Engedélyeznek egy kis csapadékszünetet a frontok
A hét közepén a frontok éppen csak érintik a Kárpát-medence térségét, így szerdán és csütörtökön csak kevés csapadék hullik, és napsütésre is van kilátás. Pénteken erőteljes lehűlés kezdődik, hétvégére megérkezik a kemény tél.
Szerdán a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésben is bízhatunk, ugyanakkor eleinte nyugaton és északon, majd a nap második felében inkább keleten, északkeleten erősen felhős körzetek is kialakulhatnak, de számottevő csapadék ezeken a részeken sem hullik. Az általában mérsékelt északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, a nyugati határszél mentén kezdetben még egy-egy erős széllökés is előfordul. Kora délután 2, 7 fok között alakul a hőmérséklet.

- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Felhívás nevelőszülőkhöz
- Felhívás önkéntes jogvédő szolgáltatás nyújtására
- Bűnelkövetők is takarítják a falfirkákat
- Összefogás a rászorulók karácsonyának megszépítéséért
- Magyarországra érkezett a lappföldi Mikulás



