen
Hamarosan az Xpenggel közösen kezelik majd a kibocsátásukat, és főleg a Volkswagen-csoportnak lesz igazán jó hír.
Jön a napfogyatkozás, de vajon bezavarnak majd a felhők?
Felhőtlen lesz a szórakozás és az időjárás is az esti látványosság idején.
Ez a torta kapta a gyerekek különdíját a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen
Így néz ki a nyertes édesség.
Egy vagyont bukhatsz, ha ezt benézed a nyaralás után: csendben rohasztja a kocsidat a tengerparti emlék
A tengerparti vakáció nemcsak minket, hanem az autónkat is próbára teszi.
Szörényi Levente nem lépett színpadra Bródy Jánossal, hiába várta a közönség – egy SMS-ben közölte az okát
Szörényi Levente a hőségre és 81 éves korára hivatkozva nem lépett fel Bródy János augusztus 9-i szigetes életműkoncertjén, noha a...
Felülvizsgálják a hungarikumok listáját – zárolták a nyertes pályázatok kifizetését
Az agrártárca felülvizsgálja a Hungarikum Program jelenlegi rendszerét.
Nagyon aktív volt a titkosszolgálat az Orbán-kormány 16 éve alatt
Közérdekű adatigénylésből tudták meg újságírók és politikusok.
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Nem Real Madrid, ide igazolhat a Liverpool sztárja, Alexis Mac Allister
Az egyik legnagyobb rivális viheti a középpályást.
Közleményt adott ki az MLSZ a TAO-támogatások elszámolása körül felmerült kérdésekről
A szövetség szerint nincs lejárt határidős elszámolási kötelezettsége a minisztérium felé.
Bulvár
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Eddig bírta, Magyar Péter keményen helyretette Toroczkai Lászlót, elege lett
Magyar Péter bocsánatkérést vár Toroczkai Lászlóéktól.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Politikai bejelentést tett Dömsödi Gábor - Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykori munkatársa elindul a pásztói polgármesteri székért
Dömsödi Gábor a Facebookon jelentette be, hogy indul a pásztói időközi polgármester-választáson. A jelenleg Bokor községet vezető egykori televíziós műsorvezető azt írta: szeretné befejezni azt a munkát Pászt
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
Bujdosó Andrea üvöltve ment Toroczkai Lászlónak a parlamentben, teljesen kikelt magából
A Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor az Országgyűlésben felállva emlékeztek a roma holokauszt áldozataira; Bujdosó Andrea később a szünetben kérte számon Toroczkai Lászlóékat. Claude Lanzmann Shoah cím
Akár 20 fokig is lehűti a lakásod a görög módszer - Így csináld
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Hatalmas balhé a parlamentben: tojásokkal dobálták meg a miniszterelnököt
Egy ellenzéki képviselő tojással dobálta meg Albin Kurtit, Koszovó ügyvezető miniszterelnökét.
Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak
Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból üzletileg felhasználható információkat nyerjen ki.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Megbüntették a kecskeméti buszpályaudvart, mert kétszer is leszedték a Momentum plakátjait
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


