Ezt olvasta már?


Fásítják a kecskeméti utcákat

Közterületi fásítási programot hirdetett meg a kecskeméti önkormányzat és a Városszépítő Egyesület. Szeptember 10. és 28. között kajszi, szilva, meggy, gömbakác, hárs, tatár-és korai juhar fafajtákat igényelhet a háza elé az, aki vállalja a növényről való gondoskodást is.

A hírös város idei, 650 éves jubileumi évfordulója alkalmából nagyszabású közterületi faültetési programba kezd az önkormányzat és a Városszépítő Egyesület. Összesen 650 facsemetét osztanak majd ki ingyenesen az igénylők között, a város támogatása révén. A program kifejezetten a nagykörúton kívüli területeket célozza meg, ott, ahol éppen hiányzik a fa, elszáradt vagy viharban kidőlt – minderről Öveges László főépítész és Király József, az egyesület elnöke számolt be hétfőn a sajtónak.

A kezdeményezés az egyesülettől indult még tavasszal – mondta el Király József, aki hozzátette: a települési arculati kézikönyv készítése során a lakossági visszajelzések megerősítették azt a véleményüket, hogy Kecskeméten ma is nagy igény van az árnyat adó, az utcákat, tereket hangulatosabbá tevő fasorokra. Így jött az ötlet, hogy az idei ünnepi év apropóján javasolják 650 fa lakosságnak történő kiosztását az önkormányzatnak, mely rögtön felkarolta az elképzelést, és a városi támogatási programon keresztül részben fedezi is a költségeket. Király József ugyanakkor hangsúlyozta: szeretnék, ha nemcsak a költségvetéstől függne, mennyire zöld a város, hanem a lakók is nagyobb felelősségvállalással „beleállnának” a kezdeményezésbe, és vállalnák, hogy az igényelt egy-két fát ápolják, akár meg is metszik vagy permetezik, valamint körülötte az előkertet rendben tartják. Véleménye szerint a fasorok, a takaros előkertek nemcsak megszépítik az utcákat, hanem gátat szabhatnak a fűre parkolás manapság igencsak elterjedt jelenségének is.

Öveges László szerint tökéletes volt az egyesület időzítése, mert az önkormányzat az idei évtől kiemelt figyelmet kíván fordítani a parkokra, játszóterekre, a faültetési program pedig nagyon jó nyitány lehet ezen az úton. Öveges László is kiemelte a civil szféra szerepét.

– Az önkormányzat hiába újítja meg a zöldfelületeket, ha a város polgárai ezt nem érzik magukénak, nem gondozzák őket – jelentette ki, hozzátéve: reméli, sikeres lesz a program és sokan igényelnek majd csemetét. Kérdésünkre elmondta: akár az is lehetséges, hogy egy utca lakói közösen kérnek az utcába minden ház elé például meggyfát vagy szilvafát, sőt ez kiváltképp üdvös a közös gondolkodás miatt. A Városüzemeltetési Kft. a facsemeték elültetésében és utógondozásában tud majd segítséget nyújtani a faültető kecskemétieknek.

Kajszi, szilva, meggy, valamint gömbakác, hárs, tatár-és korai juhar fafajtákat igényelhetnek házuk elé a kecskemétiek. Ennek módjáról és a program további részleteiről hamarosan tájékoztató jelenik meg a város honlapján (www.kecskemet.hu).

Az igényléseket szeptember 10. és 28. között lehet beküldeni az info@kvsze.hu e-mail címre, valamint papíron be lehet dobni a városháza főbejáratánál kihelyezett gyűjtőurnában.

A fák átvételére az igénylések visszaigazolását követően, november első felében lesz lehetőség a főtéren.

 

Forrás: baon.hu







0
0

hírek innen, onnan

Csütörtökön tárgyalja az Alkotmánybíróság Sulyok elmozdítását

Megvizsgálják az alaptörvény-módosítások elleni fideszes beadványokat.

Botrány a családi nyaraláson: A szülei előtt dobta le a felsőt a modell

A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az...

Kiszámolták, mennyi lehetett a túlárazás: mesésen tejeltek a NER-közeli építőipari behemótok

A Válasz Online összesítése alapján az öt legjelentősebb "NER-közeli" építőipari vállalkozó – Mészáros Lőrinc, Szíjj László,...

Amerikai kérésre Ukrajna felfüggesztette a dróntámadásokat a Fekete-tengeren – Így hat mindez az olajpiacra

Ukrajna az Egyesült Államok kérésére felfüggesztette a dróntámadásokat azok ellen az olajszállító tartályhajók ellen, amelyek az...

Úgy tűnik, mégsincs üzlet: az eladási mizéria után szép csendben leállt az egyik magyarországi futárcég

Nem verte nagy dobra a Sameday Magyarország, de honlapjuk szerint a futárcég július 23-án megszüntette magyarországi működését.

Kamu halálos beteggel és kórházi színjátékkal próbálta hihetőbbé tenni a meséjét az ingatlanmaffia

A gyanú szerint az elkövetők előre megszervezett szereposztásban dolgoztak.

Pokoli éjszaka volt az orosz-ukrán háborúban

Kölcsönösen csapásokat mértek egymásra sok áldozattal.

Hányadik gyerek vagy a családban? Lehet, hogy neked szól a mai világnap

Augusztus 12. a középső gyermekek világnapja.

Alkotmányos válság jöhet Baka András megválasztása miatt? Megszólalt az alkotmányjogász 

Váczi Péter alkotmányjogász szerint az új köztársasági elnök tényleges jogi eszközei korlátozottak, ám ha nyíltan kiáll a jogállami...

Példátlan médiabotrány van kirobbanóban – Kémszoftverrel figyeltetheti egy újság az olvasóit, amitől a lap újságírói sokkot kaptak

Az USA Today kiadója együttműködésre lépett a Palantirral, hogy az olvasóiról gyűjtött adatokat hatékonyabban elemezze, és azokból...

Az állam kezébe kerül a Nobel-díjas Krausz Ferenc 45 milliárd forint közpénzből finanszírozott kutatóközpontja

A támogatás idei keretének 80 százalékát még a választás előtt kiutalták a cégnek.

0

Sport

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0